A Critical Surus-oldalán már egy ideje kapható, a boltokban pedig április 7-től lesz vásárolható az Emperor & Mefjus-féle Hello World EP. Az előző EP-t, azaz az Ivy Lab-féle Missing Personst ellensúlyozza a páros négyszámosa, hiszen sem érzelmes, sem okos darabokkal nem szembesülünk, annál nagyobb eséllyel ütjük ki viszont a falainkat az energiától.

helloworldA közös munka eleinte a producerek otthonaiban, interneten keresztül folyt, ám amikor elkezdtek fejlődni a dolgok, Emperor repülőre ült, és átrepült Angliából Mefjus városába, az ausztriai Linzbe, hogy egy hét alatt összefésüljék ötleteiket. Emperor egy interjúban el is mesélte a stúdiózás nehezebb részét: ő maga Fruity Loopsban dolgozik (mely iránt az osztrák producer végig megvetést tanúsított annak ellenére, hogy a brit stúdiómágus szerint a FL a legjobb találmány a szeletelt kenyér óta), Mefjus viszont a Cubase-ben van otthon. Gyakran teljesen más elképzeléssekkel álltak a trekkek elé, de a nézetkülönbségeken gyorsan sikerült túllépni. A két producer közös munkájának gyümölcse a Disrupted és a Void Man Void. E két zene készítése Emperor elmondása szerint szórakoztató volt, főleg, hogy intróikat ő játszotta fel analóg szintin (a brit producer meg is jegyzi, hogy nagyon kellemes volt analóg dolgokat beletenni a trekkekbe, hiszen így szó szerint a kezük munkája van bennük). Véleményem szerint az EP legnagyobb bombája pont ez a két szerzemény, megvallom őszintén, a Disrupted mindennapos program nálam.

Emperor azt meséli, hogy Mefjus inkább a zenék hangzására fektette a hangsúlyt, míg ő inkább a trekkek lelkét tartotta elsősorban fontosnak. Ez meg is magyarázza, hogy miként születhetett ötcsillagos anyag a páros kezei között. A kiemelkedő teljesítmény másik oka, hogy eleve úgy álltak neki az EP-nek, hogy mind a négy rajta lévő zene A-oldalas legyen, vagyis a rilíz ne csak egy-két darabról szóljon, hanem az összesről. Embereink humorérzékéről tanúskodnak a számok legvégén lévő, a zenéktől teljesen idegen, oda nem illő vokál- beszéd- és dallamrészletek, melyek a tapasztalatlan DJ-kkel még akár ki is babrálhatnak.

Mivel nem szeretnék nagy analizálásokba belemenni – különben sem szeretem a zenét betűkkel leírni -, érdemes inkább meghallgatni az EP-t, aztán rohanni a Surusra és megvenni az egészet!

Share.

About Author

Leave A Reply