Kísérletező, melankolikus hangulatú, minimalista, karakteres – talán ezek a legfőbb jellemzői a drum&bass határait feszegető Kauna zenéinek. Elérkezett az idő, hogy az egyre tevékenyebb, szárnyait folyamatosan bontogató, ígéretes művész kapjon egy részletesebb bemutatkozási lehetőséget az IPC-n, és ezzel együtt feltámadjon az oldal legutóbb nyolc évvel ezelőtt aktív ingyenes kiadója. Snaper, Bal és Kelle után az IPC ProFiles címke legújabb szereplője tehát Kauna, akit négyszámos Noise Mosaic EP-je mellett az alábbi mélyinterjún keresztül ismerhetsz meg közelebbről.
Kauna – Noise Mosaic EP (IPCPROF004) A1. One Way (4:35) |
Ha szeretnél bemutatkozni zenéiddel az IPC ProFiles-on, demóidat juttasd el Facebook oldalunkon vagy e-mailen keresztül (mafia@drumandbass.hu)!
Mindketten Jászberényben, egy zeneileg meglehetősen ingerszegény kisvárosban nőttünk fel. Milyen zenék szóltak körülötted gyerekkorodban?
A gyerekkorom nem volt kifejezetten különleges zeneileg, kisebb koromban főleg rádiót hallgattam otthon, a szüleim pár rock-válogatáskazettáját, meg később egy-két korai letöltött MP3-at leszámítva. A nálam pár évvel fiatalabbaknak ez már furán hangzik, de én még vettem fel kazettára zenét a rádióból, és több doboznyi gyűjteményem volt az éjszakai elektronikus zenei műsorokból felvett zenékből és mixekből. Emlékszem egy elég furcsa kalózrádiószerű adásra Berényben, ami csak időnként volt hallható, és amiből 2006 környékén sikerült rögzítenem egy Markus Schulz-féle Global DJ Broadcast epizódot kazira. Rejtély, hogy honnan származott maga az adó, de ez volt az egyik első hatás, amitől rákattantam az underground elektronikus zenére. Aztán pár évvel később kölcsönkaptam CD-n a GTA III-at egy osztálytársamtól, ahol először hallottam drum&bass zenét. Természetesen szerelem lett belőle, első hallásra. Akkor már volt szélessávú net és YouTube is egy ideje, úgyhogy elkezdhettem beleásni magam a műfajba.
Milyen zenék, előadók voltak az első nagy kattanások, mikor elkezdtél jobban elmerülni a drum&bass-ben?
A Moving Shadow kiadó volt a kiindulópontom. Omni Trio zenéi elsősorban, igazából a teljes diszkográfiáját imádom, és rongyosra hallgattam az évek alatt. Kifejezetten tetszenek egyébként az alkotó, Robert Haigh egyéb zenei projektjei is. De persze a korai Calyx, Teebee (beleértve a Subtitles alatt megjelent lemezeket is), Technical Itch, vagy Dom & Roland révén az ezredforduló környékén beinduló teches, és az EZ Rollers / Flytronix / Omni Trio-féle funkos és dallamosabb ütemeket is imádtam. Amire kifejezetten emlékszem első albumélményként, az például Omni Trio Byte Size Life című LP-je volt.
Producer éned a mai napig hallhatóan hordozza az említett előadók hatását, hiszen zenéid gyakran egyszerre atmoszférikusak, ambientesek, ugyanakkor komorak és melankolikusak is. A kezdeti meghatározó neveken felül kikből, miből meríted az inspirációt e hangulat világhoz?
Ha zenét írok, hajlamos a dolog mindig egy kicsit melankolikusabb irányba kanyarodni, de ez nem mindig drum&bass inspirációra vezethető vissza, sokszor szerintem nem is elektronikus zenére. Túlzás lenne azt mondani, hogy zenében mindenevő vagyok, de tényleg nagyjából mindent meghallgatok, aminek “lelke van”. Dark ambient, kísérleti zene, post-rock, északi neofolk, vagy extrém metál is van a kedvenceim között, és talán a zenéim sötét oldalának eredetét ezek között érdemes keresni.
A bandcamp-es megjelenéseid böngészve látható, hogy például a Circles EP-sorozatod és kicsit az albumodat is (The Void Boy And The Mountains) valamilyen koncepció mentén készítetted – milyen gondolatok rejtőznek ezen kiadványok mögött?
A Void Boynál fontos szempont volt, hogy egy konkrét hangulatból indultam ki. Kevésbé agresszív, kicsit melankolikus, dallamosabb, túlvilági zenék kerültek rá. Több, mint négy évnyi munka van benne összesen, mert 2013 végén kezdtem el gyűjtögetni egy helyre az elkészült Kauna-zenéket, és ezekből állt össze az album. Hosszú hónapokat bíbelődtem a sorrenddel is, mire úgy éreztem, hogy lett egy “sztoriíve” a cuccnak. Viszont azért tartott ennyi ideig, mert sosem konkrétan albumnak készült. Csak volt egy olyan pont, amikor megérett a többévnyi anyag arra, hogy albummá szűrjem. Ezen felül a debütáló Section Zero-lemezzel is nagyjából párhuzamosan készült, úgyhogy sok köztük a hangulati és érzelmi kapcsolat. Talán egy kicsit a zeneírás terápiás jellege is érződik mindkettőn, ahogy a negatív energiákat alkotom ki magamból, hogy valami pozitívvá alakuljanak. A Circles-epizódokat sokkal könnyebb volt összerakni, de azért ott is igyekeztem figyelni arra, hogy valamennyi kohézió legyen a számok között. Itt a szempont inkább a keménykedés és a tánctérkompatibilitás, ami a Void Boyra nem volt jellemző. És azért pont Circles lett, mert tavaly elkezdtem kíserletezni néhány kör alapú absztrakt grafikával, és eszembe jutott, hogy milyen jól néznének ki ezek bakelitcímkeként. Aztán szépen lassan összeállt augusztusra a Soul of Dissonance, aminek az egyik a virtuális címkéje lett.
Mit érdemes tudni a Section Zero-ról?
Ez igazából az egyetlen sideprojectem, ami a Kauna mellett viszonylag komolyabbá vált, műfajilag folkos triphop/electronica és kísérletezős, minimalista dark ambient, mindenféle műfaji vagy strukturális kötöttség nélkül. Az említett debütáló album, az Adema tavaly nyáron jelent meg, a Crunch Pod Recordsnál, ami nekem óriási fanboy-dolog volt, mert a kiadófőnök Karloz M industrial-zenekara, a Manufactura komoly inspirációm. Egyébként az Adema valójában a harmadik elkészült Section Zero-anyag a projekt 2013-as indulása óta, de az első kettőt nem éreztem elég jónak ahhoz, hogy komolyabban demózzam, vagy megosszam, valahogy csak harmadjára érett be a dolog.
Ezek szerint elég sok zenéd marad fiókban. Szoktad újrahasznosítani a ki nem adott ötleteket? Milyen módszerek, technikák alapján készíted a számokat, projekteket és döntesz a sorsukról?
A fiók dugig van kész és kevésbé kész zenékkel, meg vázlatos ötletekkel, amik sokszor tudnak inspirálni, ha elakadok, vagy csak új ötlet kell. Gyakran van, hogy otthagyok egy zenekezdeményt, mert nem tetszik, aztán fél évvel később újra felfedezem, és akkor már tök más a véleményem róla. Ezért van az, hogy általában pár hónapnak el kell telnie egy zene elkészülte után, hogy készen álljon egy esetleges megjelenésre. Maga a kreatív folyamat pedig változó. Általában valami ritmikai ötlet a kiindulópont, aztán ha van ihlet, akkor az egész beindul, és visz magával, bár olyan is van, hogy csak úgy leülök egy üres projekt elé, és a minták és presetek között böngészve próbálom beindítani a dolgokat. Sőt, az utóbbi pár évben jópárszor ihlettek meg zenétől független benyomások és hangulatok is (pl. vers, film, festmény, vagy fotó), amikből szintén lett valami használható. Sokszor nincs türelmem sokat pepecselni a sound design-nal, de olyan is előfordul, hogy órákat dolgozom egy snare-en, vagy dobloopon. A technikai részeket illetően az FL Studio-Logic-Reason-triót használom, gyakran párhuzamosan. Legtöbbször FL-ben rakom össze a zenéket, nekem az a legkényelmesebb, a Reason pofonegyszerűen használható szintijeitől pedig sok év alatt sem sikerült elszakadnom. De gyakran előkerül a Logicos Alchemy, a Sylenth, és néha a Massive is. És persze imádok random felvett zajokból zenei hangokat készíteni, asszem a zenéim sokkal nagyobb arányban építkeznek effektekkel megspékelt hangmintákból, mint szintihangokból.
Mennyire van / volt fontos szerepe a partiknak a zenei életedben? Volt esetleg olyan buli élményed, ami nagymértékben befolyásolta a zenei ízlésed vagy produceri munkád?
Nem annyira vagyok bulizós típus, úgyhogy ilyen eseményen is ritkán fordulok meg, bár azért néha egy-két buliba elnézek. Ellentétben a producerek nagy részével, nekem a buliélményeim kevésbé meghatározóak, bár arra emlékszem, hogy amikor tavaly voltam Noisián, akkor az ütött akkorát, hogy utána egy ideig próbálkoztam azzal a stílussal otthon is. Meghatározóbb élmények voltak viszont azok a saját fellépéseim, amikor a közönség részéről jött pozitív energia és visszajelzés, szett közben vagy utána. Nagyon tudok örülni, ha sikerül megtalálni velük az összhangot, és eltalálom, hogy mi működik.
Miben más, vagy éppen egyező a DJ-zés és zeneírás élménye számodra?
Leginkább abban más, hogy a DJ-zés része a közönséggel való kommunikáció, ugyan nem szó szerint, mert MC-zni nem tudok, de a zenei szelekciónak valamennyire mindenképp reagálnia kell a közönségre. Ideális esetben úgy, hogy közben a saját művészi ív és stílus is megmarad, ami az eddigi tapasztalatom alapján megkülönbözteti a művésznek tekinthető DJ-t az élő jukeboxtól. Ez nagyon nehéz, és nekem sokszor stresszes is, főleg a szett előtt, meg talán a fellépés első tíz percében, mert személyiségileg inkább introvertált vagyok, meg a pult mögött nem kifejezetten tapasztalt. De ha összejön, az eufórikus tud lenni. Ezzel szemben a zeneírás sokkal lassabb, és magányos folyamat, amihez át kell szellemülnöm. Ott az az igazi élmény, amikor a dolog beindul, és önmagát kezdi el írni a zene. Viszont a két dolog nyilván összekapcsolódik, mert a bulitapasztalatok alapján lehet igazán érezni, hogy mi az, ami működik a tánctéren.
Az elmúlt hónapok nem igazán tudtak eufórikus fellépésekről szólni, de hogyan álltál a producerkedéshez? Hatott a koronavírus okozta karantén a zeneírási szokásaidra?
A karanténidőszak első felében nagyon produktív voltam, egyrészt mert Jászberényből home office-oztam, és az otthoni nyugi sokkal inspirálóbb, mint a pesti nyüzsgés, másrészt mert bőven volt szabadidőm. Ekkor állt össze a Threshold, és készült el a tesómmal közös Ants Wið Antlers-lemez, ami különösen izgalmas folyamat volt, és nagyon örülök, hogy össze tudtuk hozni. Azóta viszont nagyobb dolgokba nem fogtam, mert a filmes suliban, ahová járok, a nyár folyamán forogtak az elsőéves vizsgafilmjeink, és én szerencsére elég sok projektben részt veszek. Ez viszont a szabadidőmet egy az egyben lefoglalja, úgyhogy majd ősztől fogok tudni újra több időt szentelni a zenének.
Az őszi újrakezdés előtt viszont itt van még ez a friss IPC ProFiles megjelenésed. Rendhagyó a Noise Mosaic EP, hiszen nem egy kész koncepció-anyagot nyújtottál át, hanem az IPC családi körének segítségével állítottunk össze egy válogatást, ami megmutatja több oldalad. Mit kell tudnunk erről a négy zenéről?
A Noise Mosaic a rám talán jobban jellemző kísérletezős énemet villantja meg, ugyanis mind a négy szám elég távol áll a hagyományos drum&bass-től. A One Way és a Tribal Hood táncolhatóbb, pörgősebb, míg a Monochrome Days és az Assembly Line súlyosabb és még experimentálisabb halfstep-ütemek. A zenék elkészültének idejére csak halványan emlékszem, mind a négyen abból a már említett fiókból keveredtek elő. Az megvan, hogy a Monochrome Days a legöregebb, asszem 2015-ből való, a Tribal Hood ezen verziója pedig a legfrissebb, aminek például a dobütemét nem sokkal a szám leadása előtt fejeztem be. Az Assembly Line nekem azért különleges, mert szerintem ez az egyik legjobban sikerült olyan zeném, amiben kábé minden hang valamelyik Reasonös szintiben készült. A One Way pedig az egyik kedvenc saját basslineomra épül az utóbbi évekből.
Mik a tervek a jövőre nézve? Mik a legnagyobb, legvadabb céljaid, amiket Kaunaként szeretnél elérni a zenében?
Hát, nagyon tudnék örülni kicsit sűrűbb fellépési lehetőségeknek, meg jó lenne valami nagyobb kiadóhoz bejutni, és feljebb kapaszkodni ismertségben. Egy időben nagyon rágörcsöltem erre, de most, hogy remélhetőleg a film révén van esélyem kreatív hivatást találni, már nem zavar, ha a zene megmarad hobbinak. Ami kicsit közelebbi cél, hogy szívesen nyomnék közös szettet egy MC-vel, sokat tudna hozzátenni. Tavaly májusban, amikor Szolnokon játszottam, szóba került, hogy Pein jelen lenne az éjszaka folyamán MC-ként is, de végül másképp alakult a dolog, úgyhogy ez akkor nem jött össze. De a bulit ettől függetlenül imádtam.
A filmszakma új szenvedély, vagy régóta dédelgetett álom? Mely területei hoznak lázba?
Igazából mindig is érdekelt a filmezés, de tavaly szeptemberben sikerült bejutnom a Werk Akadémiára, és azóta veszem komolyan a dolgot. A vizsgafilmek projektmunkaként működnek az osztályban, vannak páran, akik vállalták, hogy írnak/rendeznek, a többiek pedig stábtagként szállnak be a dolgokba. Én nagyrészt hangmérnökként vagyok jelen egyelőre, de van lehetőségem az egyik filmet vágni is. Az utóbbi irány érdekel elsősorban, úgyhogy következő évben erre megyek tovább. És majd egyszer szeretnék rendezni is, ha lesz rá lehetőségem. Munka mellett elég húzós a suli, de szeretem.
Ha már filmek, mondj három nagy kedvencet az utóbbi évekből!
Nehéz kérdés. Igazság szerint nem követem annyira szorosan a filmmegjelenéseket az utóbbi években, mert mostanában nem túl gyakori, hogy egy friss film igazán meghatározó lenne nekem. Azt mondjuk észrevettem, hogy például nem vagyok annyira vígjátékfan, de ez az időszak termelt olyan darabokat, amik kicsit közelebb hoztak a műfajhoz. A Guy Ritchie-féle Úriemberek mondjuk zseniális volt, igazi visszatérés a gyökerekhez. Meg a történelem súlyos korszakainak kigúnyolása is nagyobb divat most, ebben alkotott szerintem nagyot a Sztálin halála, vagy a JoJo Rabbit.
Maradva a kedvenceknél, de visszatérve a zenéhez, mely előadók és kiadók a legnagyobb kattanások számodra az utóbbi évekből?
Asszem már az IPC-s cikkeimből is kiderült, hogy mennyire rá vagyok függve Skeptical stílusára, nála van az, hogy amint bejelent egy új megjelenést, kábé rögtön ugrok is páros lábbal a Pre-Order gombra. Azt is imádom, amit Alix Perez, és a 1985-kollektíva csinál, Perezben pedig azt kifejezetten, hogy egyszerre remekel a likvid, a minimal, és a kísérleti felezett ütemek terén. Az Ivy Labnek is nagy rajongója vagyok, akárcsak a 20/20 többi oszlopos tagjának (Deft, Tim Parker, stb.), bár amit ők csinálnak, az már elég távol sodródott a drum & basstől, és már magukat is a hiphop kategóriába sorolják inkább. Nagyon élem a magukat direktben experimentál irányba pozícionáló kiadók terméseit is mostanában, az utóbbi pár évben nagyot ment a Diffrent, az Astrophonica, vagy a Cosmic Bridge, nem is beszélve az Exitről, akik ezt az irányt mostanában különösen megtolták. Mindezeken felül friss kedvenc nekem Particle, aki a zseniális jungle/minimal hibridjeivel nagyon durván elcsavarta a fejem. Úgyhogy vannak bőven.
Tekintsünk zárásképp a jövőbe. Mit vársz a drum&bass-től a (közel)jövőben zenei trendek vagy akár a szcénát érintő társadalmi kérdések terén? Ha tehetnéd, mit változtatnál meg a dnb-ben?
Nem kifejezetten a dnb-re vonatkozik ez, de szerintem a zenei streamingszolgáltatások, mint mondjuk a Spotify, elég fura irányba viszik el a zenefogyasztási szokásokat. Az, hogy egy fix havidíjért az ember a világ összes zenéjét birtokolhatja, nekem kicsit idegen. Nem beszélve arról, hogy a zenészek is jóval kevésbé részesülnek anyagilag a számaik sikeréből. Ez disztópikus paranoia, de én tartok attól is, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak a zeneválogató/személyi rádiós mesterséges intelligenciája a DJ-k és lényegében az élő fellépés szerepét is elkezdi átvenni. Ez szerintem a DJ-kultúrát jobban fenyegeti, mint az élőzeneit. Persze művészi eredetiség terén azért még talán lépést lehet tartani az AI-rendszerekkel.
A másik dolog, ami nagyon irritál, amikor a dnb-szcéna nagyobb nevei közül is sokan felszállnak bizonyos társadalmi kérdésekben a mainstream propagandavonatra, és totál kirekesztően nyomnak álláspontokat, ahelyett, hogy a párbeszédre bíztatnák az embereket. Konkrét neveket felesleges mondani, de az utóbbi években találkoztam ilyesmivel a Facebookon. A helyzet persze annyira nem gáz, mint mondjuk a magyar közéletben, de a dnb-kultúra alapvetően befogadó “nagy család”-jellege miatt nekem feltűnt néhányszor.
A Noise Mosaic EP augusztus 28-tól ingyenesen letölthető a cikk elején található linken, valamint Bandcamp oldalunkon. Ha tetszik a kiadvány, tetszőleges összegért meg is vásárolhatod Bandcamp-en. Az így befolyó teljes bevétel az EP produceréhez, Kaunához kerül.
