Bő három évvel a debütáló Under The Ice után érkezik a holland csúcsproducer, Icicle második albuma, az Entropy. A lemez – mely elődjénél jóval sötétebb, kísérletezőbb és összességében sokkal sokszínűbb – jól tükrözi a zenész hangzásának elmúlt néhány évi fejlődését. Az LP holnaptól kapható, a legjobb időben vagyunk tehát, hogy belelessünk.
Icicle – amint a Trap magazinnak adott interjújában elmondta – az Under The Ice óta dolgozik a második szólóanyagon, szóval az Entropy három és fél év munkájának eredménye. Nem is lehetett kétséges, hogy a Shogun Audio gondozza majd, de nem kizárólag a kiadó és Icicle között köttetett exkluzív szerződés miatt. A producer nagyon jól érzi magát a label tagjainak társaságában, a zenészek baráti kapcsolatot ápolnak egymással és a címkét vezető Friction & K-Tee párossal, szóval a Shogun nemcsak “munkahely”, hanem egy összetartó kollektíva is, amelyben élvezet zenét megjelentetni.
Alapvető különbség a 2011-es és a 2014-es album között, hogy míg az előbbi Icicle zenei gyökereit, az őt ért hatásokat foglalta össze, addig az utóbbi inkább egy vízió, melyben a németalföldi producer az elektronikus zenével kapcsolatos jövőbeli elképzeléseit jeleníti meg. Keményebb, de hangzásilag és hangmérnökileg fejlettebb munka, amely kísérletező ugyan, mégis zenei. Az egyszavas cím, az entrópia jelentése tükrözi az album koncepcióját: a rendezetlenség állapota, amely rendezettséggé, szervezettséggé alakul. Azon már valószínűleg senki nem lepődik meg, hogy a dubstep csaknem ugyanakkora szerepet kap, mint a drum & bass, de amint Icicle (ugyancsak a Trap magazinnak) elmondta, a sound és az energia hasnló, ő pedig egyik stílust sem preferálja a másikkal szemben, egyformán élvezi mindkettőt csinálni. Az LP magán viseli a grime, a trip-hop, az ambient, a különféle elektronikus stílusok számos hangzását éppúgy, mint a “klasszikus” drum and bass ismérveit. Sötét, ugyanakkor élettel teli, néhol indusztriális, mégis friss, de elsősorban egyedi. A remek vokalisták (mint SP:MC vagy Sarah Hezen) remekül egészítik ki az agyagot, még emberközelibbé téve azt.
A filmszerű, kissé baljós intró (Entropy 1) után a sample-lemezen már megjelent Problem – Skittles szövegével tolmácsolt – politikai állásfoglalása adja meg a korong alaphangját, és ha másért nem is, már ezen felütés globális igazságaiért is érdemes végighallgatni az albumot. Az űrbéli, robothangú, erőszakos Isolationt követően az ipari beütésű Mechanisms trip-hop/halfstep zakatolásán lépegetünk, majd a mogorva, már-már félelmetes irány melankolikusba fordul a Sarah Hezen gyönyörű vokáljával felépített Superimposed-dal. Az Entropy 2 interlude vezeti be az album második részét, ahol a némileg “szabályosabb”, könnyebben emészthető darabok kaptak helyet. Az SP:MC-vel készült Hyper Velocity egy visszafogottan kemény dubstep trekk (amelyhez hasonlót kismilliót hallhatunk, de elvégre minden albumra kell egy-egy kevésbé meghatározó darab), a Neutralize már a nagyobb tánctereken is bevethető, az újfent Sarah Hezen hangjával operáló Will You Be Mine pedig egy kiváló, modern köntösbe öltöztetett, régisulis Teebee-zenére emlékeztet. Az album második részét lezáró Amp népszerű dallama (most hirtelen a Prodigy-féle World’s On Fire ugrik be, amely ugyanezt használta, de több dnb-trekkben is hallható) egy picit ismét visszaveszi a tempót, száznegyvennel megyünk, a hátsó ülésen némi lefojtott dzsungellel. Az Entropy 3 nyitja az LP “kísérleti szekcióját”, ahol a kreativitás szabadsága igazán megjelenik. Folyik a sav, kopog a robotdubstep, egy picit pelekóstolunk a glitchesebb világba… Icicle remekül váltogatja a hangzásokat, izgalmas utolsó 20-25 percet varázsolva az album végére. Az utolsó akkord, az Entropy 4 olyan, mint amikor egy jó horror végén, a stáblista után felvillanó utolsó utáni jelenetben még megjelenik egy pillanatra a gyilkos, hogy a moziból távozó közönséget egy kis gondolkodásra késztesse a film tényleges befejezését illetően.
Mint mindenki más, az új album készültének első híreire én is felkaptam a fejem, de őszintén szólva más jellegű anyagra számítottam. Lehet, hogy nem figyeltem eléggé Icicle szóló munkáinak hangzására, emiatt egy sokkal “vékonyabb”, “szögletesebb” LP-t vártam, de összességében nem csalódtam, hiszen egy remekül megmunkált, technikás, ötletes és egyedi dolgot kaptunk, amelyet érdemes újra és újra betenni a lejátszóba.
Joggal merül fel a kérdés: merre tovább? Nos, a közönség 2015-ben nagyszabású audiovizuális show-ra számíthat Icicle-től.
