Az idei rendhagyó évösszegzőnk – melyet az IPC Facebook csoport lelkes tagjaival állítottunk össze – azt mutatja, hogy egy újabb igazán erős évet zár a drum&bass műfaj! Az összesen 42* számot felvonultató playlist főként a liquid funk, a jungle, a kísérletezős, vagy „leftfield dnb”, a szolidabb jump-up és tech-es törtek világából mutatja meg az idei legemlékezetesebb darabokat. Objektívnek túlzás lenne kikiáltani a listát, de az biztos, hogy remek képet fest 2017-ről!
Az év legjobb zenéit tehát az Impulsecreator Facebook-os kirendeltségén próbáltuk megtalálni, ahova egy héten keresztül bárki beküldhette a legnagyobb 2017-es kedvenceit, amiket tényleg rongyosra hallgatott. A zenék sorrendjét a postokra érkező like-ok, hozzászólások és szívecskék száma döntötte el; több esetben is holtverseny alakult ki néhány track között. A listához fűzött szívmelengető, vicces, vagy viccesen fura megjegyzések szintén a csoport tagjaitól érkeztek – ezúttal is köszi nekik és mindenkinek, aki részt vett az évösszegzésben! Íme a lista, utána pedig a hallgatnivaló Spotify playlist:
27. Benny L – Low Blow (Metalheadz)
27. Calibre – Give It Up (Signature)
„Számomra három igazán kiemelkedő track volt Calibre The Deep albumáról: az Enter, az Up In Smoke, és a Give It Up. Azt hiszem, az utóbbi nőtt leginkább hozzám az elmúlt bő fél év alatt, annak ellenére, hogy Calibre vokáljai sok esetben közömbösek vagy idegesítőek nekem. Gyönyörű, utaztató cucc” (F. Gergő)
27. Dawn Wall – Problems (Integral)
„Választani akartam a Lemon Dogs és e között; nem is sikerült, épp ez volt fentebb youtube-on.” (K. Bálint)
27. Digital – Strictly DNB (Function)
„…Volt pár érdekes remixe idén, amik nem rosszak, de maradnék inkább a saját keze munkáinál.” (Sz. Sanyi)
27. Halogenix – Blej (Critical)
„Nagy hype övezte, pörgött mindenhol, a DNBA Awards-on is jelölték, és hát igaz, ami igaz, tényleg robbantja a táncteret.” (K. Bálint)
27. Ivy Lab – Peninsula (Critical)
„Halftime ér-e? Nem láttam a kommentek közt, pedig csak akad valaki, akinek bejött rajtam kívül.” (R. Tamás)
27. Lewis James ft. DanDansK – Your Love Is A Power (Astrophonica)
„Gigatrekk” (T. Reni)
26. Naibu – Uncalled (Paradox Music)
„…Egy mestermű szerintem.” (F. Gábor)
26. Sense MC x Lynx – Disconnected (Diffrent)
25. GLXY & QZB – Yes Jah (Shogun Audio)
„Nesze, kurvajó!” (K. Jonny)
24. Serum – The Finger (Philly Blunt)
„Az egész lemez agyament” (I. Richard)
23. Digital & Nomine – Debt Collector (Nomine Sound)
„Teljesen kész vagyok a fojtottan agresszív hangulatától” (F. Gergő)
22. Bladerunner – The Test (Chronic)
„Libaaabűűrrr, ennyi. Bladerunner the BEST” (Ny. Dávid)
22. Mark System – Break Glass (Exit)
22. Sam Binga ft. Warrior Queen – Wasted Days (Sully Remix) (SBSLS)
21. Breakage – Elmhurst Dub (Index)
„Egyrészt tökre sajnálom, hogy Breakage ennyire ráállt a semmilyen rollerekre és hanyagolja a drumfunkos énjét, másrészt ez vitathatatlanul az év egyik legjobb semmilyen rollere lett. Tökéletes filler, átvezető darab.” (F. Gergő)
21. Friske – Departure (Metalheadz)
„Nekem a legjobb idei ‘headz EP.” (I. Richard)
20. OneMind – Pullup (Metalheadz)
„Eszméletlen dögös zene, sőt inkább szexi.” (K. Bálint)
19. Enei feat. Charli Brix – Dark Water (Critical Music)
„…Majdnem mindennap visszatérő vendég a listámon. Imádom ezt a bassline-t.” (F. Gábor)
19. M-Zine, Scepticz & Bredren – Handsel (Dispatch)
„Az egész EP nagyon fasza, az egyik legjobb deep megjelenés idén szerintem.” (K. Bálint)
18. Jessie Ware – Midnight (Goldie Remix) (Island)
„Voltak teljes napok amikor repeat-en csak ez ment nálam.” (T. Reni)
17. Voltage – Hold Tight (Metalheadz)
„…Ha már naaaagy nagy nagy nagy mainstream-ebb kiadás, akkor ez! CSAK EZ! Ez.” (Sz. András)
16. Benny L – Backlash (Audioporn)
„Nem tudom igazából, hogy melyik Benny L-t szeretem a legjobban, de talán itt kezdett el látszani, hogy nagy lesz a srác.” (T. Reni)
16. Fracture ft. Inaya Day – Cold & Rain (Astrophonica)
„Ezt csak úgy kommentár nélkül.” (I. Richard)
15. Total Science & Break – Big Time Winners (C.I.A.)
„Ennek itt a helye.” (Sz. Sanyi)
14. FD – Ambra (Calibre Remix) (Sunandbass)
„Az eredetit valamiért nem éreztem, de ettől egyből egy tengerparti, délutáni, koktélos, strandolós bulin érzem magam.” (T. Reni)
13. Alix Perez & Spectrasoul – The Need (1985 x Ish Chat)
12. Calibre feat. DRS – Sunrise (Signature)
11. Serum & Inja – Blow Them Away (Hospital)
10. Skeptical & Alix Perez- Without A Trace (Exit)
„…Nagyon eltalálták, nem hiába játszották rongyosra idén.” (K. Bálint)
9. Bladerunner – Jungle Jungle (Get Hype)
„…Imádom ezt a nujungle vonalat…” (T. Reni)
8. SpectraSoul – Second Chance (Ish Chat)
„Nekem nem biztos, hogy benne lenne a top 30-ban, de a 40-be szerintem már beleférne. : ) Az emberek meg tökre imádták mindig, mikor játszottam.” (T. Reni)
7. Calibre – Enter (Signature)
„Kicsit kakukktojás, régóta pörgött, de mégiscsak idén jött ki.” (K. Bálint)
7. Calibre – No One Gets You (Signature)
„Azt hiszem nekem ez volt a legjobb Calibre idén, elképesztő atmoszférája van.” (T. Reni)
7. Commix – Kosmos 2251 – Dispatch
„Nagyon piszkos zene, playlistre vele. Rímelt…” (Sz. András)
6. Lenzman ft. IAMDDB – In My Mind (The North Quarter)
„Újhullámos r&b vokál drum&bass-be ültetve, jóhogy imádom.” (F. Gergő)
5. Break ft. MC Fats & Cleveland Watkiss – Midnite Classic (Symmetry)
„Imádom, amit leművel benne Cleveland Watkiss” (Sz. Sanyi)
4. Break ft. MC Fats & Cleveland Watkiss – We Are The People
„Egyike azon kevés idei liquid funk zenéknek, amitől nem felvágni akarod az ereidet, hanem simán vidám leszel tőle.” (F. Gergő)
4. DRS – I Will ft. Patife & Vangeliez (Soul:R)
„Ha kazettán lenne, már nem lenne!” (B. Péter)
3. DRS – This Ain’t Love ft. Calibre (Soul:R)
2. FD – Ice Cream (The North Quarter)
„Az idei legnagyobb kedvencem a liquid funk megjelenések közül. Nagyon jól tette FD, hogy vitt nem kevés brazilos hangulatot a zenébe, Tyler Daley minimális vokálja pedig hónapok óta nem megy ki a fejemből és állandóan ezt dúdolászom.” (F. Gergő)
1. Bungle – Cocooned (31)
„A Sun and Bassnek minden évben kialakul egy himnusza, ami onnantól fogva az egész hét legmeghatározóbb zenéje. Bárhol, bármikor csendül is föl, a fesztiválozók azonnal óriási mosollyal és bassface-szel nyugtázzák, hogy igen, ez még mindig San Teodoro, és még mindig együtt vagyunk. Idén a Cocooned vitt mindent, és hiába köszöntött be az ősz (lassan a tél is), ez még mindig nagyon Sun and Bass, napfény, tenger és dnb-család, és persze kurvajó zene eleve!” (Z. Évi)
*A Wasted Days Sully remixe nem elérhető Spotify-on, hallgasd meg itt!