Need For Mirrors új EP-jével kapcsolatban egy biztos: ennél hitelesebb oldschool anyagot maximum úgy lehetne összehozni, ha a V Recordings, Full Cycle vagy Virus kiadók fiókjaiból előkerülne néhány rejtett, ’98 körüli kincs. Folytatódhatna a gondolatmenet valami olyannal, hogy „NFM friss ötletek és előremutató technológiák alkalmazásával kreál merőben újat úgy, hogy közben visszanyúl a gyökerekhez is”, de tisztán érzékelhető, hogy emberünk ezúttal semennyire nem kívánt előre tekinteni. Négy hibátlan zenével van dolgunk, amiket biztosan a tenyerén hordozott volna a szcéna, ha a Breakbeat Era, vagy a Wormhole idejében születnek.
A magas elvárásokat érdemes félretenni, ez a megjelenés nem találja fel újra a műfajt, itt tényleg „csak” arról van szó, hogy hajszálpontosan felidézi NFM a drum&bass egyik kulcsfontosságú korszakát. Az akkori analóg hangzáson, a mindent átjáró funk-on, a lazán gördülő 2-step dobképleteken és öblös basszusokon felül apró, ügyesen elhelyezett váltások, effektek, perkák teszik teljessé a képet. A Chariot vokálja egyértelműen a ’90-es évek angol alternatív-pop vonalát idézi, melyet anno a DJ Die és Roni Size által vezetett Breakbeat Era formáció vegyített legjobban a drum&bass-szel, de a Blood Orange ellenállhatatlan nagybőgős basszusait is valószínűleg ez a duó inspirálta. A Club Foot és a Yoyo már más hősökre, a hamarosan ismét hazánkban zenélő Ed Rushra és társára, Opticalra hajaz. Nehéz lenne különbséget felfedezni, ha ezt a két darabot elrejtenénk mondjuk a Splinter, Slip Thru és a Point Blank közé. Meghökkentően jól passzolnak és hozzák a dnb egyik legfontosabb albumának, a Wormhole-nak színvonalát. Ha valaki nosztalgiázna, de már rongyosra hallgatta a régi nagy slágereket, annak kötelező ez a pénteken megjelenő anyag elejétől végéig.
