Egy hónappal a Mise En Place EP megjelenése után újabb lemezzel jelentkezik az Ingredients és ezzel együtt ismét friss tehetségeket mutat be a kiadó. A Ruffhouse trió annyira új, hogy a 30. Ingredients – átlátszó vinyl – korong mindössze a második lemezük. Hangzásuk alapján minden esély adott arra, hogy a jövőben több 12”-es kövesse a hét elejétől kapható Bypass és The Foot párost, akár komolyabb kiadóknál is. A két dal eléggé rokonlelkű, lüktető és minimalista halfstep-dobok és misztikus, dubos hangulatvilág jellemzi őket. A számokban tapasztalható letisztultság és érettség egyáltalán nem a véletlen műve, ugyanis a producer-hármas olyan emberekből áll össze, akik hosszabb ideje rajta tartják kezüket a drum&bass ütőerén.
A bristoli székhelyű srácok közül Pessimist neve csenghet ismerősen. Az öt éve aktív zenészt korábban már olyan kiadók fogadták tárt karokkal, mint a Renegade Hardware, a Horizons, a Samurai Music vagy a Critical. Másik tagjukról, Tom Cooperről sokat nem tudni, viszont a harmadik fél (Nick Callaghan aka Vega) központi szerepet tölt be Bristolban: az egyik legjobban pörgő helyi bulisorozat, az Abstractions főszervezője. Mindennek fényében talán már nem is nagy meglepetés, hogy a formáció kiválóan ráérzett az aktuális drum&bass-vonalra. Várjuk a folytatást!
A 31-es Ingredients felelőse egyébként a Soul:R főnök, Marcus Intalex lesz!