Matt Gresham, vagyis Logistics, a három dj-tesó (Nu:Tone a bátyja, Other Echoes az öccse) középső tagja december 13-án, az első budapesti Hospitality Night alkalmából látogatott el hozzánk. A szettje előtt örömmel nosztalgiázott egy kicsit Évivel.
Legutóbb két éve, a Dürlinben voltál nálunk. Milyen emlékeid maradtak arról az estéről?
Nagyon élveztem, kiváló volt a közönség. Az akkor nem Hospitality buli volt, viszont a Camo&Krooked-dal együtt érkeztem, és szerintem jót futottunk. Most még izgibb a helyzet: egyrészt rég nem jártam nálatok. Másrészt az Akvárium egy teljesen új hely számomra, nem játszottam itt korábban. Amennyire láttam, elég nagy a tömeg, szóval remélem, sikerül valami jót alkotnom.
Akkor utazzunk egy kicsit tovább az időben! Pont tíz éve, hogy közösen szerepeltél SKC-val és Safairrel, a „Free My Soul/Replay” EP-n.
Replay? Hűűű, hát az volt az első Hospitalnál kiadott zeném! És a véletlenekről csupán annyit, hogy pont a napokban került a kezembe ez a lemezcímke, tudod, a matrica, amit a lemez közepére ragasztanak… na ez aztán a nosztalgia, hallod!
A vicc az, hogy ez volt az első dalom, ami végre fölkeltette az érdeklődésüket. Előtte is bombáztam már őket bőven, de semmi válasz. Az volt az óriási szerencsém, hogy Fabio egy saját bulijában pörgette, ahol az összes hospitalos arc megjelent. Én a bátyámmal mentem… de róla úgyis beszélünk még, gondolom. Mivel az emberek szemmel láthatólag kajálták, szerencsére megkaptam a megjelenés lehetőségét. Nagyon kevés ember emlékszik rá, szóval jól megleptél, köszi! (nevet)
Amúgy óriási rajongója vagyok SKC-nak. Aztán ott van még Chris.SU, Safair, Longman, a Tactile… elképesztőek. Ahányszor ide jövök, mindig elmondom Krisztiánnak, hogy ezeket a srácokat valahogy ismét zenélésre kellene fognunk! (De még mennyire!!! – Évi) Nagy kár, hogy már nem aktívak. Tonyval (Colman, vagyis London Elektricity, a Hospital Records feje) pár hete arról dumáltunk, hogy a többiek is kiválóak, de SKC kimagaslóan tehetséges. Egészen egyedi és megismételhetetlen, amit alkotott. Erőszakolni persze nem lehet, nem is szabad. Talán egyszer eljön az ideje annak is, hogy visszatérjen.
Mondjuk pókerben is nagyon jó, szerintem most már azzal tölti az idejét. Ha olyan jól játszik, mint amilyen nagyszerű a drum and bass terén, akkor tuti, hogy irtó gazdag. Mocskosul. (nevet)
Visszakanyarodva a 2004-es évhez: ekkor hívtátok életre a „Future Sound of Cambridge” projektet Dannel és a Commix srácokkal. Van-e szó folytatásról mostanában?
Könnyen lehet. Sonic is cambridge-i, ő benne lenne a témában. Mások is bekapcsolódtak azóta, szóval elképzelhető, hogy újra melózunk rajta egy kicsit, de már a Commix nélkül. Ők más irányba kanyarodtak, viszont mivel együtt kezdtük, azért rossz lenne „megcsalni” őket. Aztán soha ne mondd, hogy soha!
De ha már Cambridge, akkor beszéljünk egy kicsit a családotokról. Négy fiútesó: három DJ és egy grafikus. Ez hangyányit sem szokványos, mondjuk így. Mi van a vízben felétek?
Nem tudom (nevet). A szüleink is művészek, apukánk festő, anyukánk elsősorban kalligráfiával foglalkozik. Ez azért szerencsés konstelláció, nem hagyományos, „normális” szülők, mint mondjuk egy orvos vagy ügyvéd páros. Marha nagy mákunk volt azzal, hogy mindvégig támogattak bennünket. Például elviselték az iszonyat hangos zenéinket (nevet), ami azért nem mindig lehetett könnyű, valljuk be. Az összes szobából reggeltől estig ordított valami, ráadásul minden nap. Kemény.
Mindannyian odavagyunk a zenéért. Először én fogtam bele, aztán Dan bátyám (Nu:Tone), majd Nick öcsém (Other Echoes). A számítógépezés nálunk nem a játékot jelentette, hanem a muzsikát. Elég korán belekerültünk, tulajdonképpen külön, de mégis valahogy együtt. Akkoriban még mindannyian otthon laktunk, szóval akaratlanul is hallottuk, min dolgozik a másik. Később már külön stúdióink is lettek, de végül mind kirepültünk.
Hogy lehet, hogy Tim (Mr. Penfold) nem DJ lett?
Ő is tud ám zenélni. Nyilván, nem is volt nagyon más választása, hiszen velünk nőtt föl. (nevet) De a saját művészi projektjei jobban lekötik. Igaz, én is a rajzolás irányába indultam eredetileg, grafikusként képzeltem el a jövőmet. Még az előbb említett Free My Soul/Replay EP kiadásakor is azt hittem, hogy a képzőművészet lesz a kenyerem. Végül aztán túlzottan is rákattantam a zeneírásra, minden percemet ez töltötte ki, így nem is volt kérdés, hogy merre tovább. A szüleim ekkor is mellettem álltak, abszolút nem bánták, hogy otthagyom a főiskolát. Mindig azt mondták, hogy azzal foglalkozzak, ami boldoggá tesz. Márpedig én ezt a drum and bass-ben találtam meg.
November végén készült egy kétórás szett a DJ Magnek, amiben mind a négyen csillogtok. Az apropóját Nu:Tone új albuma, a Future History adta. Ti hárman zenéltek, Tim rajzol. Ez gyakran megesik családi körben?
Sajnos nem. (nevet) Jelenleg elég körülményes lenne egy ilyet összerántani, mivel már háromfelé: Londonba, Bristolba és Cambridge-be széledtünk. Pedig az igény mindannyiunkban megvan, szeretünk együtt örömzenélni, csak így már elég bonyolult sajnos.
A Nu:Logic viszont prímán működik. Mi a titka a jó testvéri együttműködésnek?
Legfőképp az, hogy tökjól kijövünk. Inkább barátok vagyunk, mintsem tesók, tényleg mindent meg tudunk beszélni. Bár most, hogy kérded: tényszerűen nem túl sok időt töltünk együtt. (nevet) Az albumkészítés intenzív időszak, olyankor egymás nyakán lógunk, de ettől eltekintve keveset látjuk egymást. Hála az égnek, nincsenek nézeteltéréseink. Tényleg. (nevet) Esküszöm!
Elhiszem. : ) Számíthatunk-e hármótoktól valami közös megjelenésre is?
Igen, mindenképp. Kész is van már pár dolog, csak még nem adtuk ki. Ugyanúgy időpara miatt. Egyszerűen nem tudtuk eddig beilleszteni a naptárunkba, pedig szeretnénk. A régimódi közös munka hívei vagyunk, az online verziót eleve kizártuk. Egyszerre kell egy térben lennünk ahhoz, hogy egymásra tudjunk hangolódni, és bizony az sem egy perc. Így még macerásabb az egész, hogy több egymást követő napot kellene rááldozni… de rajta vagyunk!
Mi lesz az új név? Nu:Logic:Echoes?
(nevet) Ezen még nem gondolkodtam eddig, de jónak hangzik! Other:Logic:Tone? Még hagyom érni. (nevet)
2006 óta vagy a Hospital Records-nál. Idén lett nagykorú a kiadó, ráadásul az idei DnB Awards két fontos elismerést is tartogatott számotokra: a Legjobb kiadó és a Legjobb buli címe is hozzátok került. Kimondottan családiasnak tűnik a közeg, és nem elsősorban azért, mert a három Gresham fivér is ott dolgozik. Szerinted mit tartogat nektek a jövő?
Ezt nehéz megjósolni, hiszen minden gyorsan változik. De a Med School biztosan fontos szerepet fog betölteni a Hospital történetében. Szerintem még több bulit adunk, és egyre több megjelenés várható. Az teljesen bizonyos, hogy a d’n’b marad fókuszban. Úgy látom, a piac igényeire is ügyesen reagálnak, meg hát ez a szívügyük.
Mindannyian imádunk itt dolgozni. Nyugis, kiegyensúlyozott a légkör. Tényleg olyan, mint egy nagy, szerető család. Mikor én csatlakoztam, még csak kiccsalád volt: Cyantific, Danny Byrd, a bátyám, London Electricity és High Contrast. Azóta egyre csak növünk, terjeszkedünk minden értelemben. Eleinte a partyk is másként festettek: havonta egy esténk volt a londoni Herbal színpadán, maximum 300 főnek.
Még nekem is kimondottan szívmelengető azt látni, hogy honnan hová jutottunk. Mikor ide szerződtem, fogalmam nem volt, mi fog történni – egyszerűen az vezérelt, hogy zenét írhassak. Semmiféle sznobéria nem volt mögötte, hogy a legjobb kiadóhoz szegődjek, vagy ilyesmi… ez egy teljesen természetes folyamat végeredménye. Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy ekkora sikere van a labelnek, és remélem, ebben nekem is van egy kis részem.
El tudnád képzelni magad egy másik csapat színeiben?
Huhh, ez nehéz. Nem, a d’n’b-t tekintve biztosan nem. Mivel sokféle irányzatban utazom, csak egyelőre nem adtam ki ezeket, talán úgy igen. De a Hospital az én világom, illik a hangzásomhoz, ráadásul vérprofik. Nem is kívánhatok többet.
Tehát akkor tervezel más műfajú megjelenést?
Talán igen… mondjuk ezt már tíz éve mondogatom (nevet). Idő, idő… irtózatos mennyiségű kész zeném van már így is. Hiphop, downtempo, garage, house… Ezeket a magam szórakoztatására kezdtem gyártani, hogy egy kicsit lejöjjek a törtekről. Aztán könnyen lehet, hogy öt év múlva is csak ott tartunk, hogy te megkérdezed, hogy mikor adom ki, én meg azt mondom, hogy igen, nemsoká (nevet).
Dillinja is valami egészen hasonlót mondott nekem nemrég. 2015 márciusára ígérte a megjelenést.
Tényleg? Oké, így már értem, miért látom mostanság annyit a stúdióban. (nevet) Drukkolok, hogy valóban összejöjjön az album!
Ráadásul azt is mondta, hogy az egyik zene, amit mindig játszik, az a Together tőled.
Neee!! Komolyan??? Huhh, ez őrület. Nekem ő egy legenda, a mai napig odavagyok érte. Hihetetlenül inspiráló művész. Az egyik legjobb érzés, ha valaki olyan játssza a számaidat, akire fölnézel. Rendkívül megtisztelő, köszönöm.
Eközben Grafix megjelent az öltözőben
Logistics: Mindig irigykedem, amikor szett közben ezt csinálod.
Grafix: Mit? Kiugrom vécére?
L: Persze, még akár cigizni is van időd kimenni (nevet) Milyen a buli?
G: Állat! Erős a közönség!
Neked mi az a három zene, amit mindig játszol?
Ajjajjj, ezek egy része már volt is ma, de nem baj. Az egyik a Morning Light tőlünk. Aztán a Major Happy ezektől a suhancoktól (nevetve Fredre mutat), illetve a You Make it Better Sub Focustól. Hoppá, ezek mondjuk mind újabbak… Nos, akkor: a Second Sun Calibre-től. Az Even If is nagy kedvencem, viszont inkább kinti bulikon szeretem játszani. Az nekem A szabadtéri nóta. Volt már zárózeném a Sun and Bass-en is, hirtelen sok emléket látok magam előtt.
Ha már itt tartunk: mi az, ami a Sun and Bass kapcsán eszedbe jut?
A jó kaja (nevet), a kiváló olasz kaja. A legjobb légkörű buli, amit csak ismerek. Mindenki szenvedélyesen odavan a d’n’b-ért, lélegzetelállító a helyszín, gyönyörű a part. Oda inkább nyaralni megyünk, mint dolgozni. Vegyülés van ezerrel, VIP és backstage viszont nincs, teljesen közvetlen az egész. Engem az fogott meg leginkább, hogy mindenki egy szinten van, nincs semmi allűr. Tisztán a zene imádata hozza oda az embereket, és ez bizony ritka.
A Polyphony című albumod idén júliusban jelent meg. A 2012-es Fear Not után, amire másféle műfajú zenéid is fölkerültek, mi volt a célod?
A Fear Not egy jó kísérlet volt a kitörésre, hogy egy kicsit másban is kipróbálhassam magamat. Fontos lépcső volt, nem akartam kiégni attól, hogy egyhuzamban ugyanazt csinálom. Mostanra viszont már elkezdett hiányozni ez az irány is, úgyhogy visszatértem oda, ahonnan elindultam. Dallamos, organikus, tiszta – élveztem minden percét! Én nem szeretem a túlcsiszolt darabokat, bevallom, tehát csupán arra törekedtem, hogy meglegyen benne a kellemes zizegés. A többi meg jön magától.
Most mi a kedvenced erről?
Állandóan változik, most talán a Transcending a választottam. Ez az, ami a legközelebb áll ahhoz a változathoz, ahogyan ez hangzott a fejemben, mielőtt megírtam. Ez nálam egy érdekes kérdés: akkor kezdek írni, amikor már nagyon kattogok. Várok az utolsó pillanatig, és szerintem ez a legfontosabb. Mivel termékeny producer vagyok, szerencsére nincs nyomás, hogy most már ideje lenne összeszedni magamat. Van miből gazdálkodnom. (nevet) Ráadásul ha megvan az ihlet, akkor hihetetlen gyorsan elkészülök, ami ritka adomány. Letolok mindent, aztán bőven jut időm még az életem más részeire is.
Pillanatnyilag a Kestral az, ami engem megfogott.
Tényleg? Nekem az tetszik a legkevésbé. Az egész album nyárias, könnyed, ez meg abszolút nem. Sokan mondják, hogy odavannak érte, így végül is rendben, de nekem nem jön be annyira. A kiadónál úgy gondolták, hogy pont a mássága miatt fog működni ezen az albumon, így végül is rákerült. Nem mondom, hogy bánom, sőt. Adok a többiek véleményére, így ha azt mondod, hogy helye van, akkor örülök. Én elég pocsék bírája vagyok a zenéimnek.
Van egyébként egy csomó keményebb zeném is, ma este akkor előkapok párat. Jövő év elején jelenik meg egy válogatás tőlem, ez már teljesen tuti. Ne aggódj, én nem csak ígérgetek (nevet), tényleg várható, már minden el van rendezve körülötte. Várhatóan Ammunition lesz a címe, január–február tájára saccolom.
Honnan származik a művészneved?
Sajnos elég béna a háttértörténet. Már kész volt az első EP-m, 19 éves sihereder voltam csupán. Elfelejtettem nevet kitalálni hozzá, és amikor a tesóm, Dan haverja fölhívott, hogy hogyan szeretnék megjelenni, épp autóztam az egyik haverommal. Kinéztem az ablakon, mellettem egy kamion haladt, rajta a Logistics (szállítmányozás) felirat. (nevet) Nem vicc! Első ránézésre kimondottan tetszett, tehát ezt kértem. Mostanra már szörnyen utálom, bárcsak valami normálisabbat találtam volna ki anno. Google nem a barátod, ha rólam van szó, ugyanakkor a legtöbb országban értik és helyből jól is ejtik ki.
Melyik remixre vagy a legbüszkébb a karriered során?
Nekem ez kőkemény meló, gyakran előfordul, hogy megszenvedek velük. Van, aki csak úgy ontja magából, mint Dan, hát én abszolút nem! Egy meglévő számot a saját ízlésemre, stílusomra formálni nagy kihívás. Amit nagyon csíptem, az a Tony-féle The Plan that Cannot Fail. A másik a Birdy remix a tesómmal, az egy csoda. Négy óra alatt raktuk össze, mire észbe kaptunk, már készen is lett. Ennek kimondottan örülök, hogy megjelent, szeretem. De azért néha vért izzadok. Nincs más módja, muszáj nyomni. Bizonyos fokig nyilván élvezem, ez nem vitás, de van, amikor nagyon frusztrál. Jobban szeretem, ha engem remixelnek.
Az Instagramod szinte kizárólag tájképekből áll.
(nevet) Igen, odavagyok értük. Most is készítettem egyet, arról a gyönyörű hídról (Lánchíd – Évi) örökítettem meg a látványt. Régebben nem becsültem meg az utazás adta élményeket, más dolgok érdekeltek. Most, hogy öregszem, már előtérbe kerülnek az igazán lényeges dolgok. Így rendszerezem az emlékeimet, jó rájuk nézni, amikor hazaérek.
Föltettél egy képet az unokaöcsédről is, aki épp „zenél”. Küszöbön az új generáció?
Ne is mondd… ez azért félelmetes! Pont tegnap voltam velük, ő harmonikázott, a másik két gyerek pedig irtózat jól zongorázik. Mindhárman balkezesek, amúgy mi is, mind a négyen.
A balkezesek köztudottan kreatívabbak és tehetségesebbek, mint jobbkezes társaik. Igaz, statisztikailag rövidebb ideig is élnek.
Igen, így van. Nálunk csak az anyukám a kivétel, mindenki más balkezes. Ez meglehetősen szokatlan, általában nem szokott ennyi fordított alapállású ember lenni egy családban. Bár mi azért azt hiszem, alapvetően sem vagyunk egy átlagos család.
Végezetül beszéljünk a legendás Spoonfed Nights-ról! Mik a terveitek a közeljövőre?
Idén már két bulit is adtunk, és továbbiak is vannak tervben. Hiányoznak is ezek az estek, noha kőkemény meló van minddel, de megéri. A Sun and Bass érzetét kelti bennem ez is: mindenki azt játszik, amit akar, beszélgetünk a bulizókkal. Kisebb, családiasabb jellegű, én bírom nagyon.
És mik a terveid ma estére?
Kurvára azt fogom játszani, amit akarok. (nevet) Sok újdonságomat elhoztam, most kipróbálom, működnek-e. Fredék mondjuk kicsit most alám tettek, mert egy csomó dolgot fölraktak, amiket én is akartam, de sebaj. De majd azt mondom, hogy nem is tudtam, hiszen interjút adtam! (nevet) Ennyi volt akkor?
Igen. Szeretnél még valamit mondani?
Csak annyit, hogy köszönöm, hogy ennyire utánam néztél. Agylobot kapok az olyan kérdésektől, mint hogy „szeretsz d’n’b-t játszani?”. Ezt nem tudom komolyan venni, olyankor jönnek a „dehogyis, csak a pénzért csinálom!” típusú válaszaim. Remek törióra is volt, örvendtem!
