Az idei év is erős albumokban, és várhatóan a következő is az lesz, úgyhogy egy-egy figyelemfelkeltő cikk remélhetőleg minden hónap végén születhet majd. Ezekben az elmúlt nagyjából harminc nap termésének kiemelkedő, érdekes, vagy említésre méltó nagylemezeit emeljük majd ki.
Ulterior Motive – The Fourth Wall (Metalheadz)
Nagyon érett már a szólólemez a dél-angol párosnak, amely 2009-es feltűnése óta ontja magából a minőségi zenéket. Az első aranykorát a Subtitles kötelékében élő duó munkáiban már első hallásra is feltűnnek a “klasszikus” drum and bass-elemek, hangzásuk gyakran idézi meg a tíz-tizenöt évvel ezelőtti szcéna nagyjait. A The Fourth Wall kiváló koronája az Ulterior Motive munkásságának, hiszen az összes olyan stílusjegy megjelenik benne, amely miatt megszerettük e két producert. Rengeteg trekk áldoz egy kicsit a múlt oltárán: a Searchers vagy a Longshot a Metro/Virus vonalat juttatja eszünkbe, a Tape Pack apró hangmintái a UK hardcore világába repítenek vissza, a You Must See atmoszférája a Good Looking kedvelőinek lehet kedves. A múltba tekintés modern hangzással párosul, és természetesen a “kortárs” dnb is bőven megjelenik az LP-n. A romantikus-vokális-dallamos világ (Stay) ugyanúgy fontos szerepet tölt be, mint a minimalista dobparádé (Keep It Moving) és a vicsorgó rollerezés (Inta-national). Hosszan lehetne sorolni az album okozta érzéseket, oldalakon át lehetne méltatni a zenék által kiváltott emlékeket, de inkább hallgassátok meg a lemezt, az ezer szónál is többet ér. A The Fourth Wall egy érett producerpáros alkotása, a modern dnb tökéletes összefoglalása. 2014 egyik legjobb LP-je, efelől semmi kétség.
Metrik – Universal Language (Hospital)
Metrik is az első szólólemezét jegyzi. A korábban a Viper egyik zászlóshajójának tekintett producer egy ideje a Hopsital berkeiben aktívkodik, a Universal Language is a kórháziak gondozásában jelent meg. Talán nem árulok el nagy titkot, ha leírom: az album a kevésbé időtálló, ámde falrengető diszkóhangulatot keresők számára lesz csemege. Kiváló lehetőség arra is, hogy a dnb-vel sosem találkozó fiatal egy kicsit megismerkedjen a 170 BPM feletti ritmusokkal, és innen induljon el kalandozása a stílus szerteágazó világában. Jó pár rádióbarát nóta kapott helyet a tizenöt számos LP-n, és a mai – elektronikus zenéknek némileg kedvezőbb – körülményeket ismerve nem kizárt, hogy párral találkozunk is majd mondjuk az MR2 hullámhosszán. A számos flitterbass zene közül kiemelkedik a Make The Floor Burn, amely 150-160-as tempójával és rave/hardcore beütésével üde színfoltja a korongnak, aztán ott van a két visszafogott, hölgyvokálos trekk, a Borealis és a Want My Love, mely egy picit ellensúlyozza a diszkóbombát. Összességében elmondható, hogy többezer fős megapartik elé melegítésnek, vagy házibuliba nem rossz választás Metrik albuma, de jövőre aligha fogunk már beszélni róla.
VA – Theory Of The Avantgarde: Cosmos (Avantgarde)
A Dabs vezette Avantgarde másfél éve született, és a középkategóriás kiadók között egészen jó helyet tölt be. Olyan nevek jelentek meg az olasz címkén, mint Enei, June Miller vagy Eastcolors, a label pedig jó iparos módjára sorban szállítja a finom kiadványokat. A zenitet az első válogatásalbum jelenti, melynek ugyan nem kiemelkedő mind a tizenöt trekkje, azért találunk rajta jó néhány figyelemreméltó darabot. Inward Monochrome-ja például a drum and bass minimalista határvonalán lavírozó ötetesség, mely az album Cosmos alcímét űrbéli hangzásával kelti életre. A dubos visszafogottság Heavy1 és P-Fine vagy L33 és MC Bashment közös trekkjét is végigkíséri, nem véletlenül csendülnek fel többek között a hangzás nagyjainak szettjeiben. A gördülékenyebb darabok között megtalálhatjuk az egyre ismertebb M-Zine & Scepticz páros, HLZ, Maurs és Nitri darabjait, Dabs nyitottságát pedig jól érzékelteti az a jó néhány újonc, aki lehetőséget kapott a megjelenésre. Erős válogatás érkezett az Avantgarde műhelyéből, mely mindenképpen megérdemli a figyelmet.
Cern – Under Another Sky (Dispatch)
Az első, 2011-ben a Gridlok vezette Project 51-on megjelent Terminus után végre itt van Cern második szólólemeze, melyet az igen aktív Dispatch jegyez. A Londonban élő új-zélandi producer természetesen az elmúlt három évben sem tétlenkedett, hiszen a TC1-féle label mellett többek feltűnt között a Renegade Hardware, a Horizons vagy a Samurai Music címkéken is. Az Under Another Sky névre hallgató album lényegesen eltér a Terminus tech/neuroközpontú hangzásától, hiszen egy sokkal finomabb, gyakran minimalista lemez született. A sampler megjelenésen kijött Tiamattal Cern el is lőtte az összes ágyúgolyóját, az LP-n ugyanis ilyen kemény trekket elvétve sem találni. Sőt, fontos leszögezni, hogy ez nem drum & bass album. Van rajta viszont kozmikus ambient, kategorizálhatatlan atmoszférikus törtzene, gliccses finomkodás, dubstep-4/4 keveredés… Nagyon sokszínű darabbal állunk szemben, melynek zeneisége és hangulata az őszi-téli esték kiváló kiegészítője lesz. Sci-fi könyv mellé, meditáláshoz ugyancsak remek, de aki csak elektronikus zenei széleslátását bővítené, annak is kiemelten ajánlott. Nagy lélegzetű munka, amelyet tilos előre-hátra tekergetni, tessenek nekiülni és végighallgatni az egészet! Vendégművészek: Loxy, Gremlinz, DLR, Hydro és Overlook.
További klipek ITT.
VA – Remix Album (Dom & Roland Productions)
Dom 2006 és 2011 született zenéit értelmezte újra napjaink drum & bass szcénájának néhány kiemelkedő producere. Amikor először hallottam a remix LP előkészületeiről, abban reménykedtem, hogy jobban visszanyúlnak majd a zenészek Dom & Roland diszkográfiájában, de végül is beláttam, hogy a Can’t Punish Me úgy jó, ahogy van (ráadásul egy-egy régebbi trekket, pl. a Traumát már korábban modernizálták). Az albumon van magyar érdekeltség is, hiszen a Mindfeederst Mindscape alakította át a saját szájíze szerint. A válogatásról kiemelkedik még S.P.Y munkája a Glowbug-on, de az Ulterior Motive Odd Job verziója is elég figyelemreméltó lett. Az LP természetesen nem a melodikus liquid funk kedvelőinek csemegéje lesz, de nem is erre számítottunk. Dom & Roland öröksége újabb formában él tovább!