A The Hive szerencsére ebben a hónapban sem tétlenkedik. Május 12-én, szombaton egy rém tehetséges ifjú titán, Subtension lesz a vendégük a Dürer középső termében. Az aktuális ajánlót a csapat mészárosa, Horns állította össze — és rögtön csempészett bele egy ráadást is.

“A 25 éves szlovák Mário (korábban a soundNbeats duó egyik tagja) Prágában töltött filmzenei tanulmányai után Subtension néven robbant be a drum and bass szcénába. Már az első nagyobb megjelenése kiemelt figyelmet kapott a Noisiától, akik idejekorán meglátták a fiatal tehetségben rejlő potenciált.
Az első, Invisible-höz kötődő sikere a “Break&Go” volt, amely 12-es sorszámú, 2014-ben megjelent válogatás EP-n jelent meg. Ezzel az egyedi, jellegzetes szurkálós hangzással és iszonyú precíz mérnöki munkával tette le komolyabban a névjegyét. Bár ez a zene nem áll annyira közel a szívemhez, úgy gondolom, mégsem megkerülhető ebben a rövidke, teljességet nélkülöző áttekintésben.

Fél évre rá jelent meg a Critical Music Binary sorozatában egy EP-je, amellyel alkalma nyílt saját hangzásvilágának különböző változatait bemutatni. Kasra kiadójához méltó, igazi brit “diszkós” drum and bass és halftime funky-ötvözetek jellemzik a kislemezt, de az ifjonc technikai virtuozitása itt sem hagyható szó nélkül. Aki ismer és/vagy hallott már zenélni, tudja, hogy a keményebb hangzású zenéket kedvelem — ennek dacára mégis ezt a finomságot emelem ki.

A következő fordulópont 2016 volt. Ebben az évben a Noisia ismét igazolta Subtension zenéit, méghozzá az Invisible VA-sorozatának egymás utáni két epizódjára is. A 19-es kiadáson a “Hi There” című száma hozza a jól megszokott hangzást; szerintem akár egy Hybris-zenének is simán elmenne.

Két hónapra rá Mário egy újabb gyöngyszemet szállított a groningeni óriásoknak. Mintha csak a “Hi There” kicsit agresszívabb, a klasszikus drum and bass ritmusképletéhez jobban ragaszkodó verzióját hallanánk. Külön figyelmet érdemel a perka!

Nem sokkal ezután a legendás Cause 4 Concern is felfigyelt az  egyedi stílusú producerre. Ennek eredményeképp 2016 novemberében jött ki egy izgalmas single (I Know/VDTM). Noha a két szám hangulata teljesen különböző, a hangzásuk egyértelműen árulkodik arról, hogy ki követte el őket. A kettő közül engem a kattogásban gazdagabb, keményebb VDTM sajátos hangjai fogtak meg jobban.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném bemutatni a személyes kedvencemet a srác legújabb megjelenéséről. Ez egy (majdnem) szóló EP, szintén a C4C Recordingson. Kicsit más mint az eddigiek, de engem éppen ez ragadott meg benne. Guruló, mély és sejtelmes szintiszőnyegek jellemzik a szám első felét, a második droptól viszont nyakatekert, pörgős perka egészíti ki és teszi összetéveszthetetlenné az egészet.

Ráadás gyanánt, ha megfogtak az eddigi zenék, hallgassátok meg, hogyan raktam én Subtension – Left Handed című számát a Beecast negyedik kiadásában!”

Ha pedig máris bulihangulatban kattogtok, akkor már igazán nem kell sokat aludnotok a mulatságig. Szeretettel várunk titeket május 12-én a Dürer Kert középső (Room 041) termében, aminek elementáris hangzásáról a frissen beszerelt Martin Audio hangrendszer gondoskodik. A belépő ára: az első száz vendégnek 1.500 Ft, utána 2.000 Ft.

További fellépőink: Filth Company, Horns, Crism, Cronik és Insight. A szokásosan frenetikus vizuált ezúttal is Wurk Ikona biztosítja.

Share.

About Author

Leave A Reply