Ritka a kétségbeesés, ha az éppen aktuális Critical EP-t először kell elindítani a lejátszóban. Nem véletlen, hiszen a Kasra által igazgatott kiadó jobbnál jobb megjelenésekkel kényeztet minket immáron évek óta – és egyelőre úgy tűnik, nem az új Hyroglifics EP fog változtatni a helyzeten.
Matt Harris, vagyis Hyroglifics relatíve friss arc a drum and bass szcénában, néhány éves pályafutása alatt azonban meglehetősen szép diszkográfiát sikerült összehoznia. A Peer Pressure, Flexout Audio és Diffrent Music kiadók után rögtön szerepelhetett a Critical Binary sorozatának első korongján tavaly júniusban (írtunk is róla), szeptemberben pedig Foreign Concept Falling Stars című trekkjének újragondolása jelent meg, így talán nem meglepő, hogy most egy vaskosabb kiadványon villanthatja meg zenéit a surrey-i producer.
És milyen jó, hogy így alakult: a No Drama EP igazán színes és rettenetesen frankó összeállítás, ennyit előre elárulhatok. Persze ez egy hét (!) zenét tartalmazó kiadványnál elvárható, főleg, ha olyanok működtek közre, mint Sam Binga, Halogenix vagy Redders.
A címadó trekk, a No Drama első ütemei a “tipikus” Critical-hangzást vetítik előre. Bár lehet, csak én érzem így, azt hiszem, létezik valami ilyesmi: az első néhány ütemről, az atmoszférákról már hallani, hogy valami igazán minőségi cuccot hallgatunk, a drop pedig igazolja is ezt az egészet. A No Drama a most divatosnak mondható lépegetős halfstepek sorába áll be (Sam Binga, valaki?), azok között szerintem egy erősebb darab: a hip-hopra emlékeztető “darabos” ritmika és a gengszterfeelinget erősítő stabek kellőképpen egyedivé varázsolják.
A Cloud Cover dzsungeles-elszállós grúvjaival, pattogó rasztavokálával, az elő-előkúszó filterezett reece-szel viszont valahogy annyival több és jobb, annyival több fantázia és eredetiség van benne, hogy azt gondolom, magában is megért volna egy kiadványt. Na persze, lehet, elfogult vagyok, de remekül ötvözi a régit az újjal, tökéletes a dinamikája, az apró effektek, a hullámzó padok pedig tényleg elsöprő erejűek.
A Halogenixszel közös Hallelujah egy újabb halfstep őrület. A No Dramánál egy kicsit nehezebben emészthető, de hasonlóan erőteljes és ötletes: nagyon érdekes a gonosz bézlájn mellett fel-felhangzó felpiccselt vokálfoszlányok alkotta hangulat. Érdekes, hogy bár az intróból sejthető, hogy ez egy pattogósabb, kopogósabb zene lesz, a kiálló mégis egészen könnyed, likvid trekkeket idéző padokat húz elő, így még hatásosabb a második drop, ahol visszakerülünk a hullámzó középbasszusok masszájába.
Az Astrayánál éreztem a – véleményem szerint – legtöbb Critical megjelenésre jellemző sablont, vagyis hogy minden rilízre kell egy okos likvid roller, ami a legtöbb helyzetben megállja a helyét, bármikor fel lehet tenni egy buliban, pengén szól, de valahogy ennyi. És valóban, az Astraya egy teljesen oké zene, de valahogy engem nem fogott meg. Nagyon szépen szól, jók a dobok, tetszik a meleg, folyós bézlájn, érdekes a zenét végigkísérő szőnyeg is, de komolyabb érzéseket nem váltott ki belőlem.
A Redders szövegével színesített, Sam Bingával közös Thoroughbred viszont egy igazi partybanger. Sam Binga egyébként is nagyon érzi ezeket a dancehallos témákat, Hyroglifics kezét én nem is tudom, hol keressem benne, de valószínűleg csak hozzáadott a zenéhez. Zseniálisak a különböző perkusszív elemek a zenében: egy csengetés, egy koppanás, egy sziszegés, követni is nehéz, mégis nagyon egyben van. Redders szövege, hangja meg mintha csak erre a fajta zenére lett volna feltalálva, annyira jól követi az egész beat dinamikáját. Fogjuk még ezt is hallani párszor, azt gondolom.
Az EP-t az Each & Every footwork-ös grúvjai és a Bogues szövegével színezett, ambientszerű Little Heart zárja. Ahogyan a többi, az utolsó kettő is érdekes zene, ezért nem is szeretnék sokat “spoilerezni”. Akinek valaha valamelyik Hyroglifics-zene tetszett, semmiképpen se hagyja ki ezt az EP-t: csalódni nem fog, az tuti.
