Modern UK soul – ezt a jelzőt ragasztotta az Exit kiadó Zed Bias első drum&bass, vagy legalább is dnb-közeli albumára, ami a szcéna egyik nagy meglepetése idén. Pár évvel ezelőtt még senki, valószínűleg maga a producer sem jósolta volna meg, hogy 160-as tempón fog egy teljes LP-t kiadni D-Bridge címkéjén. Nem csak a manchesteri zenész váratlan kalandozásának ténye miatt izgalmas a Different Response, hanem az a sok irányból merítő, érett hangzás is, ami jelen van mind a 15 számban. Röviden talán úgy lehetne összegezni az LP történéseit, hogy ezt kapod, ha az utóbbi évek autonomic és footwork-jungle őrületét ütközteted némi broken beattel és neo-soullal.
Ha szigorúan csak a drum&bass-t szereted, akkor nem árt tudnod, hogy Zed Bias az angol garage színtér egyik legfontosabb figurája rengeteg időtálló megjelenéssel a ’90-es évek vége óta, emellett a broken beat, uk funky és house világában is remekel, valamint a Swamp 81 által képviselt elektrósabb, szárazabb hangzásban is otthonosan mozog. Volt már néhány 160-170 bpm-es száma, például 2003-ban a Hospitalnál, Marcus Intalex (RIP) 2011-es 21 albumán és nem mellesleg az utóbbi évek nagy slágerét, a The View-t is újragondolta. Ezek meglehetősen izolált történések, kalandozások voltak Dave Jones-tól, a tavalyi Exites Driftin EP viszont már egyértelműen jelezte, hogy itt egy komolyabb kattanás történt részéről.
Ha végignézted a fenti linkeket, vagy már eleve képben voltál Zed Bias munkásságával, biztosan nem fogsz meglepődni a Different Response-on. Tökéletesen beleillik abba a puha, analóg és meleg hangzásba, amit ez a sokoldalú művész képvisel. Az újdonság mindössze a tempó… Ki gondolta volna, hogy ezen a sebességen is ilyen jól működik mindaz, amit tőle várhatunk? A dobszekciók szinte minden esetben finomak és visszafogottak, hallhatóan nagy figyelemmel lettek összerakva. A zenék dallamvilága, atmoszférája és a vokálok minden esetben telitalálatnak bizonyulnak. Nem feltétlenül buli-kompatibilis LP, de elképesztően jólesik hallgatni.
Kiemelni nem könnyű az egyformán remek számokból néhány darabot, de az alábbi ötre érdemes külön figyelmet szentelni!
- Lost Souls ft. DRS: Az LP egyik legkeményebbje, a Don’t Play mellett. Az egész track gerincét egy agresszíven döngölő lábdob és egy bátran torzított basszusfutam adja – na meg a szintén manchesteri DRS rímei, amikről sejthető már a cím alapján is, hogy nem egy könnyed témát járnak körbe.
- He Loves Me ft. Harleighblu: Ez a zongorafutam és Harleighblu karcos hangja azonnal fülbe mászik (talán ezért írta a Hardwax az albumról azt, hogy „dance pop album”); és maga a szöveg is érdekes, ami egy kevésbé egészséges kapcsolatot dolgoz fel. Harleighblu másik szereplése, az In The Room is hasonlóan erős lett.
- Energy High ft. Bahia: Rövid, felszabdalt vokál darabkák játszanak kérdezz-feleleket egy kövér, tompa bassline-nal – ez Zed Bias garage-os énje 160-on.
- Just Like OHM: A kezdetek óta hallható a művész régi sci-fi effektek és filmzenék iránti rajongása, és ezen album esetében sem csak a Just Like OHM az, ahol a légies, távoli galaxisokba utaztató hangulat uralkodik. Talán ez lett a legkiemelkedőbb, de a Heading North és a Dissecting Frequencies is remek lett ezen a vonalon.
- Restless ft. Eva Lazarus: A broken beat és a dub tökéletes egyvelege ez és nem mellesleg baromi jól szól Eva Lazarus hangja.
Mondjuk ki egyszerre, hangosan: év albuma!
