Az ausztrál Safire zenéi olyan neves kiadókon jelentek már már meg, mint a Subtitles és a Dispatch, ennek ellenére 2014-ben elérkezettnek látta az időt arra, hogy útjára bocsássa saját címkéjét Plasma Audio néven. Az első rilíz nagyon magasra teszi a lécet, hiszen a sokszínű, de minden hangzásban maradandót alkotó Icicle trekkje mellett a Spinline-tag (közönségszavazásunkon a legjobb hazai producer kategóriában jelölt) Gamma két zenéje is rendkívül erős.

plasma_629

Rövid, de látványos videó is készült a Plasma Audio első megjelenéséhez, ráadásul szép honlap várja az érdeklődőket. A weboldalon kiderül, hogy a Plasma Collaborative nem kizárólag zenék megjelentetésével foglalkozik, hanem többek között ruházattal, stúdiótechnikai szolgáltatásokkal, videoklip-készítéssel is. Céljuk egyedi művészeti ötletek és zenék terjesztése széleskörűen ismert és újonnan felfedezett tehetségek munkáin keresztül.

A 4th State eredeti verzióját több nagy zenebolt kínálatában is hiába kerestem, így a remixet nem tudom vele összehasonlítani. Rövid intróval és MC Gusto hangjával indul a trekk, aztán Icicle bele is csap a közepébe: kifejezetten kemény, akár neurofunknak is nevezhető darab kerekedik belőle, könyörtelen szintivel.

A digitális megjelenés képzeletbeli B oldalán Gamma kapott lehetőséget a kibontakozásra. Két zenét hallunk Márktól, melyek kiforrott, komplex darabok. A Chavland egy pattogó-gördülő, futurisztikus-techy darab, a 2012 pedig az egészségesen adagolt glitch irányába kalauzol minket. Az intróban zajok és számomra meghatározatlan eredetű ciripelő hangok fogadják a hallgatót, és ez a téma szépen végig is fut a felezett ritmusú trekken.

Remek megjelenéssel nyit tehát februárban a Plasma Audio, kíváncsian várjuk a további fejleményeket!

Share.

About Author

Leave A Reply