Dom & Roland interjú – A jó zenét szeretném visszahozni!

0

A Metalheadz XX. születésnapja alkalmából november 22-én ismét egy legenda látogatott hozzánk. Dominic Angas, vagyis Dom & Roland úgy gondolja, leginkább a zenéiben tud kiteljesedni, nyilatkozni nem szeret. Szerencsére most kivételt tett, és készségesen válaszolt Évi kérdéseire.

Mesélj arról, miért Budapest az egyik kiemelt kedvenc partyhelyszíned!

Remek helynek tartom, gyönyörű fővárosotok van, csodásak az épületek. Ráadásul mindig jók a bulik, kellemes a hangulat, tökjók a szervezők és jó a kaja! Bár kedvenc magyar ételem nincs, de Valdiék jó helyekre vittek eddig is, tetszett, amit kaptam. A kedvencem a citadellás party, ott éreztem magam a legjobban. De igazság szerint már arra sem emlékszem, mit csináltam múlt héten (nevet).

Nagy nap volt a tegnapi, hiszen az Exit vs. Headz partyt toltad le. Számodra mi a legemlékezetesebb belőle?

Javarészt nem voltam ám ott. Elaludtam kábé este 10-kor, aztán fölkeltem hajnali 3-kor, átmentem a buliba, lenyomtam és hazavezettem (nevet). Így van ez, ha az ember egyszer már betöltötte a 40-et. Nem bírja se az iramot, se a piálást.

Most ugyanúgy Klute-tal játszottál, mint az idei Sun and Bass-en. Összeszokott párosnak tűntök.

Igen, mi tényleg baromi jól kijövünk. Emberként is bírjuk egymást, és a szettjeink is jól működnek együtt. Másféle dolgokban utazunk, szóval hatásos tud lenni. B2b-ezni meg aztán kimondottan szeretünk. Szardínián eleinte label night-ok voltak, így Tom a Commercial Suicide színeiben, én pedig a saját kiadóméban léptem föl. Most viszont, hogy ilyen népszerűvé vált ez a fesztivál, már szinte véglegesen összeforrtunk. Időközben hagyománnyá vált a közös fellépésünk, szerintem a miénk szokott lenni zeneileg a legdurvább, mindenesetre a tradíció kötelez (nevet). Magát azt a néhány napot is imádom, minden évem fénypontja, amikor oda utazom. Egyhetes strandolással egybekötött lazulás: mi kellhet még?

Ha a 20 éves Metalheadzre gondolsz, mi jut elsőnek eszedbe róla?

Elsősorban az, hogy úristen, de hosszú idő. Aztán az, hogy induláskor ez egy kimondottan avantgárd kiadó volt. Valószínűleg ők adták ki a ’90-es évekbeli drum and bass legjavát. Ráadásul ezt a pozíciót meg is tudták tartani! Goldie a d’n’b masszív celebje, így azt gondolom, hogy amíg a label létezik, mindig is éllovasok lesznek, elsősorban azért, mert amit letettek az asztalra, az kicsit a világörökség része is.

Goldie egy valódi egyéniség, nehéz lenne hozzá hasonlítani bárkit is. A szcéna tökéletes nagykövete, és elképesztő jó zenéket ír. Szerintem eleve rendkívül fontos, hogy különféle karakterek képviseljék ezt a műfajt. Egyébként jövőre valószínűleg készítek náluk egy albumot is.

Immáron már a nagyközönség számára sem titok, hogy miért vagy Roland is, hiszen szinte minden egyes alkalommal hangsúlyozod, hogy ez egy utalás a Roland S760-ra. Korábban azért okozott érdekes helyzeteket, gondolom.

Igazából már teljesen hozzászoktam (nevet). Számomra ez mindig megmutatja azt, hogy valaki régi vagy új arc ebben a műfajban, egyfajta vízválasztó. Ha azt hiszi, hogy ketten vagyunk, akkor nyilván új. Néha kicsit unalmas, de hát az élet már csak ilyen (nevet).

Már arról is többször meséltél, hogy hogyan szereztél pénzt a saját stúdiód profivá fejlesztéséhez. Mivel tudtad meggyőzni a banki ügyintézőt, aki végül is megadta neked a hitelt?

Mivel ezt már nem személyes szimpátia vezérli, hanem egy elektronikus folyamat, nem kellett nagyon trükköznöm. Bevittem az Enemy Magazine egy példányát, ami van annyira fajsúlyos zenei szaklap, hogy amikor az első single-ömre azt írták, hogy „Figyeljetek erre a srácra, mert még sokra fogja vinni”, akkor a bank alkalmazottja nem vitatkozott. Így szerencsére minden megindult a maga útján. Bár most azért durva belegondolni, hogy 1996-ról beszélünk.

Nagyon érdekes veled kapcsolatban az is, hogy te mutattad be egymásnak az alig egy hónapja nálunk járt Ed Rusht és Opticalt. 

Igen, abszolút így van. Edet ismertem korábbról, még rave bulikról, egy csomó közös haverunk volt, de ekkor még egyikünk sem zenélt. Aztán Nico (Sykes, a No U-Turn és Saigon kiadók feje – Évi) lett a közös pont közöttünk, amikor elindultunk a d’n’b-ben, mivel mindketten dolgoztunk vele. Nekem az egyik legjobb barátom volt a suliban Matrix, aki ugye Optical öccse. Sok időt töltöttem náluk, együtt bontogattuk a szárnyainkat. Optical abban az időben egy fejkendős, külsőre elég lepattant srác volt, és technóban utazott. Gyakran bejött Jamie szobájába, amikor próbáltunk zenét írni – folyamatosan kinevetett minket, hogy mit hallgatunk, és egyfolytában győzködött, hogy technót kéne nyomnunk. Aztán lám, mégis a törtütemek felé fordult! Időhöz nem tudnám kötni, hogy mikor mutattam be őket egymásnak, de az tény, hogy így volt. Simán lehet, hogy Ben másképp emlékszik már, az ő memóriája közel sem olyan jó, mint az enyém (nevet).

Mi a helyzet a Tramen (Trace + amen) breakkel, ami nevében DJ Trace-hez kötődik? Nem zavar, hogy nem rólad van elnevezve, mikor a te gyermeked?

Nem, nem igazán. Szerintem mindenki, aki fontos, hogy tudja, az tisztában van vele, hogy hozzám fűződik. Most, hogy idősebb vagyok, már nem érdekel. Oké, ez egy újszerű break volt akkor, sok ember használta és használja, de semmi extra. Én sem dobon kreáltam, hanem összeraktam pár meglévő hangot, amire az emberek ráharaptak.

Izgalmas az is, hogy Trace három alkalommal használta a Tramen break-et, te három mintából raktad össze, és az új remixalbumodon is oldalanként három szám van. Miért alakult így?

Ez a maximum, amit a hangerő megtartása mellett még egy oldalra lehet tenni. Úgy tűnik, az embereket leginkább a hangerő aggasztja. (nevet) Sokan panaszkodtak, hogy ez így túl sok, igen, erről hallottam. De az a helyzet, hogy mostanában már nagyon kevesen vásárolnak bakelitet, így talán célszerűbb, ha a lemezjátszón is lehet hagyni egy kis ideig, mehet egymás után több szám. Nem túl költséghatékony, ha rengeteg külön lemezt kell megvásárolni, ráadásul súlyban is elég brutális, ha egyik helyről a másikra kell hurcolni. Viszont én továbbra is vinilpárti vagyok, szerintem sokkal szebben hangzik.

A saját kiadódnál tervezel új albummal előrukkolni a közeljövőben?

Januárban fog kijönni egy, de az nem az enyém, hanem Xanadué, aki egy barátom barátja. Sajátos, mély zenét játszik. Mivel engem a pályám elején rengetegen támogattak, úgy érzem, kötelességem ezt visszaadni. Így egy 12 számos albumot fog kapni, teljes dizájnnal, és persze kampánnyal. Remélem, sikerül beindítanunk a karrierjét.

domandroland2

Nemrég zárult le a Kmaggel közös remixversenyed

Úgy van. Azt gondoltam, hogy egy nyertest hirdetünk, de olyan elképesztő sok jó pályamunka érkezett, hogy végül holtverseny lett belőle. (Mr. Frenkie és E-sassin a nyertesek – Évi) Decemberben 15-én lesz a digitális megjelenésük. Jövőre még több ilyet tervezek, mert úgy látom, rendkívül sok tehetséges művész van, akik eddig még nem kaptak lehetőséget. A verseny során egyébként kiderült számomra az is, hogy ezek az ismeretlen emberek gyakran sokkal jobb remixeket készítenek, mint a nagy nevek.

Ha előre tudod, hogy ilyen jók, akkor a most októberben megjelent remixalbumodra inkább őket kérted volna föl?

Nem, sajnos nem hiszem. Ez pusztán üzleti megfontolásból van így: szükségem van a húzónevekre.  Amikor én elkezdtem a pályám, még az volt a szent cél, hogy összevadásszuk a legjobb zenéket. Most ez már másként van, és talán rosszul hangzik, hogy én ezt ki is mondom, de ma úgy tűnik, a tömegízlésnek való megfelelés a legfontosabb: megmondják, mit szeressél. Manapság nem nagyon lehet érvényesülni óriási píárkampányok nélkül, ami szerintem tök szomorú. Én mindenképp a jó zenét szeretném visszahozni!

Az Industry című bemutatkozó albumod 1998-ban jött ki, és kirobbanó sikert aratott. Ezt inkább áldásnak vagy átoknak éled meg? Többször utaltál rá, hogy ezzel igen magasra tetted a mércét. 

Alapvetően nem sokat változott a zeném azóta. Egy csomó mostani megjelenést egyáltalán nem bírok, így a szettjeim rengeteg régi csemegét tartalmaznak. Vicces, amikor a végén odajönnek gratulálni, és megkérdik, hogy ezek az állati jó zenék mik, új Noisia meg ilyenek? Én meg mondom, hogy nem, bizonyára nem tudod, de ezek a zenék minimum 10 évesek. Na, ilyenkor szokott leesni az álluk.

Mindeközben viszont nem szeretsz oldskool szettet játszani.

Nekem az oldskool a ’90-es éveket jelenti. Rengeteg jó cucc van 2005 környékéről, amikért viszont odavagyok. A ’90-es éveket nem kimondottan szeretem már valóban, miután iszonyat sokszor játszottam ugyanazokat a zenéket. Ezek már nekem is lassúnak, vontatottnak tűnnek, és nincs meg bennük az az energia, ami a modern zenében viszont igen. Ugyanakkor viszont azt hiszem, hogy jól össze lehet párosítani a klasszikus fílinget a modern energiával. Számomra ez tűnik működőképesnek, és szerencsére úgy látom, a tendencia is ez.

Analóg technikai háttérrel rendelkező emberként említetted, hogy gyakran hiányolod a „lelket” bizonyos zenékből.

Teljes mértékig. Én azért foglalkozom azzal, amivel, mert egyszerűen odavagyok a muzsikáért. A mostani producerek javarészt magára a termékre figyelnek, így viszont kicsit ipari lesz az ügy, lélektelen. Technikai részletekben, frekvenciákban vesznek el, szerintem viszont mindez a jó zene elkészítésének akadálya. Vannak, akiknek sikerült ezt a két dolgot egyensúlyba hozniuk, és príma megjelenéseket hoznak, de sajnos ez igen ritka. Neveket ne is várj tőlem (nevet).

Oké, köszönöm, és várjuk a lélekkel teli bulidat!

Share.

About Author

Leave A Reply