Megérkeztünk az Exit Records eddigi legnagyobb 2018-as dobásához: június 8-án napvilágot látott Skeptical debütáló nagylemeze, az Enjoy This Trip.

Tény, hogy kevesen tudják úgy megfogni a minimalista drum & bass-t, mint Skeptical. A 2010-es felbukkanásával az Ingredients Records-nál kapásból a színtér élvonalába teleportáló producer az elmúlt években következetesen ontotta a “kevesebb néha több”-elvre épülő basszusbombáit.

Az is tény, hogy vele kapcsolatban, mivel személyes kedvencem, kicsit mindig is elfogult voltam. Viszont mindenképp mérföldkőhöz érkezett Skeppy, vagyis Ashley Tindall zenei pályafutása az Enjoy This Trip LP-vel. Az Exit Records támogató hozzáállásának hála, a producernek lehetősége volt saját tempójában haladva megtalálni valódi hangzását, és ennek a folyamatnak a végére tesz pontot az album.

Amit mindig is szerettem Skeptical hangzásában, az pont az állandó hangzáskeresés volt: sosem ragadt le egy hangulatnál, vagy ritmusképletnél, mindig újított, egymás után okozta a kellemesebbnél kellemesebb meglepetéseket. Az Enjoy This Trip esetében viszont ez mintha kicsit kevésbé lenne jelen. Jó pár kivétellel ugyan, de többségében hasonló alapokra épülő rollereket kapunk, amelyek természetesen remekül sikerültek, de az állandó újítani vágyás csak kevéssé érzékelhető rajtuk. Ám ennek ellenére sem lett rossz az album, sőt. A produkció a legutolsó, legapróbb hangig tökéletesen kidolgozott, letisztult, ami egy hihetetlenül színvonalas anyagot eredményez. Skeptical legjellegzetesebb védjegye sem hiányzik: a végletekig fokozott minimalizmus. Tudom, elcsépelt szófordulat (és többször is elsütöttem már), de mégis, egy kezemen meg tudom számolni a zenék összetevőit. És ezen felül, a modern divattól eltérően, Skeppy az effektelést és a hangerőt is több helyen mérsékelte, ami az albumot valahogy furcsán diszkrétté és elegánssá teszi.

Az Enjoy This Trip LP-n tehát a hagyományos drum & bass konvenciókat ritmikailag követő rollerek vannak túlsúlyban (Grub, Void, Plastic City, Duck Soup, Orbit), de az egyhangú jelzőt ennek ellenére sem érdemli meg. Vannak ugyanis kivételek, amik Skeptical régi halfstepes/kísérletezgető énjét idézik: a Pitch Black, vagy a Look Behind lépegetős ütemei mellett különleges a Cold Fold fullasztó menetelése, az Elevator zörgő tripletjei, vagy a csilingelős/ambientes címadó darab, amely már az album legelején demonstrálja emberünk hajlamát a kísérletezésre. És a zárás is elegáns: utolsó számként Violet címmel egy gyönyörű, melankolikusan jazzes halfot kapunk, aminek a hangulatát LSB vagy Calibre munkáiból ismerhetjük.

Az anyag 12 zenéje mellett egy kétszámos dubstep-bónuszlemez is érkezik, hasonlóan a 2015-ös Imperial EP kísérőjéhez, a Something in the Sound / Talk The Talk kombóhoz. Ezúttal viszont a bónuszanyaghoz digitális formátumban is hozzájuthatunk, ami jó hír, mert ezek is színvonalas darabok: a Paper House-ban DRS rímeit (és énekhangját) hallhatjuk az album hangzásához szorosan kapcsolódó, de annál jóval lassabb ütem tetején. A túloldalon pedig még mélyebbre megyünk a Nebulával, oda, ahol a basszusokat már szinte csak érezni lehet.

A sok dicséret mellett feldobtam egy negatívumot is, úgyhogy azt hiszem, illene kifejtenem konkrétabban is, mi miatt húztam a számat. Nagy Skeptical-rajongóként mindig rögtön lecsaptam az összes hivatalos (vagy félhivatalos) podcastre, rádióműsorra, amiben emberünk állt a lemezjátszók mögött. És természetesen, ahogy sokan mások, ő is rengeteg saját dubot és egyéb kiadatlan csemegét csempészett a mixeibe, aminek következtében az évek alatt összegyűjtöttem egy kis mentális kívánságlistát arról, hogy mit látnék szívesen egy esetleges albumon. Például azt, hogy az albumról lemaradt a Forgiven, az Escape Route, vagy a Disguise (40. percnél), kicsit zokon vettem, már csak azért is, mert kisebb eséllyel szürkültünk volna bele a sok hasonló rollerbe. Ez az alkotói ízlés változásának is betudható persze – amiben szerintem komoly szerepet játszhatott az Alix Perezzel közös munka -, de sajnos hallgatóként könnyen érezhetjük laposnak az anyagot, ha egyszerre hallgatjuk végig, elsősorban a rollerek miatt. Nyilván, ez egy ingoványos terep, mert a drum & bass undergroundjának legideálisabb megjelenési formátuma a terjedelme miatt alapvetően nem az LP. Emiatt sokszor elkerülhetetlen, hogy belecsússzunk olyan számokba, amik kicsit töltelék ízűek, vagy van, hogy egy óra sok belőlük egyszerre.

Mindentől függetlenül természetesen bérelt helye van az Enjoy This Tripnek az én gyűjteményemben is, mert az album hangzása hamisítatlanul Skeptical sajátja, annak ellenére, hogy érezhetően más, mint eddig bármi. És ha kicsit néhol egyhangú is, mindenképp van saját karaktere minden számnak. A legnagyobb plusz pedig, hogy sound design és finomhangolás terén Skeptical rengeteget fejlődött.

Share.

About Author

Leave A Reply