A hazai partyélet új színnel gazdagodott. A Dream:ON sorozat nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy izgalmas helyszínen: a volt Szikra moziban, ami ma PRLMNT néven fut, kedvezzen a lélekkel teli basszusok szerelmeseinek. Az első bulin az egyik ősatya, Sebastian „Seba” Ahrenberg is föllépett.
Úgy tűnik, akadt egy kis nehézség a szetted alatt. Hogy vagy?
Seba: Köszönöm, jól. A kontrollerem teljesen meghalt, semmi monitorom nem volt. Általában kérek hangpróbát, hogy az efféle gondokat kiküszöböljem, ez most elmaradt. (Kove felé fordulva) Így egy elég egyedi megoldást kellett használjak: egy szám ment gépről, egy USB-ről. (nevet)
Kove: Jééézusom! Szép lehetett.
Végül azért megoldottad.
Nagyon igyekeztem.
Harmadszor játszol Pesten, két másik alkalommal Pécsen léptél föl.
Igen, így van.
Mi jut eszedbe először Magyarországgal kapcsolatban?
Mi más, mint a gulyás? (nevet) Na meg az Unicum. Ennél többet sajnos nem tudok egyelőre, kérlek, taníts!
Talán majd egy másik alkalommal. : ) Viszont beszéljünk arról, hogy svédként okozott-e nehézséget, hogy a drum and bass-t kövesd. Hagyományosan angol műfajnak tartják.
Nem, abszolút nem volt para. Lényegében ott bábáskodtam a születésénél. Úgy rémlik, 1994 táján nyerte el nagyjából azt a formát, amit ma ismerünk. Az én első lemezem pedig ’97-es. Azt mondjuk nehéz volt látnom, hogy csak egy irányba mozdul el, és ott meg is reked egy kicsit. Ez kábé az ezredforduló táján történt, de aztán szerencsére megváltozott.
Ebben az időszakban szakítottál a Good Looking Records-zal, ugye?
Igen. Azt éreztem, hogy a d’n’b, amit én csinálok és amit mások, abban különbözik, hogy mennyi energiát ad át. Számomra ez létfontosságú, én ebben látom az alapját. Fontos, hogy tudjál rá táncolni, különben minek az egész fölhajtás? (nevet) Abban az időszakban a táncos basszust Ed Rush&Optical és a Bad Company jelentette – számomra ez nem az az irányvonal volt, amit követni akartam. Aztán ez azért megváltozott.
Mi történt?
Elkezdtem zenét írni. (nevet) Neeem, csak viccelek. Az olyan kiadók, mint a Hospital új irányvonalat mutattak, ráadásul a Metalheadz is nyitott, már nemcsak dühös zenéket hoztak ki. Valamelyest visszafordultak a gyökerekhez. Klute Commercial Suicide-ja is izgalmas dolgokkal rukkolt elő, ahogy dBridge Exitje vagy Marcus Intalex Soul:r-ja, szóval baromi jó időszak volt. Nagy lendületet adott a műfajnak, és engem is ez fogott meg újból.
Beszélhetünk a Good Lookingról? Nekem az érzelmi oldala érdekes. Eleged is lett, meg is untad.
Persze, semmi gond, mesélek. Valójában hivatalosan nem beszélhetek a lelépésem okairól, de igazából eléggé leszarom. Nem csinálhattam azt, amit szerettem volna. Olyan dolgok felé kényszerítettek, amikhez semmi kedvem nem volt, szóval nem jöttünk ki egymással. Egy évig próbálkoztunk, aztán nyilvánvalóvá vált, hogy az útjaink kettéváltak. Ez a diplomatikus verzió. (nevet)
Ők egy teljesen más irányba akartak tolni, mint ami a szerződésemben állt. Az üzleti érdekeiket az előbbi szolgálta volna jobban, de persze ez elég feszkós volt így. Innentől nem beszéltek velem, már csak az ügyvédeink kommunikáltak egymással.
A szakításunk idején úgy láttam, hogy visszafelé haladnak. Én ebben nem akartam részt venni. Mindig meglep, ha külföldön még látom a Good Looking nyomait. Micsodaaa?!!! De aztán arra gondolok, hogy végül is van, aki még szereti a Rolling Stones-t, szóval oké. (nevet) Továbbra is azt gondolom, hogy Danny Bukem egy briliáns dj, aki kurvára elpazarolja a tehetségét. A stúdióban ugyan mérnökök segítették a munkáját, de ő irányított mindent. Jelen volt, mondta, hogy mit tegyenek. Ugyanúgy, mint Goldie. Baromi jó ötletei vannak, de nem tudja, technikailag hogyan kell megvalósítani őket.
Engem az érdekelne, hogy mi történt ezzel a tehetséges sráccal? Nem a kiadóval, hanem vele. Szerintem ez büszkeségi kérdés. Olyan fiatalokkal veszi körül magát, akik nem igazán kiemelkedőek. Én mindenkivel jóban vagyok, valószínűleg a svéd diplomatikusságomból adódóan, így én elég szabadon merek kérdezni. Dannyt is megkérdeztem, hogy van most, amire azt válaszolta, hogy „most már sokkal jobban”. Szerintem ez nem sok jót jelent. Mikor kérdeztem, hogy ez mégis mit takar, akkor azt mondta, hogy örül, hogy végre nem kell bébicsőszködnie a sok kis dj körül a kiadónál. Hoppácsak! Tehát nekem ez akkor azt jelenti, hogy mindennek vége. És szerintem ez az a pillanat, amikor már bizony pszichológus kell.
Bennem már nincs harag vagy neheztelés, de azért azt elég tré látni, hogy elaprózza magát. Teljesen máshol kéne tartania. Ha megnézed mondjuk a technót: Derrick May-t, ő még mindig turnézik, aktívan dolgozik. Vagy Carl Craig! De mit csinál Danny Bukem?
A Logical Aggression talán mélyebben mesélne erről.
Szép találat, elismerésem! (nevet) Életemben egyszer nyilatkoztam róla összesen. Az az eljövetelem előtt készült, de végül sosem fejeztem be.
Véleményed szerint van-e valami különleges íze a zenédnek abból kifolyólag, hogy svéd vagy?
Igen, eper. (nevet) Valóban így van, sajátos a zeném. Persze lehet másolni, én egyből kiszúrom, de ma már nem zavar. A kulcsa az, azt hiszem, hogy a zenémnek mélysége van. Elmúltam negyven, úgyhogy az időseknek írok mély zenét. Ők már nem is nagyon táncolnak, csak bólogatva állnak a pultnál. (nevet)
Azért mi jól teljesítettünk ma este, nem?
Abszolút!
Örülök. Akkor ugorjunk egy nagyobbat: miért fejeződött be a legendás Secret Operations partysorozat?
Ez egy icipici pincehelyiség volt, nagyjából nyolcvan főt tudott befogadni. A hely tulajának fölmondták a szerződését, én meg nem akartam újabb helyszínt keresgélni. Addigra beleástam magam a zeneírásba, ez lett a kenyérkeresetem is, és nem sokkal később apává is váltam. Szóval ez már túl sok lett volna egyszerre.
Kacérkodsz azért még a föltámasztásával?
Nem. (nevet) Vagyis a múltkorában pont gondolkodtam rajta… Elég sokan kérdezgetnek otthon, hogy mikor játszom legközelebb. És őszintén mondom, hogy nem tudom. Legutóbb februárban volt egy stockholmi bulim. Jelentősen többet játszom már külföldön. Kicsit megdöbbentett, amikor a legutóbbi pólóimat piacra dobtam, és kimondottan sokat rendeltek Svédországból. Úgy tűnik, van rá kereslet, hogy föllépjek, így ezen még el kell gondolkodnom.
Jó irányvonal, hajrá!
Neee, annyi dolgom van így is, hogy képtelenség még egyet bevállalnom. Ha legalább arra lenne időm, hogy befejezzem a félkész zenéimet… De erről inkább ne is beszéljünk! (nevet)
Most két megjelenésed is aktuális.
Igen, az egyik a Warm Communications égisze alatt, a másik meg saját kiadás. Van egy közös projektem Method One-nal a Commercial Suicide-nál és egy a Samurai-nál is, plusz a Soul:r-nál is mozgolódom. Mostanában elég sok dologgal fogok tehát előrukkolni, és egy csomó saját kiadást nem is említettem még.
És mindeközben megvan még az iskolai félállásod is?
Igen, persze, hat óra minden nap. Szociális nehézséggel küzdő gyerekekkel dolgozom. Ez rengeteg mindent takarhat: az elvált szülőktől az Asperger-szindrómáig bármi belefér. Imádom a gyerekeket, és isteni velük dolgozni. Ez nem a klasszikus tanári állás, én pedagógiai asszisztens vagyok, egyfajta segítő. Kettőig vagyok velük, aztán visszavonulok a stúdiómba. Időnként azért nem árt társasági életet élnem sem.
Meg a saját gyerekeiddel lenni!
Ja, tényleg, erről meg is feledkeztem. (nevet) Kilenc és tizennégy évesek a lányaim. Nemcsak gyönyörűek, hanem jó emberek is, erre büszke vagyok.
Mit szólnak a művészetedhez?
Alapvetően szeretik, de annyira sokat hallják, hogy számukra ez már semmi különös.
És a gyerekek, akikkel dolgozol?
Tudják, ki vagyok, de nem érdekli őket. Hét és tíz év közti srácok, nekik a Minecraft izgibb. (nevet)
Rendkívül termékeny szerző vagy. Bizonyára nehéz választani, de miket neveznél mérföldköveknek a munkásságodból?
Húúúú… A So Long mindenképp megnevezendő, hiszen ez volt az első zeném, ami áttörést jelentett. Hát igazából ezek a kurva Good Lookingos zenék, mint ez meg a Soul 2000… Meg a Snow.
Miért pont ezeket választottad, miben állnak közel hozzád?
Igazából nem szeretem őket. (nevet) De ezek azok, amiket a közönség megnevezne, ha rólam van szó. Ami igazán közel áll hozzám az a Vanity és a Special Ops, főképp azért, mert azt hiszem, ezt a hangzást nem tudnám még egyszer összehozni. A Pressure Point is hasonló kategória, el nem tudom képzelni, mi járt a fejemben, amikor összeraktam.
Ezek egyben azok is, amelyekre a legbüszkébb vagy?
Nem. De igazából egyik zenémre se vagyok büszke. Büszkeség akkor van bennem, amikor dolgozom rajta, és rájövök, hogy jó. De miután elkészült, már igazából nem számít. Bár volt már olyan, hogy négy év múlva éreztem azt, hogy jó munkát végeztem… megesik. Van az a pont, amikor annyit tolod a saját zenéidet, hogy már nem bírod elviselni őket. Aztán két év múlva meg azon filózol, hogy vajon hogy tudnál mégis valami hasonlót alkotni. (nevet)
Van valami a félhomályon és a hűvös időn kívül, ami inspirál, ha nekiülsz egy újabb trekknek?
Igen, ezek tényleg kellenek nekem. Meg sok másfajta zene! Ezek bele-bele is kerülnek a sajátjaimba. A drum and bass nem ihlet meg.
Mi a helyzet a technóval? Pörögtél abban is korábban.
Így van, sok barátom van, aki még ma is aktívan űzi… Annyira azért nem érzem magát a műfajt, hogy abba az irányba induljak, de valóban ihletforrás nekem.
Hogy állsz a remixekkel?
Nem szeretek szöszölni velük, de ha kell, megcsinálom. Engem jobban érdekel maga a semmiből létrehozás. Igazából egy Bcee-re vagyok a legbüszkébb. Ha a másik oldalról kell említenem, akkor az egyik kedvencem ma is játszottam, John B jó munkát végzett. Elképesztő sokan utálják ezt a remixet, én valószínűleg pont ezért bírom. (nevet) Annyira szűk látókörűek tudnak lenni az emberek! Nekem is duruzsolták, hogy miért engedtem, hogy John hozzányúljon, teljesen elrontotta, miegymás. Szerintem meg egy következő szintre emelte, én imádom!
Mi a helyzet a Sun and Bass-szel? Elég fix tagnak számítasz, idén végül mégse jelentél meg.
Háááát… nem tudom, igazából lövésem nincs, mi történt. Öt évig egyhuzamban mentem, és valószínűleg most egy kis változatosságra törekedtek a szervezők. Elnézést is kértek, és megígérték, hogy jövőre újból találkozunk. Bennem ez teljesen rendben van.
Mik a benyomásaid erről a fesztiválról?
Végül is nem fesztivál, nem igaz? Odamész, van egy fasza szállásod, strandolsz és bulizol. Számomra fontos, hogy nincs VIP. A buli ott van, ahol az emberek. Legszívesebben most is lemennék a tömegbe. Szardínián is az tetszik, hogy mindenki egy szinten van, nincsenek kiemeltek.
Mi az a három zene, amit magaddal vinnél?
Elég elcseszett egy klisé, de igaz: a Blade Runner soundtrack, Brian Eno: Music for Airports és Steve Reich: Music for 18 Musicians.
Ha a törteket nézzük, akkor pedig Dj Crystl: Meditation, Calibre & High Contrast: Mr. Majestic és Commix: Be true.
A művészet alapvető fontosságú az életedben, van egy gyűjteményed is. Miből áll ez pontosan?
Modern és kortárs darabok. A nagypapám műgyűjtő volt, így számomra teljesen természetes a művészet közelsége. Életem jelentős részét teszi ki, és jó lenne, ha több kiállításra is el tudnék jutni. Sajnos ezt időben már nem könnyű összehozni. Külföldön azért igyekszem modern múzeumokat meglátogatni, ha csak tehetem. A művészet maga azért elég nehéz: van, hogy egy kiállításra azt mondod, hogy unalmas, aztán hirtelen mégis elkezd rád hatni. Egy évvel ezelőtt Washingtonban jártam egy Gerhard Richter-kiállításon, ő egyébként a kedvencem. Már vagy öt perce néztem a képét, annyira beszippantott, amikor odajött a biztonsági őr és megkérdezte, hogy mit látok. Egy anya volt a gyermekével, elmondtam a véleményem, beszélgettünk pár percet, de aztán rájöttem, hogy nem érdekli, mit gondolok. (nevet) Én szívesen elidőzöm a galériákban is, ezt kevesen szokták így.
Árverésekre is jársz?
Nem. Ez is olyan dolog, amit kéne tennem… De nincs sok értelme odamenni, ha nem vásárolsz. Márpedig ami engem érdekel, azt sajnos nem tudom megengedni magamnak. Viszont a kedvenc svéd festőmtől, Ola Billgrentől van egy fontos képem.
Tudható rólad, hogy bizonyos társadalmi kérdések is érdekelnek, mint például a homofóbia vagy az amerikai alkotmányos fegyverviselési jog.
(nevet) Látom, alaposan utánam néztél. Ötezer ember követi a magánoldalam a világ minden tájáról. Persze ez világviszonylatban nem tűnik soknak, de azért átlagban nem is kevés. Épp ezért érdekesnek tartom, ha egy „világpolitikai” kérdést földobok, és válaszokat kapok rá. Oroszország különösen izgalmas, nem tudom, a helyiek mennyire látják át, mi zajlik náluk. A homofóbiás posztom kapcsán például többen megjegyezték, hogy ez csak nyugati propaganda. Közben meg azt mondják, hogy a melegek betegek, mentális problémáik vannak – akkor hogy lehet ez nyugati propaganda? Az otthon élő oroszok úgy tűnik, meg vannak vezetve, és ezt a külföldön élő honfitársaik gondolják így elsősorban. Személyes véleményem nem igazán van ezekben, inkább csak bedobom a kérdést, és nézzük meg, merre visz. Nemrég láttam, hogy valaki arról írt, hogy milyen jó, hogy most már elfoglalhatjuk a Marsot is, ha már tönkretettük a bolygónkat. Basszus, de hát ki mondta, hogy a miénk??? Azért itt vannak elgondolkodtató dolgok.
Azt hiszem, a legfontosabb az, hogy mindig merjünk kérdezni, az okokat keresni. Még gyerekkoromban szembesültem azzal, hogy egy órán megkérdeztem, hogy ez miért van így, amire a tanár azt felelte, hogy „csak”. Ez nekem nem válasz, onnantól nem is gondoltam őt jó pedagógusnak. Fontos tudni a mögöttes dolgokat.
Mi volt a leginkább sorsfordító pillanat az életedben?
Az első lányom születése mindenképpen. Egyszeriben csak fölnőttem. Huszonhat évesen vége lett a piázgatásnak, játszogatásnak – pár hónap leforgása alatt egy gyökeresen más irányba kellett elindulnom.
Ha már nosztalgia: mi a helyzet a Return to Forever újrakiadásával?
Igen, ott sajnos bakiztam. Úgy tűnhetett, mintha bakeliten jönne ki, pedig nem: csak digitálisan. Újramastereltem egy kicsit, remixelésről nincs szó viszont. Néhány éve visszakaptam a jogokat, mert a kiadó megszűnt, és úgy gondoltam, hogy mivel úgyis elég sokan kérik tőlem, miért is ne adhatnám ki? Szóval most várható egy ilyen időszak, hogy néhány régebbi dalomat kiadom.
Van valami szertartásod, amivel a bulikra készülsz?
A vicc az, hogy még életemben nem készültem annyit föllépésre, mint a maira, aztán tessék… Általában csak arra támaszkodom, hogy van száz zene a laptopomon, aztán majd rögtönzök. Most viszont volt egy mappám elkülönítve, kábé hatvan számmal, aztán beütött a krach. Az mondjuk szinte mindig előfordul, hogy a show előtti napon hajnali négykor még stúdiózom, hogy az új számomat befejezzem, mert ezt az egyet biztosan meg akarom mutatni… (nevet) Legközelebb kerekebb lesz minden!
Köszönjük, és várunk vissza mihamarabb!
