Közeledünk az év végéhez, egy kicsit csillapodik az albummegjelenési roham, de Prolix és Gridlok, illetve a Shogun Audio még megrázta magát (illetve a Demand és a Diffrent is, de nekik egy-egy hosszabb terjedelmű cikket szánunk). Silent Witness reaktiválta kiadóját, Calyx & Teebee leporolta és Calibre segítségével új köntösbe öltöztette egyik tavalyi trekkjét, a Teddy Killerzen keresztül pedig közvetett módon magyar érdekeltség is lesz a DNBArena éves Best Of gáláján. Lássuk az elmúlt két hét néhány kiemelkedő hírét!

artworks-000061281587-ihjrac-original

  • Pár hete ugyancsak rövid híreink között írtunk róla, hogy Prolix és Gridlok a Kickstarteren gyűjt adományokat új albumának vinilre vágásához. Nos, a tervet többszörösen túlteljesítették, hiszen a minimálisan belőtt 5000 dolláros összeghez képest több mint 13.000 jött össze. A magasabb összeg miatt a Project Trendkill CD-n is napvilágot látott és várható egy ingyenes sample pack is az LP egyik zenéjéből. Nagyon súlyos tech/neurofunk anyaggal állunk egyébként szemben, mely remekül fogy a Beatporton és az iTunes-on is. A Prolix vezette Trendkill kiadó ezzel a megjelenéssel jó magasra tette a 2014-ben átugrandó lécet.

  • Hosszú idő után ismét megjelenéssel rukkolt elő Silent Witness kiadója, a Triple Seed. A Haunted Starsban és a The Quickeningben Prolix és Silent Witness bejáratott párja, Break dolgozott be. Mindkét trekk a kiadótulaj visszafogottabb hangzásán alapul, de míg Prolix a rá jellemző agytekerő sound-ot adta hozzá az egyikhez, addig a Break-kel készült másik a párostól korábban megszokott hangulatot szállítja.


  • Calyx és Teebee újramelegítette az All Or Nothing albumról ismert Strung Out-ot, melyet egy saját VIP verzióval, illetve egy Calibre remixszel együtt dobott a polcokra a RAM. A VIP változat a páros tánctérre való zenéinek sémájára épül, a Calibre remix pedig ugyanolyan gördülékeny és finom, mint amit elvárunk az észak-ír producertől.

  • Magyar érdekeltségű jelöltje is van a DNBArena idei Best Of szavazásának döntősei között. A Teddy Killerz Violence című zenéje – mely a legjobb trekkek halmazában között kapott annyi szavazatot, hogy esélye legyen a végső győzelemre is – Jade kiadójánál, az Eatbrainnél jelent meg. A kategóriák győzteseiről december 5-én, a DNBArena nagyszabású buliján rántják le a leplet.

  • Friction kiadója egy 28 zenés digitális albummal búcsúzik 2013-tól. A Shogun Audio Presents: 2013 hű tükre a címke ide évének. Szemezget az Alix Perez albumról, a Way Of The Warrior 2-ről, és felidéz több single, illetve EP megjelenést. Nem maradhattak le róla az emlékezetes darabok, így ha valakinek nem lenne még meg a Rockwell-féle Detroit, a Spectrasoul Bugsy-ja vagy a See Your Face a Total Science és Riya laborjából, az december 1-jétől pótolhatja gyűjteményét. A SGN:LTD testvérkiadó címkéjével megjelenő, idei utolsó, Amaning-féle  “klasszikus” liquid funk megjelenésről hamarosan részletesebben olvashattok hasábjainkon.

Share.

About Author

Leave A Reply