Trace igen érdekes figurája a drum and bass szcénának, és nem csak azért, mert nem minden pillanatban egyértelmű, hogy pontosan mire is készül. A néha el-, majd fel-feltűnő “öreg” most egy kompromisszumoktól száz százalékig mentes, bő egyórás terápiával kedveskedik a dzsungel aktív harcosainak.
Érdekes, hogy a drum and basst megújító “fiatalabb” srácok (Rockwell, Stray és társaik) mellett időnként felvillannak a 10-15 évvel ezelőtti soundot képviselő – vagy csupán ezt visszaidéző – arcok is. A Trace-hez köthető 117 Records és a kritika tárgya, a Secret Society az utóbbi csapathoz csatlakozik.
Bár úgy tűnik, a millennium-környéki hangzás éppen reneszánszát éli (gondoljunk csak az Ulterior Motive albumára), azért itt már az első pár másodperc előrevetíti, hogy valószínűleg mélyebb vízbe ugrottunk. A kezdő trekk, DJ Future Beloved Core-ja például egy az egyben a régi Photek cuccokat idézi, de ahogy haladunk tovább, csak egyre húzósabb lesz: amen hegyek, széttekert dobképletek, morgós basszusok és a hamisítatlanul karcos dzsungel-hangzás. A műfaj fősodrát követőknek valószínűleg kevésbé hangzatosak az album trekklistáján szereplő nevek, de elég jó kis csapat jött össze. Ez nem az a mikrózható mirelitdzsungel, inkább igazi dohos raktárzene.
Bár kétségtelen, hogy az albumon szerepel néhány gyengébb darab – én most nem emelném ki őket, másnak lehet, éppen azok tetszenek -, azért túlsúlyban vannak a jó zenék. SureShock The Hive-jának dobképlete és atmoszférája például azonnal megragadja a fület, de Jaybee széttekert Wait What-ja vagy a “régi” Renegade Hardware holmikat idéző Marksman is igazán ipari macsétaélező himnusz.
Hogy mennyire van létjogosultsága egy ilyen lemeznek a mai “piacon”, azt nehéz megmondani. Bizonyára sokan vannak, akik imádják ezt a hangzást, számomra azonban kérdéses, hogy az új srácok, a fiatalabbak mennyire vevők rá. Persze az is előfordulhat, hogy többen ezzel a lemezzel indulnak útra a dzsungelben. Egy szó mint száz: reméljük, hogy Trace még bezavar minket párszor az őserdőbe.
