A bristoli illetőségű Utopia Music háza táján egy ideje csend honolt, de a hallgatást egy újabb gyöngyszem töri meg, ugyanis hamarosan érkezik az UM016, két igazán hangulatos trekkel. A fekete korongok szerelmesei bátran leadhatják az előrendelést, hiszen egy gigantikus kollabot és egy simulós liquid funkot kapnak cserébe!
Az A oldalon az Utopia-team ismét összeáll az egyik legnagyobb (véleményem szerint _A_ legnagyobb) mágussal, hogy a múltkori Dilligence-hez hasonló szörnyeteget szabadítsanak rá a világra. Természetesen ki más is lehetne az említett mágus, mint a zseniális Break, aki bármihez nyúl, gyakorlatilag azonnal arannyá változik. Nem csoda hát, hogy a Mako, Fields és Villem társaságában elkövetett Shadowlines is főként a mester védjegyeit viseli magán: széttorzított, fújtató basszusorgia, tekergőző lead-rengeteg és mesterien reszelős techy funk fíling, imádod!
Az újonc angol Chromatic trió szépen muzsikál a 2014-es évben, hiszen a BTK által igazgatott Dutty Audión megjelenő morcos Plummet után Marky Innergroundjánál jelentkeztek egy háromzenés digitális rilízzel, legutóbb pedig a Playaz és a New Playaz kiadón is hallattak magukról (utóbbin ráadásul egy EP-vel, mely a Think Fast címet viseli). A srácok ezúttal is az érzelmesebb oldalukat mutatják meg, ugyanis a Found You tipikus liquid-elemekkel operál. Semmi sallang, semmi mellébeszélés, csak szállunk a lágy szintidallamokkal és a búgó basszusáradattal.
Úgy gondolom, az Utopia Music méltán válik egyre ismertebbé (és elismertebbé), hiszen megjelenésről megjelenésre erősebb cuccok látnak napvilágot, arról nem is beszélve, hogy több kiadott lemezük hiánypótlásnak tekinthető a nemzetközi dnb széles palettáján. Dobok is hát egy hatalmas piros pontot a csapatnak, újfent egy klassz megjelenéssel rukkoltak elő!