Al Green az Instra:mental duó egyik feleként 2009-2010 tájékán alaposan felforgatta merész hangzásával a drum&bass-t, majd egy gyors váltás után, néhány hónappal később megtette ugyanezt szólóban az előremutató brit középtempós műfajok, avagy a bass music terén is. Ekkor már Boddika aliassal nyerte el például a Naked Lunch label főnökének és Loefah-nak respektjét. Utóbbinak kiadójával, a Swamp 81-nal szinte össze is forrt Boddika neve az elmúlt két évben, egy EP és négy maxi után már épp ideje volt, hogy egy újabb megjelenéssel visszatérjen a címkéhez.

boddika-steamepA Steam EP négy igazán addiktív darabja a Boddikát ismerőknek valószínűleg nem fog sok újat mutatni, ellenben a számok meghallgatása után garantált, hogy ebből még többet akar majd mindenki. A producer az összes esetben a maximumig tekeri azt, amiben ő kiváló: mesterien vegyíti a techno és ős-electro elemeket, valamint hűen idézi meg egy illegálisan rendezett teltházas warehouse-party rideg, indusztriális hangulatát. Lélektelenséggel mégsem lehet vádolni Boddikát, ugyanis a Steam, Heat, Black és Crack hallatán egyértelművé válik, hogy nem matek leckét végzett a stúdióban, hanem mindez a vérében van. Az egész megjelenést gyakorlatilag az teszi nagyszerűvé, hogy zsigerből jön az a nyers erő, amit a track-ek közvetítenek.

Mint minden Swamp 81 kiadvány, a Steam EP is csak lemezen kapható. Érdemes gyorsan cselekednie annak, aki szeretne egy példányt belőle, ugyanis esélyes, hogy számos korábbi Boddika megjelenéshez hasonlóan ez is eltűnik pillanatok alatt a boltok polcairól és már csak a Discogs-on lesz elérhető legalább 50 fontért. A lemez borítójáért egyébként a rendkívül ügyes ashes57 felel.




Share.

About Author

Leave A Reply