Seattle városa számomra egy ideje már nemcsak a Seahawks meneteléséről szól, hanem egy igazán figyelemreméltó páros kiemelkedő munkásságáról is. A Quadrant & Iris duó (vagyis Leigh és Karen Caplan) 2013-as éve igencsak sikeresnek mondható, hiszen kiforrott zenéik számos nagynevű kiadó tetszését is elnyerték, legutóbb például épp a Klute által igazgatott Commercial Suicide szavazott bizalmat a Spinout / Depth Sounder / Covalent trekkeknek. Éppen ezért úgy gondoltuk, időszerű beszélgetni egy kicsit a duóval, annál is inkább, mert jövőre szintén számos komoly megjelenésre számíthatunk tőlük.
A Quadrant név ismerősen csenghet azok számára, akik érdekeltek neurofunk vonalon, már csak azért is, mert az eredetileg két tagból álló formáció 2005-ben a semmiből a Renegade Hardware-féle Future Beats negyedik kiadványán debütált Arachnid című zenéjével, amelyet rögtön további trekkek (Closure, My Beautiful Liar, Manipulated Living) követtek ugyancsak a Hardware színeiben. A kezdeti sikerek után a Quadrant név a Citrus állandó szereplőjévé vált, bizonyára sokak számára emlékezetes az Only Mortal / Hell Can Wait vagy a Blood On Our Hands / Rage & Rapture 12”-es is.
A neuro vonal mellett a Fokuzon megjelent Whisper már a lágyabb hangzás kedvelőinek is kellemes perceket okozott, de a fő irány továbbra is a keménykedés maradt. A Citruson digitális formában megjelenő Dermaphoria EP a saját zenék mellett egy State Of Mind újragondolást is tartalmaz, ám az újabb nagy durranásokat a 2012-es év hozta el.
A Scandal a C.I.A. által prezentált Tuned In 2 válogatáson látott napvilágot, az Expanse pedig újfent a Fokuz egyenruháját ölthette magára, miközben Dabs Avantgarde címkéjén elérhetővé vált a Sparse, melyet már a Quadrant & Iris páros jegyez. A duó a Metalheadz Genesis EP-jén megjelenő Anthropocene-nel is bizonyította, hogy a közös munka új utakat nyithat meg a jövőben mind megjelenések, mind koncepció, mind hangzás terén.
A Hospital 2013-as válogatáslemezén robbant a Hovercraft, melyet már egy újabb feltörekvő producer, Kid Hops közreműködésével készítettek, akivel további kollabok is születtek. A Fokuzon helyet kapó Solar Wind kellemesen utaztat, a Homemade Weapons és Lukeino társaságában elkövetett Mayday pedig komótosan döcögve kalauzol el minket a mélyebb vizek felé, míg az Avantgarde harmadik 12”-ese a tekergőző Sparse VIP verzióját tartogatta a morcosabb zenék kedvelőinek.
A 2013-as év tehát igen produktív volt (nem is beszélve a SOM Music és a Disturbed megjelenésekről), a közös munkát azonban egyértelműen az utolsó hónapok megjelenései koronázták meg, ugyanis beérett egy Dispatch limitált 10”-es (Convergence / Borealis), és a fentebb említett Commercial Suicide megjelenés is. A limitált Dispatch rilíz mellett a nemrégiben napvilágot látott Transit 2 albumon is helyett kaptak, mégpedig a súlyosan hömpölygő Graphene című trekkel.
Hogy honnan indultak, kik is ők valójában, és mit tartogat a következő év számukra, arról maguk az érintettek, azaz Karen és Leigh nyilatkoztak bővebben.
A Caplan-ok bemutatkozásáról szól a legújabb Commercial Suicide megjelenésetek ajánlója a Quadrant Soundcloud-on. Mi a kettőtök története, hogyan találtatok egymásra zeneileg?
Leigh: Ha jól emlékszem, én dnb-t először a Playstation Wipeout-ján hallottam a ’90-es évek vége felé, bár akkoriban egészen más elektronikus zenei irányzatokban voltam érdekelt, főként big beat cuccokban, mint pl. a Crystal Method vagy a Chemical Brothers. Később progressive house zenék érdekeltek inkább, mint pl. a korai BT trekkek. Ezt követően egyre inkább kezdtem vonzódni a drum & bass-hez, de mindez pár évvel azelőtt volt, hogy egyáltalán elmehettem volna ilyen bulikra, és hallottam volna magát a stílust természetes partikörnyezetben (hozzátartozik a történethez, hogy abban az időben nem volt túl sok dnb-s Seattle-ben). Aztán 2002-ben elhatároztam, hogy több figyelmet szentelek a producerkedésnek. Miután Philadelphiába költöztem, kapcsolatba kerültem sok emberrel, így találkoztam Cyanide-dal (Heroes x Villains), Noisemachine-nal (Designer Drugs) és Mike Advance-szal (Legion), amelynek hatására létrejött a Quadrant projekt.
Karen: Én kicsit később kerültem kapcsolatba a dnb-vel, és nem is voltam benne annyira érdekelt még mondjuk 8 évvel ezelőtt sem, de amikor elkezdtem bulikra és partykra járni, egyre inkább a stílus hatása alá kerültem. Leigh-vel az állam egyik legnagyobb múltú dnb estjén találkoztam, amely a DnB Tuesdays nevet viseli. Miután már egy ideje együtt voltunk, Leigh egyre inkább mondogatta nekem, hogy ismerkedjek meg a drum and bass produceri oldalával is, míg végül beadtam a derekam, és beültem vele a stúdióba. Így született meg az Anthropocene című zenénk, amelyre lecsapott a Metalheadz, és akkor mindketten úgy gondoltuk, ez egy jó ómen arra vonatkozóan, hogy érdemes folytatni a közös munkát.
A 2008 előtti Quadrant zenék többnyire a neurofunk vonalon mozogtak, sőt, volt egy kis szünet is 2008 és 2010 között. Ezt követően viszont már egyértelműen hallatszik, hogy a fő hangzás egyfajta mélyebb vonalat vesz alapul. Mennyiben változott a Quadrant sound, miután egyesítettétek erőiteket, és egyáltalán van-e valamilyen kapcsolat a közös stúdiózás és a mélyebb hangzás felé való orientálódás között?
Leigh: Már korábban is érdeklődtem a mélyebb dnb zenék iránt, de Karennek igen nagy hatása volt a jelenlegi hangzásra. A 2008 és 2010 közötti kihagyás nem elsősorban szünet volt, inkább csak egy olyan időszak, amikor nagyon-nagyon lassan készültem el a zenéimmel. A Dermaphoria EP 2011 elején jelent meg, de 2009 óta dolgoztam rajta, magát a címadó trekket kb. 7 hónapomba telt véglegesíteni. Akkoriban nem igazán voltam motivált, ráadásul egy elég lassú PC-m volt, és a Logic Pro is kezdett az agyamra menni. Amióta váltottam Abletonra, és egyszerűsítettem a folyamatot, azóta természetesen a produktivitásom is fokozódott. Ezen felül úgy gondolom, a mélyebb stílus mindig is közel állt mindkettőnkhöz, de komolyabban akkor merültünk el benne, amikor ez a hangzás egyre inkább kezdett hódítani, és itt külön kiemelném azokat a cuccokat, amelyek akkoriban a Shogun háza tájáról érkeztek.
Iris, eddig igencsak jó címkéket tudhatsz a neved mögött, ráadásul az év végéhez közeledve érkezik még egy megjelenés Klute kiadójától. Egy igen eredményes évet tudhatsz magad mögött megjelenések szempontjából, és gondolom, egyre több felkérést is kapsz különböző országokból. Mennyire segíti, vagy esetleg hátráltatja a DJ pályafutásodat az, hogy a gyengébbik nem képviseletében állsz a pult mögött?
Karen: Bárcsak annyira egyszerű lenne a képlet, hogy több nagy kiadó több felkérést jelent! Úgy gondolom, ez a kisebbik része a dolgoknak. A nagyobbik igazából az, hogy megismerjék a neved (és ebben mindenképpen segítenek az ismert kiadók), és egyáltalán tudatosítsd az emberekben azt, hogy létezel. Jelenleg Leigh az, akihez több komolyabb felkérés érkezik, hiszen a Quadrant név több éve elismert az amerikai dnb szcénában, ezzel szemben én még kevésbé vagyok ismert a helyi szcénán kívül. Mindehhez társul az a tény, hogy az általunk képviselt mélyebb hangzás egyelőre még nem annyira népszerű az Államokban.
Általában hogyan áll össze egy-egy trekk? Van-e valamiféle munkamegosztás? Kompromisszumokkal teli harcról, vagy klasszikus, egyetértésen alapuló csapatmunkáról van-e szó inkább?
Leigh: Meglehetősen változó. Időnként egyikőnk belép a stúdióba egy ötlettel, még azelőtt, hogy egyáltalán hangokat vagy mintákat gyűjtenénk, vagy bármit megnyitnánk a szekvenszerben. Különösen Karen jó ebben. A Depth Sounder úgy indult, hogy egyszer csak azt mondta: „Mennyire király lenne, ha írnánk egy olyan zenét, amiben szonárhangok vannak! Lehetne az a címe, hogy Depth Sounder.” Időnként tehát egy teljes zenét egyetlen ilyen téma köré építünk fel, ami nagyon jó móka (mint ahogy ebben az esetben is az volt). Az egyik kiadásra váró zenénk, a Pembroke konkrétan a Pembroke Welsh Corgi fajtájú kutyánktól, név szerint Waffles-től származó hangmintákra épül (nevet).
Máskor csak ötletelünk a stúdióban, végigfutjuk a hangmintákat, próbálgatjuk, mi működhet igazán. Ez egy szabadabb forma, de egyben nagyon szórakoztató is.
Karen: Órákat töltöttem el azzal, hogy követtem a kutyánkat, hangokat gyűjtve az előbb említett Pembroke című trekkhez. Azon túl, hogy kigondoljuk, mely mintát vagy témát akarjuk használni, Leigh rendszerint előrukkol egy dobszekcióval, és arra építkezünk. Néha a kettőnk közti ötletelés csak addig terjed, hogy: „csináljunk egy rollert”, és ebből indulunk ki. Ami a kompromisszumokat illeti, időnként előfordul, hogy eltérő a véleményünk arról, mi hangzik valójában jól. Legtöbbször Leigh meg van róla győződve, hogy egy igazán jó bassline-t hozott össze, ilyenkor megkérem, hogy gondolja újra. Általában igazam is van…
Amerikai producerek és promóterek is eltérően nyilatkoznak a tengerentúli drum and bass-életről. Ti hogyan látjátok, mi a helyzet arrafelé? Egyáltalán érzitek-e a különbséget, ha mondjuk Európában zenéltek?
Az igazság az, hogy még nem volt alkalmunk Európában zenélni, de reméljük, a következő év ezt is elhozza majd. A seattle-i szcéna egyébként elég jó, sok szórakozóhely van eltérő elektronikus zenei irányzatokkal, és a promoterek is kitesznek magukért, hogy minél több bulizóval megismertessék a drum & basst. Észak-Amerikában van a legrégebben futó heti partysorozat, a DnB Tuesdays a Baltic Room-ban, és persze van egy csomó más, havi rendszerességgel ismétlődő buli, valamint van sok csapat, akik időnként tető alá hoznak valamit.
Ami érdekes az Államokban, az az, hogy nem létezik csak egy szcéna, hanem rengeteg él egymás mellett, ráadásul ezek közt nincs kapcsolat, ugyanis meglehetősen eltérőek. Mindez nem véletlen, hiszen elég nagy országról beszélünk. Tehát ha van két város, és mindkét városban van dnb-élet, a két városi szcéna teljesen eltérő jellemzőkkel bír, vagyis az egyik város pl. a pörgősebb, energikusabb dnb-re vevő, míg a másikban inkább a 170 bpm körüli minimálkodás a divat. Itt Seattle-ben kellemesen összetett a helyzet, gyakorlatilag el vagyunk kényeztetve, hiszen rengeteg tehetséges DJ és producer él itt.
2014-ben érkezik az MC Fats válogatásalbum, rajta a Dirty 78, és ezzel egy újabb nagy múltú címke, az Eastside. Lehet-e tudni még valamit a 2014 elejére tervezett megjelenéseitekről? Szeretnétek-e albumot a közeljövőben, esetleg gondolkodtatok-e saját kiadó alapításán?
Jön még egy zenénk, amit Kid Hopsszal írtunk közösen, a címe Don’t Call It Anything, és az új Intrigue albumon érkezik valamikor 2014 elején. Emellett érkezik majd még két zene szintén az Intrigue színeiben, a lemez egyik oldala egy Quadrant & D-Struct kollaboráció, a másik pedig a már említett Pembroke, amely egy Quadrant & Iris vs Homemade Weapons projekt. Ezen felül készült egy remixünk a korábbi Massive Attack tag, Neil Davidge hamarosan megjelenő albumának (a Slo Light-nak) egyik zenéjéből, melynek címe Sensor. Ez egy igazán inspiráló zene, amelyet Davidge Jhelisa Anderson énekesnővel közösen jegyez. A teljes album, rajta a mi remixünkkel, előreláthatóan február végén jelenik majd meg.
2014-re már számos új zene elkészült, illetve egy csomó olyan dolog is körvonalazódott, amelyről alig várjuk, hogy beszámolhassunk. Egy album is nagyon klassz lenne, meglátjuk, belefér-e.
Mennyire ismeritek a magyar drum and bass vonalat? Követitek Chris.SU, Mindscape vagy a Jade-féle Etabrain történéseit?
Naná, persze, hogy követjük, sőt, internetes kapcsolatban vagyunk velük már évek óta! Jade pár éve Seattle-ben járt, és nagyon jó volt végre személyesen is együtt lógni vele. Nagy rajongói vagyunk a magyar drum and bass-nek, és nagyon szeretjük azt a vonalat is, amelyet a Spinline képvisel. Egyébként, ha már szóba került, rá kell kérdezzünk: mi történt SKC-val? Egyszerűen szükségünk van még több zenére tőle!
Beszéljünk egy kicsit a szabadidőtökről – már ha van egyáltalán olyanotok. Van életetek a stúdión kívül és a partykon túl is?
Leigh: (nevet) Persze, hiszen mindkettőnknek van hétköznapi munkája, szoftverfejlesztőkként dolgozunk. E mellett alkalmanként lehetőségünk adódik kikapcsolódni a barátainkkal vagy a családdal is. A dnb semmiképpen sem tekinthető elsődleges munkahelynek, bár több olyan barátunk is bizonyította az ellenkezőjét, aki érdekelt (vagy érdekelt volt) a nagybetűs drum and bass-ben.
Ezen túlmenően szeretünk játszani a kutyánkkal, valamint telente rendszeresen járunk snowboardozni, legalább egyszer egy hétvégén (de inkább többször). Karen ugyan csak három éve snowboardozik, de máris nagyszerűen csinálja… Nincs igazam?
Karen: Nem is vagyok annyira jó (nevet). Én mindezek mellett heti rendszerességgel szakítok időt lovaglásra, ugyanis ez az, ami már kb. húsz éve segít feltöltődni. Hű, most, ahogy ezt kimondtam, olyan öregnek érzem magam (nevet). Egyébként amatőr fotós is vagyok, már amikor lehetőségem van szórakozni a fényképezőgépemmel.
Akkor valóban nagyon elfoglaltak vagytok, úgyhogy külön köszönet, hogy szakítottatok egy kis időt erre az interjúra. Az Impulsecreator olvasói nevében is megjelenésekben és bulikban gazdag, sikeres évet kívánok nektek!
