A Phunkfiction kiadó a liquid funk vizeiről egyelőre átevezett a mélytengeri búvárkodásra – gondolhatnánk, de a címke új megjelenése jóval többet nyújt, mint óceáni mélységű zenék gyűjteményét. Annak ellenére, hogy nagy visszhangot nem kapott ez a 20 trekkből álló összeállítás, úgy gondoltuk, hogy – egy rövid interjú mellett – mindenképpen szükséges egy pár bekezdésben bemutatni a zenéket. Annál is inkább, mert már az Utopia címre keresztelt album samplerén is kiváló zenék kaptak helyet, méghozzá olyan közreműködők szereplésével, mint EastColors, Silent Dust vagy MC Kemo. Nem mondunk nagyot, ha azt állítjuk: a 2013-as év egyik kiemelkedő szerzői albumát boncolgatjuk a következő sorokban.
A Triad formáció (Henree, Bass Tikal és a háttérben tevékenykedő LF Flow, azaz lényegében a Phunkfiction krú) a 2009-es évben debütált a Deep Soul Muisc-on az emlékezetes Fiasco / Last Gasp 12”-essel, majd jött a Horizons és a Nu Directions, aztán a 2012-es évben semmi. A megjelenések háza táján csend volt, ám a stúdióban dolgoztak a hangfalak, ugyanis tavaly szép lassan megszületett és kiteljesedett az Utopia, mely koncepciójában és zenei minőségében is kiemelkedő alkotás.
Egészen rövidre fogva a dolgot: az elvarázsolt (Utopia), vagy éppen a ciripelős-kísérletezős (a sampleren is szereplő Persistence feat. Elina Monova) és a kellőképp elborult (Kiss Me Kill Me feat. Kemo MC) halfstepek legalább annyira ütősek, mint a mélyebb rollerek (Neon, Symbol, Out Of Scale), tehát dnb részen egyáltalán nem lehet okunk panaszra, sőt… Az album igazi erénye azonban mégis inkább a 4/4 és a tört egy hangzás alatti egyesítése, melyet a srácok igazán kiváló érzékkel és még kiválóbb zenékkel valósítottak meg. A Misty, az Alpha Omega és a Cosmic Matter ósulis house-hangzását megidéző dallamai mellett a tempósabb house-ok is nagyon rendben vannak, a Monologue és az Osaka is zseniálisan találja meg az összhangot a modern köntös és hintáztató funky között.
A dnb és a 4/4 szekciók mellett érdemes külön figyelmet szentelnünk az újragondolásoknak is. A bakelitbeharangozón szereplő orosz EastColors, valamint a feltörekvő Silent Dust Utopia remixe is egyaránt első osztályú, csakúgy, mint az Aftermath El Daro-féle, vagy éppen unplugged verziója.
Sajnálatos, hogy az album nem kapott nagy (mondhatnánk, szinte semmi) visszhangot, de talán jobban belegondolva nincs is rá szüksége, mert egész egyszerűen magáért beszél. A Triad-srácok nagyon kitettek magukért, ezzel a produkcióval nálam minimum egy szintet ugrottak ahhoz képest, amit anno a Fiascóval már elértek, így csak remélni tudom, hogy hasonló zenékkel a jövőben mind gyakrabban fogunk majd találkozni tőlük. Végezetül, ha nem lett volna egyértelmű a lelkesedésünk, talán kijelenthetjük: ez az album jó. Sőt, kiemelkedően jó, éppen ezért gondoltuk úgy, hogy a megjelenés kitűnő alkalom egy rövid kis interjúra, amelyben Bass-Tikal mesél az LP megszületésének körülményeiről.
Miért Utopia?
Utopia egy különleges, kitalált hely. Egy olyan hely, ahol elhagyhatjuk zenei határainkat, korlátainkat, és azt tehetjük, amit érzünk. Ugyanakkor Utopia egy sötét, rosszkedvű hely az emberek lelkében, szóval tökéletesen illeszkedik ahhoz a hangulathoz, amelyet igyekszünk megjeleníteni a zenénkben. Amint a CD bookletjében is olvasható: „A fikció felfedi az igazságot, melyet a valóság eltakar” – ha ezt a zeneírás folyamatára ülteted át, akkor megérted, miért Utopia az album címe.
Az album meglehetősen hosszúnak mondható (16 zenés a CD, húsz trackből áll a digitális pakk), ráadásul elég sokszínű, hiszen a mélyebb drum & bass-től a house-ig és az ambientig sok minden van rajta. Mi volt a koncepció, amellyel nekiláttatok a munkának?
Nagyon fontos volt számunkra, hogy több különféle stílust és sebességet érintsünk. Végül is ez az oka annak, hogy húsz számos lett az anyag. Mindhármunknak számos zenei motivációja van, szóval a kezdetektől fogva világos volt, hogy sok helyre lesz szükségünk ahhoz, hogy mindent egybegyúrjunk. Igazi kihívás volt az ambienttől a house-ig és a drum & bass-ig nyújtózkodni, miközben szerettük volna a saját – sötét, melankolikus – hangzásunkat is folyamatosan megőrizni. Tervünk az volt, hogy csinálunk egy idegenvezetést kitalált bolygónkon, Utopián.
Mennyi ideig készült az album?
Mindent összevetve kb. másfél évig dolgoztunk rajta. Több zene alapötlete valamivel régebb óta megvolt, de mindent újracsiszoltunk, úgy, hogy illeszkedjen az album koncepciójába.
Debütáló zenétek, a Fiasco elég népszerű lett 2009-ben, sok nagy nevű DJ mixében lehetett hallani. Akkoriban azt gondoltuk, hogy a sikeren felbuzdulva gyakrabban jelentettek majd meg újabb darabokat. Ennek ellenére meglehetősen sok idő telt el a mostani album elkészülte és előző megjelenésetek óta (mely a Horizons Music Dream Thief 2 című válogatásán kapott helyet). Tervezitek, hogy ezentúl sűrűbben rukkoltok elő újdonságokkal?
Egyértelműen úgy véljük, hogy a mennyiség nem mehet a minőség rovására. Mindig is időtlen zenéket próbáltunk meg csinálni, amelyek nem követnek sem korszakot, sem divatot. Ennél fogva egyáltalán nem izgat minket, hogy minden héten új zenéket nyomjunk ki magunkból. Sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy olyan számokat írjunk, amelyeket sok évvel később is lehet játszani anélkül, hogy régimódinak tűnnének. Pont emiatt rengeteg időt ölünk a részletekbe, amely azt eredményezi, hogy elhúzódik a zeneírás folyamata. Ezen kívül mindannyiunknak van hétköznapi munkája, ami nem teszi lehetővé, hogy állandóan a stúdióban legyünk.
Az album érthető okokból saját kiadódnál, a Phunkfiction-nél jelent meg. Mennyire nehéz manapság kiadót vezetni?
Logikus döntés volt, hogy az én kiadóm fogja gondozni az albumot: megvan az infrastruktúránk a profi megjelenésekhez, ráadásul teljes szabadságunk van az anyag összeállításakor – nem kell figyelnünk arra, hogy a zenék vajon miként fognak hatni a tánctéren, nem kell törődnünk az eladási adatokkal, stílusokkal, ilyesmikkel. Természetesen nehéz dolog manapság kiadót igazgatni, de amint már korábban a zenéléssel kapcsolatban is mondtam, nem a pénz miatt csinálom. Még mindig nagyszerű mókának tartom még akkor is, ha az eladási statisztikák az egész zeneiparban drasztikusan csökkentek. Viszont a legkreatívabb ötletek és szemléletek most is működnek, és ezek a fenntartható koncepciók mindig túlélik a válságokat.
Mit terveztek a jövőre? Lesz valamilyen európai, netán tágabb keretű turnétok?
Szeretnénk egy turnét a kontinensen, annyi országban és városban, amennyiben csak lehetséges. Egyelőre a németországi bemutatóinkat tervezzük. Bárkinek állunk rendelkezésére, aki szeretne minket meghívni.
Melyik a kedvenc zenéd az albumról és miért?
Talán viccesen hangzik, de az én személyes kedvencem az Aftermath akusztikus verziója, melyet igazán szórakoztató volt megcsinálni. Az egészet valódi hangszerekkel játszottuk fel, samplerek, szintik nélkül. Ez egy teljesen új dolog volt nekünk, de az eredmény tetszetős lett. Szeretem még az outrót is, mely az Olbia Airport címet kapta. A zene alapját az olbiai reptéren készült felvétel adja, amelyet azelőtt készítettünk, hogy a Sunandbass fesztivál előtt elhagytuk volna Olaszországot. A fesztivál amúgy a tavalyi év legemlékezetesebb eseménye volt, úgyhogy a záró szám egy remek pillanatképe emlékeinknek. Zenei szempontból a Kemo MC-vel készült Kiss Me, Kill Me még a favoritom.
Az Utopia CD formátumban itt, digitális verzióban pedig itt kapható.
