Újabb magyar kiadót köszönthetünk a pezsgő underground house- és techno színtéren. A budapesti klubok monokróm színfoltja, a Fogasház emeletén keletkezett fekete lyuk második őszi szezonját nyitja, ennek örömére a hazai producerek apraja-nagyját összegrundolták egy válogatásra. Érkezik a LÄRM001 három darab korongon, melynek kapcsán megkerestük az előadókat, kommentálják saját zenéjüket.

larm

Valójában már tavasszal, az Akácfa utcai klub szezonzáró buliján megjelent az anyag, az első 50 belépő ajándékba kapta mix-CD formájában, hogy legyen mit hallgatni szeptemberig. Az erős felhozatalú, klasszik dobgépekből és szintikből kipréselt, Detroit, Chicago és Berlin négynegyedeinek jegyében prezentált klub-kiáltvány várhatóan novemberben vinilen is megjelenik, rajta 13 előadó. Lássuk, halljuk, kik ők. (Katt a címekre, hogy halld, vagy irány a decks.de lemezbolt oldala!)

A1: Imre Kiss – Relief

Egy délutáni dzsemmelés eredménye lett. Két szintit használtam: egy Yamaha Dx-21-et (ami nagy kedvencem) és egy Juno 106-ot. A dobok egy TR-808-ból lettek mintázva. Ha jól emlékszem, közvetlenül egy fellépésem után született, ahol Laurel Halo-val játszottam, így talán mondhatom, hogy a szettje inspirációként hatott. Egy egyszerű “detroiti” szinti-téma köré épül az egész szám, illetve a DX-21-et használtam a furcsa effekthangokra.

Imre Kiss két évvel ezelőtti albuma, a Midnight Wave a hazai limitált kazettás Farbwechsel gondozás után szintén mostanában fog lemezen kijönni, a későbbi Raw Energy EP-jét jegyző londoni Lobster Theremin-nél. Annál a kiadónál, melynek Berghain-os Panorama Bar buliján ő is fellépett. Az egyébként saját bevallása szerint hálószobazenész egykori londoni grafikus vizuális munkáiban is kreatív, artwork-ök mellet videókat is készít, ilyeneket.

A2: Direktorz – Dark Matter

A Dark Matter a korábbiakhoz hasonló megközelítésben készült improvizatív élő felvétel. Szándékoltan minimalista, a kimért nüansznyi változások és az arcbamászós feszült nyersség furcsa egyensúlya, nyugtalanul áramló fekete anyag, ami katarzist ígér, de soha nem juttat el odáig. A LÄRM miliője és a mi hangzásunk itt találkozik – szerintünk.

Bios és Dubkid párosa idén lesz két éves. Bár jelent már meg zenéjük a berlini Spiel:feld címkén, főleg a kiterjedt gépparkukkal élővé tett szettjeikkel aktívak. A dubtechno mélységeiben, legyen szó Alkotótáborról vagy Technokunst fellépésről, jópár mixük segítségével elmerülhetünk – itt.

B1: Grema – Cubism

A Cubism cím a négyszögjelek sokaságából felépülő hangképet, valamint a kubizmusra jellemző szimultán, azonos időben, de különböző terekben történő cselekményt is sugallja. A masszív dobok, a savas bassline, valamint a különböző terekben párhuzamosan hömpölygő organikus hangfolyam, testet és elmét egyaránt mozgat.

Gregus Márton a sokaknak ugródeszkát jelentő Freakyhouse netlabel-nél jelentkezett utoljára, mint producer. Hipnotikus, acid csavargatásai nem csak studióbeli, de live act-es fellépéseire is jellemzőek. Martin Ludd alteregója ugyanezt funkosabb, lassabb tempóban teszi, lásd itt.

larm_va1

Imre Kiss, Direktorz, Grema / For., Route 8, Mr. Fiel

B2: For. – Autopilot

Go ahead and engage the building over. Crazyhorse One-Eight: will be coming up north to south engaging with hellfire. All right, I’m going to do manual.

A mindeddig ismeretlen For. formáció a kommentjével sem árult el sokat magáról. A wikileaks által közétett iraki katonai videóból származó idézet jelzi, hogy a projekt nem könnyed szórakoztatásra lett kitalálva. Annyit legalÁbris elárulhatunk, hogy a név mögött a Bounce egyik oszlopos tagja és UX designer barátja áll. A LÄRM-es ízelítő után a súlyos indusztriális-urbánus hangképek albumnyi gyűjteménye hamarosan a Farbwechsel-nél lát majd napvilágot.

C1: Route 8 – Lush Dreams (Jammin Through The Night Mixx)

Hajnali három óra volt, otthon voltam a szüleimnél. Másnap egyetemre kellett volna mennem, de elkezdett esni az eső, ami általában meghozza az ihleteket. Szóval felvettem az esőből egy kis hangmintát, majd csak elkeztem jammelgetni a szintijeimen, miközben pörgött a magnóm. Hajnali ötkor benyitott apám, hogy most már feküdjek már le.

A Farbwechsel familia gyermeke Horváth Gergely Szilveszter, a hazai house színtér külföldön is komolyan jegyzett tehetsége, aki Lobster Theremin-es, Nous-os lemezei óta egyre több határon túli DJ- és live fellépést kap. Imádott Quake-ezni, innen jött álneve is, a Q3A, melynek nem régi szarvasos lemezén a rá jellemző analóg szintis szőnyegekbe burkolt ’90-es oldschool ütemek mellett inkább a nyersebb, táncosabb vonal dominál. Zenei sokszínűségét jellemzi, hogy játszott post-punk bandában is, de az alábbi link tanúbizonysága szerint kiváló jazz-szelektor is.

C2: Mr. Fiel – Jupiter Mood

A Jupiter mood egy erősebb alapú house track. Olyan zenét szerettem volna készíteni, ami egy klubban is tud ütni. A masszív bass és az FM szinti mellett Jupiter-8V VST-ből csaltam ki hangokat és effekteket, ezért is lett a track címe Jupiter Mood. Na meg azért, mert szeretjük a spacey dolgokat.

Fiel Tamás egykori Töréspont Rádiós, majd Tilos DJ az In:Form által indított, már említett Freakyhouse netlabelnél debütált deep house zenéivel, később pedig a Blind Jacks Journey kiadón lemezre is préselték egy számát. Ha kellemes, jazz-es house-t szeretnél tőle hallgatni, akkor lassulj le egy mixével, mondjuk ezzel.

D1: Nermo – Fankidop 001

Berlin, 2014. Nyári reggelen kókadtan, piszkosan, koszosan hazaérve kibontottam a Sternimet és rájöttem, hogy God made me funky.

Hi és Manek mellett Nermo a harmadik LÄRM főkolompos, alkalmi b3b tag. Nem csak a DJ pult mögött tolja a funky, koszos vagy máskor gépiesebb house-t, korábban olyan honfitársainak remixelt (vagy közreműködött velük), mint Andras Toth, Gnork, Naga és Giash.

D2: A i w A – G3 Live

Egy fellépésen lett fölvéve, csak vasakkal (Roland MC-303 groovebox + Korg Delta). Klimpírozom és loopolom a klimpírozásom Kaoss Pad-del. Lényegében ennyi. Nincs két ugyanolyan fellépés, kb. csak egy jam.

Farbwechsel-es albumának promo szövegében írják, hogy olyan, mintha Jimmy Edgar-t hallgatnánk egy rossz walkman-en. Lo-fi beat-ek, analóg vasak, élőben rögzített szöszölés, valami ilyesmiről szól a headshotboy Nádházi Lajos két éve életre hívott szóló projektje.

D3: Andras Toth – Idill Synkro Dub

Tóth András 2010 óta jelentkezik minimalista techno-ival az amerikai Alphahouse kiadó lemezein. Hipnotikus tánczenéje mellett akusztikus zenei oldala is figyelemre méltó, zongoradarabjait a Contra Mundum kiadó Akkult már megjelent első lemezén, majd napokban érkező Ambiennes című nagylemezén hallhatjuk.

E1: S. Olbricht – Raumx

MPC1000 only. Nem akartam kiadni, mert szerintem csak live-ban működik, de a Milán meg az Atika (azaz Hi és Nermo – a szerk.) rábeszéltek.

Mikolai Martin a hazai koszos, nyers, melankolikus, ambientes, absztrakt és még ki tudja, milyen jelzőkkel illethető techno/house kazetta-kiadó, a mára nemzetközi hírű Farbwechsel alapítója – Silf-es párja, Alpár mellett. Az elmúlt három évben közösségformáló szerepet is betöltő társaság egyik legaktívabb tagja, tucatnyi megjelenéssel a háta mögött. Biográfiájának legújabb fejezetében istállófiút alakít és analóg szintiket molesztál, így.

larm_va2

Nermo, A i w A, Andras Toth, S. Olbricht / Ferenc Vaspoeri, Ovum, Polarize

E2: Ferenc Vaspoeri – More Light

A zene, ami már számos alkalommal felcsendült – minden Vaspoeri live során – a LÄRM falain belül, kimondottan a válogatás kedvéért került véglegesítésre. House, némi disco érzéssel fűszerezve, hogy mosolyogjunk a sötétben.

Ferenc Vaspoeri a hazai live act-ek egyik megkerülhetetlen előadója house műfajban. A játékosabb, melodikusabb, de olykor mélyebb, dubosabb vonalat képviselő művész a komolyzenei és hangszeres előképzettséggel már tíz évvel ezelőtt is hallatott magáról saját muzsikáival a Minimalheadz vagy a Chi és később a Freakyhouse és Glack Audio hazai címkéken.

F1: Odum – CN004

Az Odum Krisz Deák és Zoltan Solomon kollaborációja. Analog és virtuál analog eszközök segítségével a dubtechno költészet megújítására törekednek. A CN004 is egy kísérlet erre.

F2: Polarize – Kindergarden

A Kindergarden egy nagyon régi darab, ha jól emlékszem, körülbelül öt évig feküdt a fiók aljában. Finomkodós broken-beat cucc, aminek mindaddig nagyon nehéz volt megtalálni a megfelelő helyet, ameddig nem jött szóba a LÄRM válogatása. Az ott szereplő neveket elnézve nemcsak, hogy a megfelelő helyre került, de egyenesen megtisztelő, hogy ennyi tehetséges magyar producer mellett tűnik fel ez a darab.

Dunai Norbert az öt éve működő All Inn Records alapítója és vezetője, promóter, európaszerte foglalkoztatott DJ, újabban pedig produceri babérokra is tör. Tavalyi All Inn-es lemezén a minimál dominált, itt pedig egy viszavett tempójú zenéjével zárul a válogatás.

A LÄRM ezzel nem áll le, bár a bemutatkozó album még épp megjelenés előtt áll, a folytatáshoz máris dolgoznak az új kiadványok koncepcióin is.

Share.

About Author

Leave A Reply