Az év elejére jellemző albumzivatarba több neves kiadó is bedobta a magáét, a Chronic friss LP-je így nem egy gyenge mezőnybe csöppen bele. A Bryan Gee által igazgatott címke eposzi terjedelmű válogatásalbuma ugyanúgy teret ad a közelmúlt friss tehetségeinek, mint a kiadón visszatérő, „nagy nevű” öregeknek.
Véleményem szerint a válogatásalbumok gyakran a trekkek közötti kohézió, közös koncepció hiányán csúsznak el. A Warehouse Music egyszerűen rendet tesz a hallgatóság fejében: ahogy az LP címe is sugallja, a drum and bass gyökereit, a 90-es évek raktárbézét, a nyers, analóg hangzást igyekszik felidézni az albumon szereplő 24 zeneszám.
És valóban: a zajos, karcos, keménykedős atmoszféra végig jelen van. Érdekes, hogy a stílusban már régóta alkotók és a friss producerek mennyire jól megtalálták a közös hangot: Serum, Bladerunner vagy Capone ósulis grúvjai mellett nagyon jól megférnek Nitri “okosabb” ütemei, vagy akár Mr Joseph pattogós, “jazzes” likvid dallamai.
Az ismertebb alkotók közül többen is kiléphettek egy kis időre a komfortzónájukból, magukra kevésbé jellemző stílusban is kipróbálhatták magukat, és ez igen jót tett az anyagnak. Ezt Optiv és BTK At All Costs, vagy Command Strange Wrong Games című zenéje példázza leginkább. Szintén dicséretes az ifjú tehetségek lehetőséghez juttatása is: a brazil Unreal hömpölygő, filterezett reece-ekkel telepakolt ingoványos Sideshow Bobja, vagy Saxxon itt-ott neuróba hajló, perkás The Visitorja semmiben sem marad le HLZ vagy Mosus (aka Need for Mirrors) trekkjeitől… Sőt!
Az album erényei után muszáj pár szót ejteni a kevésbé sikerült momentumokról is – mert sajnos ezekből is jutott. Nem könnyű feladat ennyi jó zenét összeválogatni, sajnos nem is sikerült kivétel nélkül. Mi több, Roni Size Blind Alley-jét hallgatva őszintén elgondolkodtam, vajon milyen komoly tartozást hajthatott be az öreg a labelnél. Emellett szerepel néhány sablonos, de “játszható” trekk is: a Need for Mirrors Trips című zenéje vagy Level 2 Montarája például teljesen rendben vannak, de semmi olyan nincs bennük, amit ne hallottunk volna már ezelőtt.
A Chronicnál nem könnyű feladatot tűztek ki célul. Azt hiszem, minél többen kapnak lehetőséget egy lemezen, annál rizikósabb lesz a végeredmény. Egy két óra hosszú anyagon ráadásul nehéz a hallgató figyelmét végig fenntartani. Valójában lehet, hogy nem is ez volt a kiadó célja. Bár érdemes legalább egyszer végigpörgetni az összes zenét, azt hiszem, keveseknek fog tetszeni az egész egyveleg. Az viszont kétségtelen, hogy mindenki talál benne olyat, ami megfelel az igényeinek és szívesen hallgatja később is.
