A mélyebb drum & bass egyre inkább felfelé törekvő csodagyereke, Clarity kifejezetten izgalmas évet tudhat maga mögött. A szeptemberi Hell’s Gate EP után végre megérkezett régóta várt debütáló albuma is, az Infinite.
A plymouthi születésű Clarity (polgári nevén Owen Brown) nem számít új névnek a brit basszus-színtéren. Egyedi stílusával és ipari halfstepjeivel már 17 éves korában felkeltette a kiadók érdeklődését. Annak ellenére, hogy még mindig csak a huszadik évében jár, már két éve olyan nevek pörgetik rendszeresen a lemezeit, mint dBridge, Loxy, Doc Scott vagy Skeptical. 2012 elején a Horizonsnál tűnt fel először (Parallels / Fractionate maxi), de megfordult az Exitnél, sőt, két száma még a Blackout Musicnál is megjelent. Leggyakrabban a Samurai-jal dolgozik együtt, ők gondozták az idei kiadványait is.
Az Infinite LP 13 száma egyértelműen a deep / minimal / okos vonal remekművei közé sorolható. Az albumot a mély techno és a felezett drum & bass különleges fúziója uralja, a zenék teli vannak sötét, komor visszhangokkal és ipari zajokkal. Szerencsére az egyhangúság csapdáját is sikerült elkerülni, hiszen az albumot a padlódöngölő halfok mellett némi középtempós finomság (Kaitain) és egy dark ambient track (False Impression) is színesíti. A külön kiemelendő zenék közé tartozik még szerintem a Malformation, egy trükkösen komponált tripletes perkaparádé, a Skepticallal közös Segment vagy a kifejezetten pörgős, lépkedős roller, a Reflex.
Az Infinite-en nem csak random módon egymás mögé pakolt számok sorakoznak, a tudatos válogatás és a remekül eltalált számsorrend miatt nekem határozottan koncepcióalbum érzését kelti. Ami talán még nagyobb dobás lett volna (és talán egy kicsit hiányzik), az egy vokalista vagy MC szerepeltetése. A sok instrumentális búvárritmus között egy-egy rapverze vagy ének még változatosabbá tette volna a hangulatot, ahogy azt T-Man tette a Hell’s Gate esetében.
Akik nyitottak a sötét, földalatti hangzásra, és nem egy unalmas tánczenével teletömött albumot keresnek, hanem sokszínű, egyszerre pörgős és megnyugtató lemezt, azoknak ajánlott az Infinite. Várakozáson felüli munka Owentől.