Két évvel a nagy sikerű Coeur Calme után megérkezett a folytatás, Kimyan Law második albuma! Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb drum&bass producere, a még mindig csak 21 éves Nico Mpunga annak idején mindössze néhány hét leforgása alatt robbant be a köztudatba, és vívta ki az elismerést különleges dalaival az autonomic és microfunk hangzást kedvelők körében. Első albumának melodikus, szokatlan mintákból építkező atmoszféráját némileg továbbgondolva összehozta a Zawadit, egy tizenegy számból álló gyűjteményt, mely elődjéhez képest még játékosabbra és mélyebbre sikerült.
A Kongóban zajló polgárháború miatt hazájától távol maradni kényszerülő Nico gyermekkora nagy részét Bécsben töltötte, ahol a környezetében egyedüli feketeként rendszeresen a rasszizmus áldozata volt. A kirekesztés hatására már rendkívül fiatalon elmélyült a zeneírás világában, melynek segítségével könnyen ki tudja fejezni érzéseit azóta is. Tizenkét évesen kezdett el kísérletezni az elektronikus zenével egy PSP-n, majd hangmérnöki tanfolyamokon vett részt, ahol olyan gyorsan szippantotta magába a tudást, hogy kis idővel később már ő oktatott másokat. Az utóbbi néhány esztendőt afrikai gyökerei felfedezésével töltötte, és közben megtanulta, hogyan formáljon modern szemléletű, de ősi/törzsi elemekből felépülő komplex dalokat.
Mellőzve szinte az összes íratlan szabályt, Nico olyan drum and bass műveket tár a nagyérdemű elé, melyek sem felépítésben, sem pedig eszközhasználatban nem passzolnak a megszokott törtekhez. Finoman kattogó és reccsenő effektekből, afrikai hangszerekből, házilag felvett mintákból és álomszerű, véletlenül sem néhány akkordos dallamokból áll össze a Zawadi, mely elképzelhető, hogy első hallásra nem nyújt sok pluszt a Coeur Calme-hoz képest. A mélyebb, filmzenei motívumok jelenléte itt már sokkal erőteljesebb, és érezhető, hogy a művész még inkább szabadjára eresztette fantáziáját. Bátrabban mozog tempók és hangulatok közt, de közben mégis olyan egységet alkotnak a számok, amitől a Zawadi egy valódi albumnak nevezhető. Ez egy olyan anyag, ami felett nem szabad ítélkezni néhány rövid klip átfutása után. Ahhoz, hogy igazán hasson Kimyan Law második LP-je, le kell győzni a mostanában egyre elharapózó rövid koncentrációs képességet és az otthoni nyugalomban, vagy egy hosszabb utazás közben meghallgatni tisztességesen mind a 70 percet.
Lenyűgözően érzelemdús, organikus hangzású és érett a Zawadi, melynek trekkjeit a fentiek miatt nem is érdemes külön-külön boncolgatni. A meggyőző folytatás alapján egyértelmű, hogy Kimyan Law még korántsem mutatott meg mindent magából. Számíthatunk további meglepetésekre és izgalmas zenékre a jövőben is.