A kétkörös intrók, dupladropok, percenkénti mixek korában jó egy kicsit megállni, hogy azzal is foglalkozzunk, amivel igazán kellene: a zenével. Eveson retrospektív alteregója, a tavaly életre keltett Dead Man’s Chest ennek szenteli új anyaga minden percét (bár a brit producer-képzőművész korábban sem harsányságáról volt híres). Az Ingredients gondozásában napvilágot látott Nautilus EP a jungle születésének 150-160 bpm körüli korába kalauzolja el a nosztalgiázni vágyó öregeket és tanulni akaró fiatalokat.

nautilus_629

Az EP-t hívhatjuk „kalózanyagnak” is, hiszen a tapasztalt fülek ismerős dolgokra lehetnek figyelmesek hallgatásakor. A producer koncepciója, hogy régi kazettagyűjteményéből kivágott hangminták és ritmusok felhasználásával, új környezetbe helyezésével ismét kiváltsa azt az izgalmat, amit tinikorában gyakran érzett. Eveson hozzáteszi: annak ellenére, hogy több hang vagy loop is tisztán felismerhető régi zenékből, a sample-újrafelhasználás eddig sem volt, és ezután sem lesz szokása. Minden esetben igyekezett a lehető legkreatívabb módon variálni az elemeket, de több esetben nem igazán volt választása.

Ha elolvassuk a producer szavait a FACT hasábjain, tökéletesen megértjük az EP filozófiáját. A zene rejtéllyel volt átitatva. Az arc nélküli DJ-néven kívül semmit nem tudott arról, ki csinálta a mixet. A magnószalagok hatvan-egynéhány perces, kiszámíthatatlan zenei kollázsok, az egyik pillanatban szárnyaló női vokállal és ragga-kántálással, a másikban zongorával, pittyegéssel, basszussal, géppuskadobokkal, mindez az alacsony minőségű felvétel sziszegő alapzajába fojtva.
Ezt a hangulatot támasztja fel Eveson Dead Man’s Chest-ként, és ezt próbálta meg hangokkal összefoglalni promómixében is, amelyben saját zenéi bemutatása mellett az éra klasszikusait is megidézi.

Ha a régi korok zenéjének alaphangja volt a kazetta koszos sziszegése, akkor ennek – mivel Eveson elsősorban művész, művészi gondolatokkal, és csak ezután zenész – természetesen meg kell jelennie ezen a visszatekintő EP-n is. Minden zene belefulladt egy kicsit a mágneses alapzajba, de ha elfogadjuk, hogy ez a négyzenés otthoni hallgatásra készült, akkor már csak a fiatalabb generációval kell elhitetni, hogy régen tényleg így szóltak a dolgok.
Nyomokban többek között Adam F-et, Omni Triót, Dillinját, PFM-et, J Majiket tartalmaz! Korhű visszatekintés, az idősebbek megannyi kellemes emléket idézhetnek fel, a fiatalok pedig iskolásként vehetik magukhoz a tanár úr tudását.
Digitálisan már kapható, de ez tipikusan az a megjelenés, amit lemezen kell megvenni (erre a hónap második felében lesz lehetőség). A borító természetesen ismét Eveson keze munkáját dicséri.

Share.

About Author

Leave A Reply