Éppen a minap morfondíroztam azon, hogy a digitális zeneboltokban néha napokig nem találni olyan megjelenést, amit jó szívvel megvesz az ember. Sokszor az “inkább bedobom a zenét a kosárba, mert csak másfél euró”-szerű vásárlás a jellemző. Hol vannak már azok az idők, amikor órákig túrtuk a lemezboltokat, hogy az utolsó tízezresünket elkölthessük négy-öt bakelitre…
Miközben ezen agyaltam, érkezett a DNBFFRANCE új válogatása, a French Plates 2017, amely feltöltött optimizmussal. Nemcsak jó zenéket tartalmaz ugyanis a harminczenés album, de akár ingyen is hozzá lehet jutni.

A február 17-e óta elérhető monstrumot kiadó DNBFRANCE a gallok népszerű weboldala és közössége. Rendszeresen publikál lemezkritikákat, listázza a soron következő, említésre méltó megjelenéseket, bulikat ajánl, vendégmix-sorozata pedig már 139 részből áll. A (számunkra) kevésbé ismert francia DJ-k mellett olyan jó nevű előadók is kivették a részüket a szériából, mint Enei, a Teddy Killerz, Signs, L Plus, Soligen & Type 2, a GLXY, A-Cray vagy Concord Dawn. A lista hosszú, mindenki megtalálja rajta a maga ízlését.

Ahogy a French Plates 2017-en is. Harminc szám harminc különböző producer stúdiójából, számtalan hangulattal, hangzással, sokféle ötlettel. A zenészek nagy része ráadásul teljesen ismeretlen számunkra (feltéve, hogy nem vagyunk szivacsagyúak és/vagy nem 50 órából áll egy napunk, hogy minden tehetségre képesek legyünk elegendő időt szentelni), de hallgatva őket az az érzésem, hogy sokan hamarosan kiléphetnek az őket megillető rivaldafénybe.
Az itthon is ismertebb szekciót mások mellett Signs, Peyo, a Kantyze vagy a nemrég a Demand-en feltűnt Skylark képviseli, melléjük zárkózik fel a többi producer, az eklektikus LP-n remek keresztmetszetet mutatva az ország dnb-jéről.
Remekül elfér egymás mellett a melankolikus likvid és az egyenes deep roller, a vicsorgó halfstep és a diszkó, a korszerű neuró meg a 20/20-as lassulás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden zene jól szól, de hobbiszinten zenélő producerektől én nem is várok tökéletes soundot. Egyelőre elég a fantázia és a kreativitás, a technikai skillek meg majd jönnek idővel.

Az album a DNBFRANCE Bandcamp-oldaláról szerezhető be, adományért vagy ingyen.

Share.

About Author

Music is my only friend.

Leave A Reply