Közel négy hónap szünet után a napokban hallatott ismét magáról a Blu Mar Ten, mármint a kiadó. A legutóbbi BMT szerzői album még novemberben jött ki, ami összességében egész jó anyag volt (erről bővebben itt olvashatsz). A folytatás az Észtországból származó Mutated Forms-ra lett bízva, akik új maxijukkal ismét bizonyítják, hogy tehetségük és egyediségre törekvő hangzásuk sokkal nagyobb figyelmet érdemelne a drum&bass szcénától.
A korong A oldalának története manapság már egészen szokatlan: a Crowlin majdnem 4(!) éven át pörgött dubplate módban a bulikon, mielőtt végre hivatalosan megjelent. Sokáig az az információ terjedt, hogy a Metalheadz tette rá kezét a track-re, de később az is felmerült, hogy soha nem lesz elérhető a nagyközönség számára. A Crowlin szerencsére szépen öregedett, gyakorlatilag „2014-es füllel” is ugyanolyan friss és aktuális a hangzása, mint 2010-ben. Egy kicsit minden vészjóslóan szól benne: a repetitív vokálfoszlányok, a mélyből előtörő basszusok és a háttérben megbúvó billentyűsök. Ez egy olyan zene, amit sötét sikátorokban történő közlekedéshez nem ajánlott hallgatni (para!), ellenben a táncparketten a bassline húzása miatt nagyon jól működhet, és azt sem lehet mondani róla, hogy lélektelen lenne.
A Reach You In Your Sleep-nek már a címe is sejteti, hogy ezúttal sem virágos rétre próbálja reptetni a hallgatót a Mutated Forms. Ez a track már jobban képviseli azt, amiről a formáció mostanában szól: a felezett dobszekción ideges, csontig hatoló szintis visongások futnak, miközben egy zaklatott bassline borzolja a hallójáratainkat. Fellélegezni csak a kiállásban van lehetőség egy pillanatra. Akinek bejött a korábbi megjelenések közül például a Deep Kut-os maxi, az biztosan imádni fogja a B oldalt is.