Lynx nemrég vált a Hospital kiadó hivatalos művészévé, épp ezért meglehetősen váratlan fordulat, hogy három év csend után hirtelen újraélesztette saját címkéjét, a Detailt. A tavalyi kórházas debütáló album (I Am Lynx) után újabb LP-t villant a szokatlan drum&bass zenéiről messziről felismerhető művész, ami ezúttal egy visszatekintő, avagy az eddig nem hallott, vagy ki nem adott darabok gyűjteménye. Ezzel az anyaggal ugyanakkor tízéves pályafutását is ünnepli Lynx, plusz azt ígéri, hogy megjelenések terén kifejezetten termékeny időszakra számíthatunk tőle. Éljen!
Emberünk fejéből 2016 elején pattant ki a retrospektív album ötlete, miközben szorgosan kutatott archívumában az éppen készülő Loopmasters hangminta-gyűjteménye kapcsán. A zenék közt akad olyan, ami csupán két évvel ezelőtt készült, de felbukkan pár őskövület is a producer korai munkái közül. A koncepció, és maga a cím is (Vault 1) meglehetősen hasonlít Calibre Shelflife-sorozatára, ami persze korántsem egyedi ötlet, de valószínű, hogy Dominick mellett kevesen tudnának annyira lazán olyan sok jó zenét előrántani a gondosan zárva tartott fiókból. Lynx-nek többnyire sikerült megismételnie ezt a trükköt, sőt, a Vault 1 egyik fő meglepetése pont egy kollaboráció a Signature kiadó fejével. A Voyager-ben könnyen tetten érhető mindkét zenész. Lynx vékony, pörgős perkái és Calibre mély, elnyújtott morajlásaiból épülő, szomorú dallamvilága itt prímán kiegészítik egymást.
Együttműködőkből egyébként nincs hiány, a kezdőzenén például mindenki kedvenc MC-je, DRS szövegel Kemo-val nagyjából ugyanolyan forradalmi, lázadó hangulatban, ahogyan az Eleventh Hour-ban és a Deez Breakz-ben tették anno. A párhuzam már csak azért is megállja helyét, mert a 2nd Floor többé-kevésbé ugyanakkor, 2008-ban készült. Ahogyan a fentebb említett két szám, úgy a 2nd Floor szövege is megdöbbentően releváns 2016-ban, sajnos. A húzós, minimalista alapok mellett érdemes odafigyelni a szókimondó rímekre is – akinek inge, vegye nyugodtan magára!
A gyűjtemény további vendégei közt feltűnik például Tali egy visszafogott likvid rolleren, a Star Wars-ban is szereplő Spoonface egy lendületesebb darabon, valamint Lynx elmaradhatatlan zenésztársa, Hellrazor is. A régóta együtt dolgozó párostól ezúttal két eléggé eltérő darabot hallunk: míg az In My Dreams egy jól kitalált jazzes, egyben morcos roller, addig a Steptoe a mostani felezett, hip-hop zenékből nagyot merítő mozgalomhoz passzol legjobban – lazán elférne egy Exit vagy 20/20 kiadványon.
A korábbi Lynx albumokhoz hasonlóan itt is hemzsegnek a jó ötletek és a változatos zenék. Mégis mindegyik track képes magában hordozni az összetéveszthetetlen Lynx-hangzást; legyen szó táncteret robbantó döngetésről (Knuckle Head!), rave zongorás bolondozásról (Professor) vagy lélekkel teli bézről (Keep Going Back). Talán lesz olyan, aki szerint lehetett volna egy fokkal szigorúbban válogatni a Vault 1-ra a „kevesebb néha több” elv mentén, de abban valószínűleg kiegyezhetünk, hogy rossz zene nem került fel a Detail Recordings visszatérő anyagára. Jöhet a folytatás!