Eseménydús éveket tudhat maga mögött S.P.Y, akinek első lemezei alig hat éve jelentek meg a Med School-on, erős jelenléte miatt viszont úgy tűnik, mintha mindig is szerves részét képezte volna a drum&bass szcéna A-listájának. A megszámlálhatatlan mennyiségű maxi és EP után logikus lépés az LP, a What The Future Holds-ot sokan már a megjelenése előtti hetekben az egekig emelték, de vajon tényleg joggal pályázik az év albuma címért?
S.P.Y-t a közelmúltban szerződtette le a Hospital csapata, összesen három album erejéig. A kiadó a leigazoláskor mindenféle vicces megjegyzéssel magyarázta lépését, de mindannyian sejthetjük, mi volt a valódi ok. A manapság RAMpital-nak csúfolt label annyira a súlytalan, semennyire sem szavatos zenék megjelentetésére fektette a hangsúlyt az utóbbi években, hogy muszáj volt bevonni egy olyan producert a körbe, aki szintén táncparkett-orientált, de még „igazi” drum&bass-t készít. Ezzel a húzással valószínűleg azon Hospital-rajongók szemében is mentenek a becsületükön, akiknek nem a Camo & Krooked album volt az első élménye a címkével.
Az album tele van erős zenékkel, ez fix. Többükkel viszont ugyanaz a baj – már ha ezt bajnak lehet nevezni – mint megannyi más S.P.Y zenével: túlságosan is egy jól kitalált loopra koncentrálnak. Nem akarnak történetet elmesélni, nem közvetítenek mély érzelmeket, ellenben ha felcsendülnek a buli közepén egy-két percre, a közönség részéről garantált a pozitív reakció. A brazil producer a nemrég Kmag-nek adott interjúban árulta el, hogy 2009 óta több mint 300 zenét és skiccet készített a What The Future Holds-ra, ezekből válogatva formálódott a végleges, 13-trackes lista (a Special Edition mp3-as megjelenés esetében 19 számról és egy mixről van szó). Az alapos „selejtező” után (kemény meló lehetett kiszórni a track-ek 95%-át) viszont nem igazán alakult ki a nyertesek sorából egy koherens szelekció. A koncepció hiánya és az olykor fellelhető felszínesség miatt érdemes inkább úgy tekinteni az LP-re, mint egy különleges Best Of válogatásra, amin a régi zenék felelevenítése helyett csupa olyan friss darab szerepel, ami remekül bemutatja, hogy miért is szeretjük S.P.Y munkásságát.
Az említett felszínességet néhány tényező jól ellensúlyozza, Diane Charlemagne jelenléte például rendkívül üdítő, még akkor is, ha az énekesnő karrierjének nem az Analogue Dreams, See The Light és Hammer In My Heart számok a csúcsai. Karakteres, karcos hangja remekül passzol S.P.Y húzós bassline-jaihoz, egymást erősítve fokozzák a trackek bevezetőiben a hangulatot, a drop mindhárom esetben hatalmasat robban.
Az album két legérzelmesebb dala a címadó What The Future Holds és a Love Hurts. Maga a producer is erre a két dalra hivatkozik a Kmag interjúban úgy, mint a számára két legkedvesebb munkája. Elmondása szerint azért jelentenek sokat neki ezek a szerzemények, mert életének egy nehéz időszakában születtek. A nehéz napok úgy látszik, hogy jó hatással vannak S.P.Y zeneírói kvalitására, hiszen nem mindennapi, egészen filmszerű hangulatot teremt a What The Future Holds-ban, mely Ian Shaw vokáljával lesz igazán teljes. Az epikus intro pillanatok alatt kiragadja és elrepíti a hallgatót egy fantasy film mágikus, természetfeletti környezetébe és ott is tartja nyolc és fél (!) percen át. Kiválóan megkomponált darab, mely messze túlmutat a mostani átlag drum&bass-szen. A Love Hurts mindehhez képest kevésbé grandiózus, a befelé fordulás és meghittség jellemzőbb rá. Ajánlott mindazon szerelmi bánatban szenvedő olvasóknak, akik épp egy füstös jazz bárban whiskey-t szürcsölve, vagy kandalló mellett, jegesmedve bunda-szőnyegen heverészve igyekeznek továbblépni szívfájdalmukon.
S.P.Y azoknak sem okoz csalódást, akik izmos dnb-rollerei miatt rajonganak érte, őket azonnal meg fogja győzni például a Back Again egyenes szeletelése, az Infiltrate indusztriális hangulata (ebben mintha Brooklyn Bounce sample csendülne fel) vagy a Surge minimalista, baljós kattogása. Némileg meglepő fordulat, hogy helyet kapott egy kis leftfield-dnb is, így a szakik is örülhetnek a Kiss The Sky precízen felszabdalt dobjainak és atmoszférikus szőnyegeinek, valamint a Bass Terror vontatott, dubos, felezett ritmusképletének.
A fenti szövegelésből is látható, hogy a What The Future Holds LP esetében nincs gond a változatossággal, S.P.Y megmutatja sok oldalát, ezért biztosan talál magának mindenki legalább egy-két kedvencet. Ám a zenék nem forrnak össze egy egésszé, emiatt pedig hátránnyal indul az év albuma címért.
(Nem fizetett közszolgálati hirdetés: az album – 4 x 12” + CD csomag – elképesztően jó áron kapható a Deep-ben!)
