Az Ingredients Records jó érzékkel kevergeti katalóguslistájának összetevőit. A szigorú rollerek és a kövér bassline-ok mellett olykor-olykor befigyel egy-egy andalító megjelenés, amely nagyszerűen ellensúlyozza a komor döngöléseket. Ez a kettősség figyelhető meg a 37. és 38. megjelenéseken. Előbbit az a Response jegyzi, aki október elején már bemutatkozott, utóbbi pedig egy újonc, Dominic Petrie nevéhez köthető, aki novemberben mindjárt egy EP-vel rukkol elő.

ingredients_webreA manchesteri illetőségű újonc, Response második szóló megjelenése lényegében az előző rilíz (Creep / Resistance) hangulatát és megoldásait hozza, ezért úgy gondolom, talán elegánsabb lett volna a négy zenét egy EP-n megjelentetni. A Surveillance eldöcög a maga kis medrében, az egyszerű dobképlet szépen komótosan viszi előre a zenét, masszív mélyszekció köszön be a drop után, az elnyújtott szintidallamok és rövid, de hatásos vokálminták egy kis ósulis aromát kölcsönöznek.

 A One Nation teljes mértékben a szigorúság jegyében íródott: kőkemény kickek, csattanós, kimért snare-ek, vaskos mélyszekció és néhol fel-felhorkanó lead-ek. Nem rossz ez a 21-én napvilágot látott Response megjelenés, de tulajdonképpen nem sokban különbözik az előzőtől.

Más a helyzet a 38. megjelenéssel, ugyanis a kiadó egy skót producer, Dominic Petrie igazán kellemes összeállításával rukkol elő hamarosan. A Tomorrow Now EP rendhagyó módon hét leheletfinom zenével szerez örömet a lágyabb zenék szerelmeseinek.

A Riverside Blues és a Soho kellemesen elringat, a simogató dallamok és a kiváló vokálminták a felhőkig emelnek minket. Ha már kellőképpen ellazultunk, az Ephemerol Test vezet minket meditatív állapotba, míg az Exponent Of Escape a szokásostól eltérő, szaggatottam galoppozó dobjai egy kis absztrakt hatást csempésznek a trekkbe. A TMA1 már jóval ridegebb és karcosabb zene, míg az Empire egy jóval visszafogottabb roller gondosan megszerkesztett, harmonikus és szomorkás dallamvilággal. A levezetésről a Wall of Sleep című nóta gondoskodik – már ha kell egyáltalán, hiszen az egész EP egy levezetés. Bár kisebb kiadókon már szerepelt Dominic neve, az Ingredients mégis egy jó dobbantó lehet a későbbi zenei pályafutását illetően.

Share.

About Author

Leave A Reply