A tavaly májusi Outlook Launch Party után múlt szombaton már a vadiúj Zones formáció színeiben látogatott el hozzánk Jubei és SP:MC. Közvetlenségüket és jófejségüket mi sem példázza jobban, minthogy a buli előtt és után is szívesen csevegtek.
Elég mozgalmas hét van mögöttetek. Szerdán London, tegnap Bécs, ma Budapest.
Jubei: Hű, tényleg. Mondjuk Londont már elfelejtettem (nevet).
SP:MC: Kissé besöröztünk, asszem.
J: Nagyon jó buli volt amúgy. Ez a klub régebben egy másik helyen volt Londonban, elköltöztek, az új helyen pedig most játszottam először. Lövésem nem volt, mire számítsak. Főleg egy szerda estéhez képest London szívében!
SP: Korábban a Swerve futott ebben az idősávban, Fabio szerdai bulijai. Miután ez megszűnt, a hét közepén űr maradt.
Ekkora igény van nálatok a hét közbeni mulatságra?
J: Igen, abszolút.
SP: Így van! Bár a hely maga nem túl nagy, kábé 150 embert tud befogadni.
J: Ami nem baj, sőt. Így sokkal emberközelibb az egész, szorosabb a kapocs a közönséggel. És ez baromi fontos!
Mit vártok a ma estétől?
SP: Azt hallottuk, itt azért jóval többen lesznek, de azért van bennünk egy kis drukk. Nagyon jó az idő, nyilván sokan elutaztak a városból, vagy legalábbis a szabad ég alatt vannak, nem egy zárt klubban.
J: Már most nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki eljön meghallgatni minket. Kíváncsiak vagyunk.
Picit több, mint egy évvel ezelőtt már dBridge-dzsel együtt jártatok nálunk.
J: Igen, de akkor a Tetőn voltunk, nem a hajón. Már egy éve? Döbbenet, én fél évet saccoltam volna. Az előtt meg egyedül voltam itt.
SP: Tényleg durva, mennyire egybefolynak az évek. Legutóbb a Metalheadz szülinap miatt jöttem, előtte meg a Kryptic Minds kíséretében, egy karácsony körüli időszakban, de az dubstep volt.
Összességében inkább a fesztiválokra vagy a klubbulikra szavaztok?
J: A lazább fesztiválokat nagyon szeretem, de inkább a klubbulik. Feleannyira nem készülsz ki, ha ügyes vagy (nevet). Meg van egy olyan fura érzésem, hogy ha nincs fölöttünk tető, akkor a hangulat egy része tovaszáll. Engem az is zavar, ha túl távol van a tömeg. Nehezebben tudok hozzájuk kapcsolódni, nem érzem az energiáikat, ha ráadásul még egy kordon is van köztünk. Úgyhogy egyértelműen a klubokra szavazok!
SP: Néhány fesztiválon jó a hangcucc, de ez sajnos irtó ritka. Keveset tudnék hirtelenjében fölsorolni.
Mi a helyzet a Sun and Bass–szel?
J: (nevet) Na jó, hát az a Sun and Bass! Az egy külön világ, egy sajátos liga. Asszem, mondhatom, hogy toronymagasan a kedvencem.
SP: De ott is a klubbulik a jobbak ám!
J: Igen, egyetértek. Ez meglepően hangozhat, de így működik.
SP: Persze ez ízlés kérdése. Van, aki szeret kinn táncolni. Számunkra azért otthonosabb a zárt tér, mert családiasabb, kevesebb fény van – nekünk ez a fajta légkör az, ami fekszik.
J: És a visszaszámlálás bizony már elindult! Kevesebb, mint egy hónap, úristen! (nevet)
Van egy kapcsolódó podcastod is, meg a tavalyi záróbulitok mixe.
J: Igen, na látod, például az is egy klubos est eredménye. Az Ambra Night keretében játszottunk, hihetetlen volt! Akárhányszor meghallgatom, azonnal elkezdek kattogni, hogy mikor indulhatok már vissza. (nevet) Nem tudni, mi a titka ennek a rendezvénynek – ha bárki tudná, valószínűleg tömegesen kezdenék másolni.
Azt hiszem, a helyszín és a zenei fölhozatal tökéletes kombinációja magától alakult ilyen legendássá. Hasonszőrű emberekkel futsz össze mindenütt, egy kicsit ismered az összes arcot, és ez azért ritka.
SP: Szerintem a zene pörgeti ennyire jól. Itt egy nagy családként működik az egész rendszer, míg máshol erős könyöklés és verseny van. Egy átlagos fesztiválon a gyors mixelés meg a veretés dívik, na ez itt biztosan nem működne. Ez a party nem erről szól ugyanis. Süt a nap, píszelés van, mindenki nyaral, tehát ez másféle hozzáállást kíván a zenészektől is. Azt gondolom, hogy ez nagyon jó, mert itt saját magunknak játszunk, a saját örömünkre, nem elsősorban a közönséget akarjuk elkápráztatni. És ez teljesen más energiát szül.
J: Igen, mert most már nyilvánvaló is, hogy mit kapsz, ha odamész. Nem fogsz félúton visszafordulni, hogy ez mekkora szar, mert nem elég kemény. Pont az a csodás benne, hogy bármit, de tényleg bármit örömmel fogad a közönség. Itt és csakis itt minden dj megengedheti magának azt a luxust, hogy a szívéből játsszon. Ez az összes többi helyszínen azonnali botrányt és fölháborodást okozna.
SP: Hát igen. Elképesztő sok helyen játszottam már, és szinte mindig visszatérő elem, hogy minimum egy ember beordít, hogy toljuk már durvábban. Ez az, ami totál elképzelhetetlen ezen a bulin. (nevet) Tudod, mire jöttél, így még akkor is tiszteled az egészet, ha alapból a keményebb zenékre gerjedsz.
Térjünk vissza a megjelenésekhez! Föl tudtok idézni olyan helyzetet az életetekből, amelyre igaz volt, hogy „Nothing Ventured: Nothing Gained”? (Aki mer, az nyer – Évi)
J: Ó, hogyne. (nevet) Amikor először találkoztam Goldie-val, akkor egy nagyszerű lehetőséget ajánlott nekem: gyakorlatilag a stúdiómunkájában segédkezhettem. Egy föltétel volt csupán: egy olyan programot kellett használni, amit én egyáltalán nem ismertem. De természetesen azt mondtam, hogy kenem. (nevet) Hiszen ha ezt nem lépem meg, egy óriási lehetőségtől vágom el magamat. Egyébként pont ezért lett ez az albumcím is, hiszen ez a hozzáállás juttatott a Metalheadz soraiba. Élnem kellett a lehetőséggel, mindent egy lapra föltenni. Működött!
A következő EP, a To Have or Have Not is beszélő cím. Abban az időszakban minden mozgásban volt az életemben. Tönkrement az akkori kapcsolatom, fél év alatt három helyen laktam, letérdelt a számítógépem is. Egyhuzamban azt éltem meg, hogy ami egyik pillanatban még van, az már nem biztos, hogy a másikban is lesz. Durva volt. De remélem, a legújabb album már azt a címet fogja viselni, hogy Everything is Good and Fun! (nevet)
Én csak az albumokat nevezem el, mert projektekben gondolkodom. Úgy veszem, hogy az album egyfajta ernyő, ezt kell külön megjelölnöm, nem az egyes zenéket. Aztán volt, hogy teljesen ellentmondtam magamnak, a Distrust EP-nél például, amit Alix Perezzel készítettünk.
A True Form elnevezés pedig Goldie-nak köszönhető.
J: Ahogy mondod. Annyira lekötött az, hogy mindent beleadjak, amit a zenéről tudok, hogy nem is akartam foglalkozni semmi mással. Aztán jött Goldie, meghallgatta, és azonnal rávágta, hogy nevezzük így. Találó.
Nagy szerencsém volt azzal is, hogy Hanna Herrera készítette a grafikát. Ő egyébként a menyasszonyom, de minden elfogultságtól mentesen mondom, hogy kiváló munkát végzett.
J: Köszönöm, szerintem is. Most már ott tartunk, hogy a Facebook és Twitter üzeneteim fele kapcsolatos velem, a másik fele már az artworkről szól. (nevet) Kimondottan örülök ennek, így legalább bekerül a neve a köztudatba egy kicsit.
SP: Ráadásul golyóstollal készíti, szóval ha elrontja, akkor az egészet kezdheti elölről. Azért ez nem semmi vállalás!
J: Na és A2-es méretben dolgozik, ami eléggé nagy. Nagyjából egy hét alatt készült el vele. Vázlatosan elmondtam, én milyennek képzelem a képet, ő meg hozzátette a saját művészi világát, ami valóban egy kicsit sötétebb. Napokig nem is engedte, hogy megnézzem, mi készül, de amikor megláttam, teljesen odavoltam. Egyszerűen tökéletes, még annál is sokkal jobb, mint amit gondoltam! Gyorsan elterjedt a híre, aminek nagyon örülök: ha a zene netán nem jönne be, a kép akkor is kisegít a bajból. (nevet)
Egyébként tudjátok, hogy a golyóstoll angol elnevezése miért „biro”?
J: Mert ez egy név.
Na jó, de pontosabban?
(mindketten): Nem tudjuk.
A föltalálójáról, Bíró Lászlóról kapta a nevét.
J: Hoppá, új infó, köszönjük!
Ha már a neveknél tartunk, neked honnan jött a Jubei?
J: Nem volt művésznevem, viszont egy flyer miatt választanom kellett.
SP: Nanana, volt ám neked: DJ Breaks.
J: Ja, tényleg.
SP: Csak hát Break, Breakage és Danny Breaks mellett picit zsúfolt volt már ez a pálya.
J: Ezért ezt már nem is akartam használni, és akkor kellett egy új. Jubei pedig egy mangafilm, a Ninja Scroll főszereplője. Jó film, ajánlom mindenkinek!
Mi a helyzet a „saját” pezsgőddel, amit 2013-ban kaptál?
J: (nevet) Miket húzol elő! Egy hajós albumbemutató party-n történt; kihajózás után jött a „meglepetéééés”, így kaptam két üveg, nevemre címkézett pezsgőt. Az Ulterior Motive-os srácoknak köszönhetem, percek alatt el is fogyott, tán mondanom se kell. Asszem, az üvegeket sikerült ott is hagyni, pedig emlékbe azért elhozhattam volna őket.
Ma este a teljesen új projekteteket, a Zones-t mutatjátok be nálunk.
J: A célunk az volt, hogy ezentúl rendszeresebben dolgozhassunk együtt. Elég sokat beszélgettünk róla, érleltük a döntést. A koncepció egyik fontos eleme az, hogy ezeket a szetteket föl is vesszük.
SP: Az első ilyen alkalom a tegnapi volt, Bécsben, ma lesz a második. A kettő közül fogjuk kiválasztani a jobban sikerültet, és az lesz az első fejezet. Aztán jön a Dimension rövidesen, utána pedig Japán novemberben. Egyelőre eddig látunk. Fontos, hogy egy kicsit megismertessük az emberekkel a saját nézőpontunkat. Ezer éve vagyunk barátok; zeneszerető kissrácokból jutottunk el oda, ahová. Én előbb váltam ismertté, addig Paul csinálta a saját dolgait a háttérben. Egy picit más utakra léptünk, de ugyanúgy barátok maradtunk. Most viszont, hogy egy ügynökségnél is vagyunk, már semmi akadálya a közös melónak. Remekül kijövünk egymással, ráadásul a zenei ízlésünk is egyforma.
A koncepció tehát az, hogy fölvesszük ezeket a bulikat, aztán a stúdióban egy kicsit még polírozzuk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőlük. Ingyen szeretnénk cédéminőséget adni. Szép lassan építgetjük a honlapunkat is, ahol ezek a helyszínek zónákként fognak megjelenni.
J: Úgy kezeljük, mint egy térképet. Igyekszünk a lehető legtöbb helyre leszúrni a kis gombostűnket.
SP: Ez azzal is együtt jár, hogy sem a zene, sem a szöveg nem lehet két helyen ugyanaz, ami nyilvánvaló inspiráció, hogy rendesen tegyük oda magunkat. Nekem új dumákat kell gyártanom, neki új zenéket találnia vagy írnia, vagy olyan régieket előrántania, amikről már megfeledkeztek a népek. Emberes.
J: Egyértelmű a nyomás, itt nincs középút. Viszont minden szempontból ez a jó választás.
SP: Túl egyszerű, ha rutinból nyomjuk. De itt ilyenről szó nem lehet. Én például konkrétan izgultam tegnap este! Erre már hosszú évek óta nem volt példa, maximum akkor, ha 25 ezer ember előtt kell föllépnem. Isteni érzés volt! Megvolt a fless gyerekkoromból, az ismertségem előtti időszakból. Persze ez nyomás is egyben.
Igen, de pozitív értelemben.
SP: Pontosan. Remélem, hogy ez a kezdeményezés sikeressé válik, mert egyfajta felelősségünknek érzem, hogy toljuk ezt a szekeret.
Ráadásul még a komfortzónátokból is kibillent, ha már ugye a zónákról beszélünk.
J: (nevet) Legfőképp!
SP: Nekünk nem az a fontos, hogy gigantikus bulikat toljunk ezzel a dologgal, hanem hogy önazonosak legyünk. Ő beleteszi a saját stílusát, én is a magamét. Majd ma meglátjátok: Paul nem arra törekszik, hogy azonnal a közönség arcába másszon egy dupladroppal. Szerintem egy kicsit úgy kever, ahogy a techno dj-k: simább és simulékonyabb.
Ami az ő technós múltjával azért nem meglepő. :)
J: (nevet) Na igen.
SP: Még most is vannak a d’n’b-ben, akik úgy kevernek, mint ő, de sajnos egyre kevesebben. A mai trend az a vonal, amivel Andy C befutott. Gyors mixelés, arcul csapás. A CDJ-k elterjedése miatt ez a technika most már könnyen másolható is.
J: Az odaveréssel nincs is baj alapvetően, de ha csak ezt hallod egy órán át, akkor kurvára unalmassá válik. Semmivel nem törik meg, szóval ha egy órát vagy a slozin, akkor is ugyanarra érsz vissza. (nevet)
SP: Ezért is jó a Zones elnevezés. Egyfelől arra is utal, hogy földrajzilag más területeken lépünk föl. Másfelől arra, hogy a szettjeink is zónákból állnak: sötétebb, lélekkel telibb, jungle és így tovább – a lényeg, hogy széles választékot kínálunk, és ehhez passzol a név ebben az értelemben is.
Mondjuk én a névadással eléggé hadilábon állok: évek óta szeretnék létrehozni egy kiadót, de egyszerűen nem találok alkalmas szót hozzá. Az összes jót elvitték az évek során. No, ez mindegy is mondjuk. (nevet)
J: Ami a zenét illeti, nyilván könnyebb volna, ha egymás után szórnám a nagy zenéket. Ha nem ugyanazzal a lelkesedéssel állsz ki, mint a pályafutásod elején, akkor más a motivációd: a pénz. Egyfajta kapzsiság, ami meg tökre nem én vagyok. Továbbra is imádok keverni, és időről időre megfeledkezem arról, hogy egy tömeg mozog előttem. Néha meg is ijedek, amikor fölnézek. (nevet) Nálam a zene a fontos, ugyanazt játszom egy többezres közönségnek, mint húsz embernek. Persze nyomhatnám a csapatást is, de elég rosszul érezném magamat.
SP: Ezzel viszont nem azt akarjuk mondani, hogy a többiek rossz(abb)ak. Mások vagyunk. Teljesen rendben van, ha az embereknek tetszik, hogy menetelnek, mert erre is van igény. Mi azonban nem ezt az utat választottuk. Még műfajon belül is sokan úgy érzik, hogy nem lehetnek barátok, mert nem ugyanazt az alstílust képviselik. Könnyű szűk látókörűen venni a zenélést is: amit én szeretek, az a jó, amit ők, az meg tré. Hát persze! Ez pont olyan, mintha az utcán beszólnék valakinek, hogy apukám, ocsmány egy gatyát viselsz. Micsoda? Hát neki semmi baja a gatyájával, sőt, bizonyára tetszik neki, azért viseli. Ráadásul leszarja, hogy nekem nem tetszik. No, tökre ez érvényes a zenére is.
J: Ugyanez van Heist-tal. Könnyed bulizenéket ír, miközben Goldie-nak dolgozik be. Ez az emberek fejében kizárja egymást, pedig dehogy! Itt nincsenek éles ellentétek, nem is szabad, hogy legyenek. Én például odavagyok Hazard zenéiért.
SP: Dettó! Márpedig ez sokaknak elképzelhetetlen és abszurd.
J: Ráadásul ez kölcsönös, ő is szereti az én dolgaimat. Ez így van rendjén.
Van-e bármi az életetekben, amit megbántatok?
SP: Nekem egy raklapnyi dolog van. Elsősorban azt, hogy producerként nem készítettem több zenét. Bár azért még most is tervezgetem, hogy visszatérek.
J: A publikus válaszom az, hogy nem, semmit nem bánok. Minden, amit tettem és/vagy elszúrtam, a helyén volt.
SP: Persze, nyomjad is szépen, hogy #noregrets! (nevet, majd Jubei dalra is fakad)
Mi az, amire a legbüszkébbek vagytok?
J: Az albumom. Életemben az első olyan megkezdett dolog, amit végre be is fejeztem. (nevet) Ez gyerekkorom óta rossz szokásom volt, és örülök, hogy meg tudtam haladni magamat. Mivel körülöttem rengetegen tudták, hogy dolgozom rajta, muszáj volt villantani a végeredményt. Elképesztő nagy elhatározás és figyelem kellett hozzá, ami engem sosem jellemzett korábban, szóval erre tényleg büszke vagyok.
SP: Arra, hogy hittem annyira a zenével kapcsolatos álmaimban, hogy még a munkámat is képes voltam föladni. Visszanézve érzem igazán, mennyire könnyű lett volna ott ragadnom, hiszen szerettem, amit csinálok. Grafikus voltam, élveztem, de végig ott motoszkált bennem, hogy képtelen lennék ezt csinálni még hatvanévesen is. Ráadásul pillanatok alatt bebizonyosodott, hogy jól döntöttem, mert viszonylag hamar be is futottam. De a kockázat benne volt, simán tévedhettem volna.
Akkor részedről ez az „aki mer, az nyer” fejezet, nemde?
SP: Pontosan. És erre valóban rém büszke vagyok, mert elég nagy lépés még visszagondolva is.
Van-e olyan érdekesség veletek kapcsolatban, ami nem köztudott?
J: Kiváló szakács vagyok.
: ) Ahogy Ed Rush és Dieselboy is.
J: Uhh, hát Ed biztosan jobb nálam. Viszont amíg versenyszerűen úsztam, veretlen voltam.
SP: Nekem egy garage zene… (nevet) 16–17 éves lehettem, és egy rohadtul nyálas garage számhoz mc-ztem. A címét nem merem elárulni, mert ma is fönn van Youtube-on. 250 fontot kaptam érte, ami abban az időben borzalmasan nagy pénz volt. Hiába, no: fiatal voltam, és kellett a pénz.
(A buli után)
Milyennek éreztétek az estét?
SP: Erre céloztam én, amikor az előbb beszélgettünk. Lassan, okosan építkezve ment a szett. Néhányan kimentek, azt láttam. De igyekeztem annak betudni, hogy vagy a pokoli meleg teszi, vagy a nikotinhiány. (nevet)
J: A nikotinról annyit, hogy én húsz év után tettem le a cigit, és erre mindenkit csak biztatni tudok. Egy nagyon kedves barátomat támadta meg a rák, és akkor fogadtam meg, hogy vége. Ha ő beteg és szenved, én meg jól vagyok, de rombolom magam, az egyáltalán nincs rendjén. Így két éve egyik pillanatról a másikra abbahagytam.
Amúgy a kimenés nem mondom, hogy meglep. Erre számítottam. Én tudtam, hogy már csak egy számot kell „kibírni”, de hát nem tudtam elmondani. Ha viszont nem így építem föl, akkor ugyanabba a csapdába esem, mint a többiek.
Aki mer, az nyer – újfent. :)
J: Most, hogy mondod… a hitvallásom ez a mondás, csak eddig még nem esett le. Köszi!
A vicc az amúgy, hogy ezt a címet még tinikoromban találtam ki. Egy kocsmában üldögéltem a haverommal, és mondtam neki, hogy egy nap lesz egy EP-m, amit így fogok elnevezni, és amúgy Goldie-nak fogom odaadni, merthogy a Metalheadz fogja megjelentetni. Jól kiröhögött a srác, nyilván. Nem csoda: teljesen valószerűtlennek hatott akkor, esélyem nem volt rá… aztán tessék! Egy nap mégis megtörtént. Kapott is tőlem egy dedikált példányt. (nevet)
Visszatérve a szettre: láttam én is, hogy páran kimentek, de úgy voltam vele, hogy itt az ideje egy kis nyitottságot mutatni, gyerekek. Öt perc csak belefér, aztán jó lesz. (nevet) Úgyis fogtok táncolni még eleget, minimum egy órát, akkor most figyeljetek egy kicsit a zenére. Higgyétek el, hogy megéri! Ezek húszéves zenék, valóban lassabban épülnek föl, mint a maiak. Egy kis tiszteletet nekik!
Eléggé fájlalom, hogy – elsősorban a fiatalok – nem tisztelik ezeket a zenéket. Zúzni akarnak egyhuzamban, semmi mást. Ez engem azért föltol.
Szóval ez akkor egyfajta népnevelői szándék részetekről?
J: Tulajdonképpen igen, de azért diktátor se akarok lenni. (nevet) Azért jó volt, hogy SP közben biztatta a népeket, hogy ne adják föl – én ezt a pult mögül nem tudom megtenni.
SP: Ilyenkor én igyekszem „letapogatni”, hogy mit érez a tömeg. Ha nemzetközi vendég jön, akkor automatikusan azt várják, hogy már kezdéskor szétszedi a fejüket. Így ha lájtosabban kezdesz, sok ember kissé csalódik.
J: Ezen azért nincs mit csodálkozni. Rengetegen nyitnak dupladroppal.
SP: Egy csomóan azért fordultak el a drum and bass-től, mert ezzel a hozzáállással nem tudnak mit kezdeni már. Pedig itt, a zenén belül is érzelmek kifejezéséről beszélünk. Bazi szomorú, ha folyamatosan csak egy érzelem mutatkozik meg…
Inkább egyfajta hullámvasútnak kéne lennie, magasságokkal és mélységekkel.
SP: Így gondolom én is. Még abban az esetben is, ha ez néha azt jelenti, hogy álldogálsz egy ideig, és simán csak hallgatod a zenét.
J: A mi zenénkben annyi árnyalat, annyi lehetőség van, miért kéne leragadni egynél? Szerencse, hogy széles a spektrum, akkor miért nem válogatunk? Meggyőződésem, hogy sokan ezért utasítják el a d’n’b-t; és az baj, ha nem tudtuk fölkelteni az érdeklődésüket.
SP: Pontosan tudjuk, hol a helyünk szakmán belül. Nem tartozunk a legnagyobb nevek közé, de azért általában ismernek bennünket. Ez így rendben is. De szerintem a legnagyobb dj-knek kimondottan felelősségük van abban, hogy mit tálalnak a közönségnek, és legfőképp, hogy hogyan.
A ’90-es években, de még a 2000-es évek elején is ezek az emberek szabadon kifejezhették magukat. Viszont ha piedesztálra kerülsz, már macerás finomabb zenéket játszanod, hiszen tőled a veretést várják. Így az évek folyamán arra edződnek, hogy mi az, ami reakciót vált ki – és azok az erősebb zenék. Ráadásul a magas gázsijaik mellett úgy is érzik, hogy le kell nyűgözniük mindenkit, és azt legkönnyebben így érhetik el. Óriási nyomásként nehezedik rájuk az az elvárás, hogy az egész szettjüknek kivételesen kurvajónak kell lennie, semmi üresjárat nem fér bele. Távol álljon tőlem, hogy ezért pálcát törjek fölöttük, mert értem, mi és miért zajlik bennük.
Igen, de ez attól még akkor is felelősség, nem? Hiszen nyilvánvaló hatással vagytok a közönségre. Ti mutatjátok az utat.
SP: Így van, mint a komédiások és sok más művészeti ág is. Amíg nem túl ismert bohócként elsütsz egy poént és nem jön be, kit érdekel? De ha már tudják, ki vagy, mázsás teher a válladon, hogy mindenki nevessen, te azért vagy itt. Akár a saját stílusod rovására is be kell vállalnod ezt, nehogy azt mondják, hogy ez a srác régen sokkal viccesebb volt.
Ugyanakkor azt is megértem, hogy mi könnyen beszélünk, mert egyikünknek sincs családja, gyerekei. Az már egy nagyon más tészta, ha több ember sorsa függ attól, hogy te mennyit csengetsz otthon a kasszába.
Úgy érzem, mi törekszünk az egyensúlyra. Természetesen szeretnénk, ha az emberek jól éreznék magukat, táncolnának, amikor mi parádézunk, de közben szeretnénk bizonyos, akár régebbi zenéket is megmutatni. Anno ez a hozzáállás tette naggyá a műfajt: új volt, lázadó és irányt mutatott. Ez van most a grime esetében.
Lezárásként: mit üzentek a magyar rajongóitoknak?
J: Köszönjük nagyon, hogy ennyien eljöttetek és kitartottatok. Én kiválóan éreztem magamat, tökéletes este volt, és remélem, máskor is találkozunk még. Jó lenne a közeljövőben. (nevet)
SP: Remélem, élveztétek, és értettétek, hogy mit és miért játszottunk. Azt is remélem, hogy nem mentetek haza az első óra után. (nevet)
Köszönjük! :)
