Hazánk kiemelt neuróexportőre az év vége közeledtével meglepett minket egy újabb rémtörténettel. Kétségtelen, hogy kedvenc zombis kiadónk óriásit ment a 2015-ös évben, és ehhez méltóan egy igazán brutális, mondhatni maratoni hosszúságú horrorsztorival vezeti fel az ünnepeket. Az Eatbrain második válogatásalbuma két fejezetben szállítja az év egyik legelvetemültebb előadógárdáját, amelyben a jól ismert nevek mellett néhány újonc is helyet kapott.
Az ősi hiedelmeken alapuló „más világ” koncepcióját a Mirror Universe úgy valósítja meg, hogy minden előadótól egy-egy trekket kapunk a képzeletbeli tükör két oldaláról. Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy ezek a trekkek keménységi szintet illetően abszolút eltérő jelleget mutatnak, viszont a legtöbb előadó esetében a zenék jól hallhatóan más-más koncepciót hivatottak megvalósítani. Ezt szem előtt tartva nem kevesebbre vállalkoztunk tehát, minthogy a két dimenziót a maga párhuzamosságában mutassuk be, hiszen a hét eleje óta már a második etap is elérhető a digitális boltok virtuális polcain.
A markáns (és egyben igen ötletes) filmes mintákkal operáló Head Shrinker nyitja a sort az első válogatáson, amely a drop után ideges rángatózásba kezd, hogy utána vad rohanássá „szelídüljön”. A második fejezetben Mindscape inkább a lazább, dallamosabb oldalát mutatja meg Kryptomedic társaságában Break Ya Neck címmel, amely abszolút telitalálat. Az ukrán QO szintén kiváló érzékkel veszi igénybe az amerikai MC sötét strófáit a Levelsben, míg a tükör másik oldalán az Evil Dead A-Cray-átirata minden finomkodást nélkülözve, pengeéles snare-ekkel gyalul bele minket a földbe. A folytatás újfent Ukrajnából érkezik, az Agressor Bunx ugyanis megmutatja a Burn segítségével, hogyan kell vérbeli ósulis trekket faragni, míg ha átpillantunk a másik dimenzióba, azt láthatjuk (hallhatjuk), hogy a Quash hasonló megoldásokkal operál, de jóval döngölősebbre veszi a figurát.
Talán a Mob Tactics az egyik olyan név, amely két abszolút eltérő hangulatú trekkel szerepel, hiszen a Tuff Guy inkább a funky hatásra megy rá, míg a Jaw Breaker kimondottan tánctérpusztításra termett vastag, szétküldött basslinejával. A Signs-féle Poison Dart-ot én személy szerint egyáltalán nem érzem, viszont az Acouphen masszív mélyszekciójára épülő megoldásai minden alkalommal lenyűgöznek. Kár lenne tagadnom, hogy a spanyol Dub Elements duó két trekkje igencsak közel áll hozzám: a denveri MC Dino közreműködésével készült Shots Fired rohanó-tekergő bassline-ja minden bizonnyal a neurópartik állandó szereplőjévé teszi ezt a zenét, míg a „döngölőbass” POW mellé egy egészen frankó videó is készült.
Haladunk tovább: az Optiv & BTK páros a szokásos stílust és minőséget szállítja az Antimatter (feat. Morgan Freeman) és a Gamma Rays formájában, míg a kiadófőnök a State Of Mind társaságában egy igazi neuróbombát robbant a Respiratorral. Itt talán érdemes is szusszanunk egy percet, és Jade kapcsán átpillantani a másik univerzumba, hiszen a They Are Mutants! kőkemény intrójával és a filmes mintára épülő ötletes megoldásaival a Mirror Universe második részének egyik legizgalmasabb trekkje. Ugyancsak hazai színekben érkezik a folytatás: Chris.SU jóvoltából az űrbe utazunk a Space Probe-bal, a másik univerzumban pedig megkapjuk a jól ismert Undeground Culture VIP verzióját. A Disprove-féle FRQNCS hangkészletének és hatásvadász szövegelős mintájának köszönhetően bőven felülmúlja a másik válogatáson helyet kapott, zömmel fantáziátlan és vontatott Tip Slip-et.
A bolgár L 33 Scream EP-jének címadó trekkjéből készült VIP verzión túl megkapjuk a Gancher & Ruin társaságában elkövetett God-ot az arcunkba, amely kvázi felvezeti az ikrek pusztító At All Cost-ját és a „túloldalon” megtalálható Lie-t. Telekinesis (vagyis Smooth és Markoman) egyértelműen a seggrázásra helyezi a hangsúlyt a Replicanttal és a Zuullal, míg a számomra teljesen ismeretlen belgrádi Splash Heads igazán kellemes meglepetést nyújt a Sanitariummal és az Akogonnal.
A Renegade Hardware címkéjét is begyűjtő Trilo Nuklear MC támogatásával egy igazi badboy funkot hozott össze Punk Funk címmel, míg a másik oldalon az ADHD a lépegetős letisztultság mintapéldánya is lehetne. A Zombie Cats két kollabbal képviselteti magát, ebből a Maztekkal közösen elkövetett, reszelős Voodoo az egyik, a másik pedig az elmebeteg szintinyúzással operáló Problems Safrával közösen. Oroszország reprezentál COD3X képében az elvetemült Beat Cannon és a pattogó Danger Time című trekkekkel, míg a Bowsar & Term újoncpáros két teljesen eltérő zenével zárja le az univerzumok közti átjárót: a Friction egyszerű dobképletén lebegő basszusfolyama és a Motion halfstepre hajazó hömpölygése abszolút méltó lezárása ennek a maratoni horrortörténetnek.
Az Eatbrain 2015-ös munkássága alapján nálam mindenképpen az év egyik nagyágyúja, sőt, a Mirror Universe LP is esélyes az év válogatásalbuma címre. A kiadó megjelenésről megjelenésre tornássza feljebb azt a bizonyos lécet, így nem csoda, hogy viszonylag rövid időn belül joggal vált a neurofunk egyik meghatározó címkéjévé. A Mirror Universe LP mindkét felvonása igazán kiemelkedő, tehát kötelezően ajánlott a keményebb zenék kedvelőinek.
