Meglehetősen hosszúra nyúlt hallgatás után új zenékkel jelentkezik az Invaderz, ráadásul egy teljes album formájában. Annak ellenére, hogy a háromtagú csapat nagyjából tizenöt éve aktív és nem akármilyen kiadóknál jöttek ki zenéik, valamiért mindig is a drum & bass-radar hatótávolságán túl estek: sosem sikerült nekik igazán berobbanni a köztudatba. A Drum & Bass Arenának adott interjú alapján a New Found Dialect-től várják azt, hogy az őket sújtó „átok” megszűnjön.
Ha pár percet turkálunk az Invaderz múltjában, láthatjuk, hogy tényleg elég jól néz ki a dicsőségfaluk: Metalheadz, Soul:R, Innerground, DSCI4, C.I.A. és Horizons rilizekkel büszkélkedhetnek, sőt, saját kiadóval is rendelkeztek, ami az Invaderz Transmissions nevet viselte. Azt pedig, hogy mennyire széles palettán mozognak zeneileg, jól jelképezi, hogy diszkográfiájukban egyszerre található Liquid V-n és Violence-en is megjelent szám. A Klute kiadóján keresztül kapható New Found Dialect is hasonlóan sokrétű: szolid liquid funk seggriszától az amenes csörgésekig minden van benne.
Az album a fülbemászó Addicteddel indul, a lélekkel teli likvid roller után a Bonesaw-ban viszont azonnal megmutatkozik az Invaderz sötét oldala. A Goldie munkáit idéző intro után őrült basszus- és amenparádé csap le a gyanútlan hallgatóra, a szigor pedig folytatódik a Dream Is Over-ben is, csak ott már sokkal egyenesebb alapokkal. Némi ósulis bristol-sound csendül fel a Double Think–nek köszönhetően, majd egy értelmezhetetlen, az album és a Commercial Suicide összképétől is elütő stadionbézt kapunk (Feel The Same), ami eléggé megtöri a New Found Dialect első négy trackje által rajzolt vonalat. Sebaj, a beszédes című Jazz Club gyorsan javít a helyzeten: itt mintha egy másik legenda, Peshay felügyelte volna a srácok munkáját. A következő három track (Getting So, Soul Glow, Love Vibrations) marad a felhőtlen lélekbéz területén, majd az album utolsó harmadában ismét a keménykedésé a főszerep. Ebbe a harmadba a szintén árulkodó címmel ellátott Jungle Life vezet be autentikus dzsungelhangjaival, a Burning Book és a True Grit segítségével pedig visszakanyarodunk a sűrű amen-képletekhez. Kettejük közé ékelődött be a szövegelős, kicsit minimalista címadó roller, a New Found Dialect.
Összegzést nehéz mondani az Invaderz visszatérő albumáról, hiszen „papíron” minden rendben van vele, ám a New Found Dialect többszöri hallgatás után sem annyira „kerek”, mint például a hasonlóan változatos és közelítőleg ugyanazon al-műfajokat érintő Ulterior Motive LP. Több track esetében hiányzik a zsigeriség, aminek talán az lehet az oka, hogy a nagyjából 2007-ig aktív producer-trió egy-két közelmúltbéli zenét leszámítva ezzel az anyaggal tér vissza, és még nem sikerült teljes fordulatszámra kapcsolniuk vagy ráhangolódniuk a drum & bass-re. Néhány szám furcsa „doboz-hangon” szól, és hiányoznak az átütő slágerek, de ettől függetlenül érdemes esélyt adni az albumnak. Emellett nem árt figyelni mostantól újra az Invaderzre, hiszen ha egyszer igazán belendülnek, biztosan súlyos anyagokat fognak letenni az asztalra.