dBridge kiadójának kistestvére születik

0

Nem lehet oka panaszra dBridge-nek, hiszen kiadója, az Exit rendkívül nagy népszerűségnek örvend mostanában, nem mellesleg sorra jönnek ki a hibátlan zenei anyagok rajta. Az utóbbi néhány EP-ért például Stray, Alix Perez és Fracture voltak felelősek. Mindegyikről elmondható, hogy kompromisszumot mellőző, előremutató anyagok. A sorra érkező Exit lemezek mellett dBridge tavaly szeptemberben útjának indította Kid Drama-val karöltve a Heartdrive mixsorozatot, melyekre tekinthetünk a legendás Autonomic podcastok utódjaként is. Ez a projekt most váratlanul komoly mérföldkőhöz érkezett.

pleasure-district

Hogy mire készült a kiadófőnök, annak túl sok jele nem volt július 12-ig. Ezen a napon London szívében, a hipster-környék közepén található Old Spitalfields Market-ben rendezték meg sokadjára a független lemezkiadók piacát, amin a Defected-től kezdve a Warp-on és XL-en át a Hospital-ig több rangos kiadó, így az Exit is képviseltette magát. Minden label próbálta exkluzív tartalommal feltölteni standját, például ritka test press-ekkel és pólókkal, de az Exit valószínűleg a legtöbbjükön túltett azzal, hogy itt mutatta be új al-kiadóját, a Pleasure District-et.

Erről az új kiadóról röviden annyit lehet tudni, hogy Kid Drama-val közösen vezetve itt fog kijönni “minden, ami Heartdrive”. Tehát aki a mély, atmoszférikus, ambientes és kísérletező drum&bass rajongója, annak egy valóságos kincsesbánya lesz ez a címke. Az első három megjelenés tracklistája így néz ki:

Pleasure District 001 – 1 x 12”
Heartdrive – Aut0mated L0ve / When Droids Cry

Pleasure District 002 – 1 x 12” EP
dBridge – Module Eight / Void Response
Kid Drama – Kill Time / Seperation

Pleasure District 003 – 1 x 12”
Heartdrive – Empathy Reboot / Format Affection

A fent említett piacon mindhárom megjelenésből 30-30 példány volt kapható, amikből egy-egy már fel is került a discogs-ra, darabja “mindössze” 100 dollárba kerül. Arról viszont nincs egyelőre információ, hogy a hivatalos megjelenésre mikor lehet számítani, és arról sem tudni, hogy digitálisan elérhetők lesznek-e ezek a korongok. Akit viszont éget a vágy, hogy megismerje a zenéket a három lemezről, annak nincs más teendője, mint figyelmesen végighallgatni a Heartdrive mixsorozat első két részét, ezekben ugyanis megtalálható szétszórva az összes fent sorolt track.

Heartdrive 01: Aut0mated L0ve

01. dBridge – Splice
02. Heart Drive – Sindicate
03. Kid Drama – In Mind
04. Heart Drive – Empathy Reboot
05. Heart Drive – Format Affection
06. dBridge – Lost Signal (interlude)
07. Heart Drive – Aut0mated L0ve
08. dBridge – Module Eight
09. Heart Drive – Vent
10. Kid Drama – What Do You See
11. dBridge – Avery Glitch
12. Kid Drama – Retract (f/ Hands Like Crime)
13. dBridge – Metrodrone
14. Heart Drive – When Droids Cry
15. Twisted Tokyo (Outro)

Heartdrive 02: Empathy Reboot

01. dBridge – Void Response
02. Deepchild – I Want No Walls In My Country
03. Consequence – Untitled
04. Jensen Interceptor – Shape Lurks
05. Hands Like Crime – Hardened
06. Kid Drama – Kill Time
07. Hands Like Crime – Brawler (F/ Kid Drama)
08. Skeptical – No Discipline (F/ dBridge)
09. Loxy, Resound & dBridge – We Could Be (F/ Alia Fresco)
10. Kid Drama – What Used To B
11. Kid Drama – Separation
12. dBridge – A Love I Cant Explain
13. Skeptical – Disguise
14. dBridge x J:Kenzo – Untitled
15. Blu Mar Ten – Thin Air (F/ Robert Manos & Yosebu) Kid Drama Remix

Szintén ezen a napon debütált egyébként az Exit-en várható Joe Seven album is, melynek címe Near / Far. A Pleasure District lemezekhez hasonlóan erről az LP-ről sem lehet sokat tudni, csak annyit, hogy a piacon 30 példányban volt kapható kazettán (!) és járt hozzá letöltős kód is.

A label egyébként nem csak megjelenések, hanem bulik terén is fénykorát éli. Az elmúlt hónapokban Londonban több partit tartottak, de május végén Budapesten is dübörgött az Exit Night. Augusztusban két nagyszabású estet is fog tartani dBridge, az első 15-én lesz a legendás Fabric-ben, ahol a kiadófőnök mellett fellép majd Machinedrum, Consequence, Skeptical, Stray, Kid Drama és SP:MC. Magyarországhoz viszont jóval közelebb esik a hónap másik nagy Exites durranása, ami a horvátországi Dimensions Festival területén fog zajlani 30-án a fesztivál egyik legjobb helyszínén, nem egyszerű hangrendszerrel. A Mungo’s Hifi Soundsystem arénájában dBridge, Calibre, Alix Perez, Skeptical, Stray és a Heartdrive-duó fog fellépni, utóbbiak miatt valószínűleg beletekinthetünk majd a Pleasure District jövőjébe is. A szárazföldi kiadóestet egyébként egy extra délutáni Adrián hajókázós buli előzi meg, a kapitányok itt dBridge, Skeptical, Stray és SP:MC lesznek.

Share.

About Author

I came to hear the band today, I ain't thinkin' 'bout u

Leave A Reply