Még csak néhány éve ontja magából a megjelenéseket Alex Godoy, avagy Itoa, de a juke, dancehall és jungle műfajokból merítő londoni srác munkáira már így is sokan felfigyeltek. A Sheffield-ből indult Bad Taste-nél, valamint a footwork-ben és annak vadhajtásaiban erős Modern Ruin címkénél már több digitális anyaggal jelentkezett, DJ Madd jóvoltából pedig fekete korongon is debütált tavaly. A nehezen kategorizálható basszuszenék írása mellett Itoa DJ-ként is remekel, ezt bizonyította júliusban az orfűi Bass Campen egy megfontoltan felhúzott szettel, ami után jókedvűen értekezett többek közt a DJ-zésről, bashment-ről, és arról, hogy szerinte milyen egy egészséges party.
Lassan és kimérten építkezett a szetted, kezdve a mélyebb témákkal, haladva a mozgalmasabb zenékig. Látszólag nem sürgettél semmit, ezért arra gondoltam, te egy igazán nyugodt, kiegyensúlyozott figura lehetsz. Jól éreztem?
Trükkös kérdés, mert sok szempontból nem, de más szemszögből úgy gondolom igen. DJ-zés kapcsán úgy látom a szokás az, hogy néhány ital elfogyasztása után robbantani kell a táncteret, ám számomra kedves szettek olyanok, amik együttműködnek a hely hangulatával, és amikben van idő kibontakozni. Ha hajnali négykor játszol teljesen kész embereknek, akkor természetesen marad a nagy zenék puffogtatása egymás után, viszont ha nem egészen ebben a környezetben vagy, az más hozzáállást igényel. Én kifejezetten élvezem az utóbbit és tudatosan nem csapok bele a dolgok közepébe, mert nem működne. Nem én vagyok a legjobb benne, de azoknak a mixeit élvezem igazán, akik ennek a kimért módszernek mesterei.
Szerintem a te hangzásod közelebb is áll a szetted első felében hallottakhoz… vagy csak az eddigi megjelenéseid voltak könnyedebbek, és tartogatsz magadnál jóval keményebb műveket is?
A produceri munka nálam összefügg a zenehallgatási szokásaimmal, ezért többféle műfaj közt mozogva mindig olyan számokat írok, amik passzolnak a hangulatomhoz. Ennek részeként születnek olyan darabok is, amik jobban passzolnak a mai szettem második felébe, de nem feltétlenül, vagy csak később fognak megjelenni.
Főként jungle, juke és dub inspirálta zenét írsz és játszol, de korábban azt nyilatkoztad, hogy a house és techno is közel áll hozzád. Miket, kiket hallgatsz ezekben a stílusokban?
Azt hiszem a válaszomból most ki fog derülni, hogy nem tudok eleget a house-ról és a techno-ról…
Ezek hatalmas szcénák, képtelenség lenne ismerni az egészet.
Pontosan. Rengeteg house és techno van, amit szeretek, például az összes detroiti arc munkáját, az elmúlt évek indusztriális techno vonalát vagy az Ostgut Ton kiadványokat. Viszont a műfajhoz köthető kedvenc élményeim többsége bulizás közben ér. Számos örök kedvenc DJ-m is ezekben a stílusokban mozog. A lassabb tempónak köszönhetően a zenéket itt könnyebb fokozatosan átcsúsztatva mixelni, lassan építkezni szetten belül és csak fenntartani egy magával sodró hangulatot, amiben nem feltétlenül vannak hatalmas drop-ok. Szeretek olyan drum&bass-t játszani, ami vad és hirtelen, de ez önmagában nem fed le mindent, amit bírok magában a zenében. A gyakorlatban, például a ma esti játékom sem a hosszú átmenetes keverésekről szólt, mert nem olyanok voltak a zenék és valószínűleg nem is működtek volna.
Visszatérve a sokféle irányból merítő stílusodra, fel tudod idézni hogyan találkoztál ezzel a műfajjal?
16 éves korom óta house és techno számokat írtam – inkább nem árulnám el, hogy milyen néven (nevet) – és jó néhány év után egyszerűen beleuntam. Továbbra is jártam ilyen bulikra, mert hallgatni szerettem, de az írás már nem vonzott. Mindezzel párhuzamosan egy csomó nagy rave-en és gyakorlatilag mindenhol jungle és drum&bass szólt, amit szintén imádtam. Elkezdtem dub-ot és dancehall-t is hallgatni, ami ugyancsak meghatározó Angliában, és nagyon megfogott a bennük rejlő légies és minimalista ritmus. Tulajdonképpen ugyanúgy a lecsupaszított, mégis gördülő hangzás fogott meg benne, mint korábban a négynegyedekben, és ugyanez jellemző a juke-ra is… Azt mondtam magamnak, hogy „oké, megpróbálok dancehall-t készíteni, lehet rosszul fogom csinálni, de nincs ezzel baj”, aztán valahogy kilyukadtam ide, amit most művelek. Amikor belevágtam, egyre több ilyesmi hibrid típusú zenét hallottam másoktól, és úgy éreztem, hogy az én kissé véletlenszerűen formálódó, de hasonló tempójú és atmoszférájú munkám is beleillik ebbe a vonulatba valamelyest. Szóval egy természetes, nagyon nyitott folyamat eredményeként jutottam el ehhez a műfajhoz.
Mik voltak a kedvenceid ennek a mozgalomnak a kezdeti időszakából?
Fantasztikus és rendkívül érdekes élmény volt hallani a Philip D. Kick zenéket, vagy jóval korábban a juke-ot, ami elsőre őrültségként hangzott, de tetszett. Ebben az időszakban én arra fókuszáltam, hogy dancehall-t készítsek, ami passzolt ahhoz a multi-tempós, jungle breakekkel operálós kontextushoz, amiben a Philip D. Kick zenék is mozogtak.
Tehát tőle függetlenül zajlott a te zenei evolúciód?
Nagyképűség lenne erre azt mondanom, hogy igen, csak mentem a saját fejem után, mert nyilván az ember abból építkezik, amit maga körül hall. Ezt a sokfelé ágazó stílust zeneírás közben, azaz részben függetlenül fedeztem fel, de magaménak éreztem a Cosmic Bridge-körüli dolgokat és Dub Phizix tech-es, furább darabjait, mert ezek is a dancehall-ból merítettek.
Úgy tudom a bashment is elég közel áll hozzád.
Igen, az én értelmezésemben a bashment nagyjából ugyanaz, mint a dancehall, csak az előbbi szót jobban szeretem, mert ütősebb (nevet). A dancehall szó hallatán a régi, tradicionális hangzásra asszociálok, míg a bashment-hez a mostani, szintetikusabb vonalat társítom… de ha jól tudom, ezek a definíciók felcserélhetőek. Nagy bashment kedvencem a Ward 21, akiknek végtelenül egyszerű, de iszonyat jól működő zenéiből hallhatóan merítenek olyanok is, mint Dub Phizix és Chimpo. Nagyszerű műfaj ez, és ha jó kezek közé kerül a DJ pultban, a megfelelő közönséggel hatalmas, semmihez sem hasonlítható bulit lehet teremteni vele.
Szoktál olyan DJ-szetteket játszani, ahol vegyesen raksz például saját darabokat, bashmenteket és egyéb stílusokat?
Régebben ez sokkal jellemzőbb volt rám, de mostanában, amikor gyakran csak egy óra áll rendelkezésemre az éjszaka közepén, nem igazán játszom így, mert szerintem ilyen rövid időn belül a különböző tempók közti váltások nem működnek túl jól. Nemrég Lisszabonban volt egy fellépésem, elég korán kerültem sorra, az idő nyárias volt, így ideális volt a helyzet ahhoz, hogy rakjak bashmenteket egy darabig, aztán a megfelelő ponton váltottam más tempóra. Jól sült el a szett, mert több időm volt kibontakozni.
Vicces, hogy a bashmentek többsége, amit szeretek, rendkívül nyers. Nagy részük még vokált sem tartalmaz, ami annyit tesz, hogy mindössze három dobot hallasz: „dum dum dum-dum dum” (dúdolja)…
Pedig ennek a műfajnak egyik fő eleme a vokál, nem?
De, ez a vicces az egészben, hogy szeretem a vokált benne, viszont amikor üresen szólnak, hallok bennük valami különlegeset, amitől teljesen felpörgök. Nem hiszem, hogy mindenki ugyanígy érez a nyers dobok hallatán, ezért nem is szoktam kizárólag bashment riddim-eket játszani, mert szerintem én nem tudnám jól átadni ezt az érzést – mások szerencsére képesek erre. Személy szerint én egész nap csak ezeket a riddim-eket hallgatnám, mert úgy érzem olyanok, mint a lecsupaszított techno, ami átjárja az egész tested.
Mintha valamiféle terápia lenne?
Igen (nevet)! Mintha egy katartikus terápia lenne. Nem olyan tökéletesen hangszerelt műfaj ez, mint a manapság klinikai körülmények közt létrehozott drum&bass, de szerintem a tökéletlensége is hozzájárul ehhez az energiával teli, katartikus érzéshez.
Mindenképp beszélnünk kell az első önálló bakelit megjelenésedről, ami tavaly nyáron jött ki. Állítólag DJ Madd keresett meg az EP ötletével.
Így van, az EP ötlete nagyjából a semmiből bukkant elő, ami számomra egyszerre meglepő és elképesztő élmény volt! Madd felvette velem a kapcsolatot Facebook-on, elmondta, hogy tetszenek a zenéim neki és az eddig csak saját számaira összpontosító címkéjén szeretné, ha én is megjelennék. Nem volt kérdés, hogy belemegyek, mert szuper zenéi vannak és nagyon jó fej srác. Innentől pedig minden ment magától: időt és energiát nem kímélve elkezdtem írni és küldözgetni neki a tarck-eket, ő pedig változtatási kérelmek nélkül jelezte, mikor megtalálta azokat a bizonyos számokat, amik végül felkerültek az EP-re. Annak ellenére, hogy folyamatosan foglalkozom a zeneírással, nem tudok túl jól működni, ha sokféle projektre kell figyelnem, ezért számomra meglehetősen motiváló volt, mikor megszületett az EP ötlete, mert onnantól csak arra kellett összpontosítanom.
Szóval nyomás alatt jobban teljesítesz?
Azt hiszem, igen, bár ha belegondolok, mindig van valamilyen nyomás. Ebben az esetben egy álmom, a zenéim lemezre kerülésének lehetősége volt az egyik, a másik pedig az, hogy nagyra értékelem DJ Madd munkásságát. A zenéim olyanok, amilyenek; szerintem nem passzolnak igazán jól egy kategóriába sem, és nem tudnék például drum&bass vagy jungle stílusokba egyértelműen illeszthető track-eket készíteni. Mindössze annyit tudok tenni, hogy olyat írok, amit szeretek, és miután megbizonyosodtam arról, hogy komolyan szeretem, kiadom a kezeimből. Emiatt volt bennem nyomás olyan téren is, hogy jó legyen, amit csinálok, de szerencsére Madd végig nyitott volt az ötleteimre.
Terveztek folytatást a jövőben?
Remélem, mert beszéltünk erről és egyetértettünk abban, hogy kell a folytatás. Mostanában mindketten elfoglaltak vagyunk más projektekkel, én például egy új EP-n kezdtem el dolgozni, de pont a minap gondoltam arra, hogy néhány friss zenémet csatolva ráírok, hogy mi a helyzet vele.
Egy saját EP lemezre nyomása után milyen további céljaid, álmaid vannak a zenei életben?
Több dolgot is szeretnék, például egy Exit kiadvány nagyszerű lenne, de alapvetően nyitott vagyok, és hagyom, hogy a dolgok maguktól történjenek. Én már attól a ponttól szerencsésnek tartom magam, hogy önmagamat adva megoszthatom az emberekkel a műveimet, utazhatok a világban és DJ-zhetek előttük. Más opcióm nincs is igazából, mert képtelen lennék célirányosan, úgymond jól működő számokat készíteni. Van, aki képes elhatározni, hogy most akkor ír egy jó rollert és meg is valósítja, de én csak azt tudom tenni, amihez épp kedvem van és reménykedhetek benne, hogy az embereknek tetszeni fog. Van munkám, így a zenélés anyagilag nem egy befolyásoló tényező az életemben, de szép lenne csak ebből megélni.
Az, hogy nem ebből élsz, ad némi szabadságot a zenélés terén?
Azt hiszem, igen. Szerintem, ha ebből élnék, nehezebb lenne azt mondanom, hogy teszem azt, amit jónak látok. Az a helyzet, hogy elég jól érzem magam így. Élvezem a zenén kívüli munkám, élvezem a zenélést és minden velejáróját, szóval nincs okom panaszra. Rengeteget dolgozom, az életem nagy részét a munka és a zene teszi ki, de ez így rendben van, kellően szabadnak érzem magam benne, még úgy is, ha az erre fordított rengeteg idő közben esetleg kimaradok más dolgokból.
Mivel töltöd az időd, ha épp nem a munkában vagy zenében tevékenykedsz?
Az időm javarészt tényleg erre megy el, de ha csak lazulásra vágyom, akkor a barátaimmal lógok, filmeket nézek, vagy elmegyek bulizni, zenét hallgatni valahova.
A bulizás kapcsán olvastam egy érdekes tweetet tőled, amiben egy nagyon béna „rave”-et véleményeztél, majd felmerült bennem a kérdés, hogy szerinted mitől jó egy party?
Annak a tweetnek a hátterében egy londoni parti sorozat áll, amit hétköznap reggelente rengeteg pénzből szerveznek drága helyeken, és a buli tematikája a wellness és az egészséges étkezés körül forog. Természetesen bulizzon, hallgasson jó zenét mindenki akkor, amikor akar, ne fogyasszon alkoholt és drogokat, ha nem akar. Amit nem szeretek ebben a sorozatban, az az, hogy semennyire sem befogadó és nyitott, még ha próbál is annak látszani. Kizárólag azoknak szól, akiknek van kellő mennyiségű pénzük és bizonyos életstílusuk. Emellett demográfiailag és zeneileg is zárt közeg.
Amitől szerintem jó egy buli, az ennek az ellentétje, egy nyitott parti, amit számomra a rave kultúra testesít meg, vagy éppen a jóféle londoni squat party-k. A maguk módján ezek is zárt közegek, de ha részt szeretnél venni egy ilyenben, akkor nyugodtan elmehetsz. Kor, faji, nemi és szexuális hovatartozás tekintetében rendkívül nyitott, zeneileg is sokrétű egy squat party, amibe beletartoznak nagyon szar műfajok is, amiket nem szeretek, de elképesztően jó dolgok is. Az én fejemben egy jó klub vagy parti olyan hely, esemény, ahol biztonságban érezheted magad és azt tehetsz, amit akarsz. Számos, ennél specifikusabb tényezőt szeretek egy klubban, például azt, ha kellőképp sötét, jó hangrendszere van és nem szelfiket készíteni mennek oda az emberek, hanem azért, hogy a barátaikkal lehessenek, és az élményért, amit a zene ad. Hogy milyen zene szóljon, ebben a kérdésben azt hiszem, örökre elitista maradok: imádok bizonyos fajta zenéket és jobbnak is tartom ezeket a többinél, de persze élvezze mindenki azt, amit szeret. Nyilván szeretném, hogy jó zene szóljon, olyan, amiben sok lehetőség rejlik még úgy is, ha korlátai vannak. Nem tudnék elmenni például egy olyan buliba, ahol csak egyféle drum&bass, vagy dubstep szól, mert nem így hallgatok zenét. Lehet „csak” dnb, de tágan értelmezve… ha például kizárólag liquid funk, vagy valami más al-műfaj szól, akkor nem vállalnám be.
Jó példa minderre a Berghain, amiben az említett tulajdonságok többsége ott van. Oké, túl nagy körülötte a felhajtás, és a zene is eléggé specifikus, de a klub hangulata és hangzása lenyűgöző, az emberek csak azzal törődnek, hogy jól érezzék magukat, a szekusok kedvesek, különleges maga az épület és a londoni árakhoz képest olcsó a bejutás. Megvan a maga zártsága, de alapvetően egy nyitott és jó hely, amit nagyon szeretek benne.
Fiatal korodhoz képest úgy érzem, éretten és élesen látod a zenéhez köthető jelenségeket.
(nevet) Már 29 vagyok, csak babaarcú vagyok és szép a bőröm! Viccet félretéve, szerintem részt venni egy jó rave-en vagy klubesten fontos és energiával teli élmény, ezért igazán jónak és nyitottnak kellene lennie. Ha promóterként, avagy zenei kurátorként kizársz bizonyos csoportokat, embereket, akkor gyakorlatilag saját magadat hagyod cserben; ennél okosabbnak kellene lenned.