Bár Eril Fjordként idén debütált Pető Krisztián, DJ-ként, előadóként hosszú éves misszió áll mögötte a mélyebb elektronika és a techno hazai színterén. A Chi-Recordings-nál júniusban megjelent Mondoka című bemutatkozó albuma határozott, személyes, izgalmas felkiáltás a kortárs elektronika és IDM itthoni csendjében. Ennek kapcsán beszélt nekünk projektjeiről, albumának keletkezéséről, koncepciózus előadásmódról, a szelekció fontosságáról és egy kritikusabb közönségről.
A Mondoka számomra már csak azért is különleges, mert nagyon rég, talán még Tigrics albumai óta nem hallottam ilyen kiforrott, technikailag és tartalmilag is izgalmas hazai elektronikát. Kísérletező (Blench Splits / I Don’t No), de közben nem taszítja el magától a hallgatót. Ez talán a sok hangszerhasználatnak, a melódiáknak (Briar Comma), a field recordingnak (You Are My Pair) is köszönhető, ráadásul sokszor egészen dzsesszbe hajlik a produkció (Clear Water, The Pumpkin Ripens), a What The Baker Bakes pedig konkrétabb dobokkal egy korai Photek drumfunk is lehetne.
A fenti impressziókat persze nem biztos, hogy osztod. Ezek a zenei irányok, motívumok közötti útkeresést szem előtt tartottad, mikor elkezdtél dolgozni az albumon? Mit jelent számodra a Mondoka?
Mindenekelőtt szeretném megköszönni a felkérést, megtisztelő. Az album egy folyamat része, mondhatni egyfajta érzelmi kivetülés. Eleinte távolt állt tőlem a zeneírás, de az idő előrehaladtával egyre nagyobb vágyat éreztem, hogy saját zenéket írjak. Ebben közrejátszott, hogy magtaláljam a saját hangzásomat és az évek alatt felgyülemlett inspiráció utat törhessen magának. Persze ez korántsem volt olyan egyszerü, de azt hiszem megvolt a kellő motivációm ahhoz, hogy megvalósítsam a terveimet. Évekkel ezelőtt, amikor nekikezdtem a munkának szinte semmit sem tudtam a zeneírás technikai oldaláról, ennek ellenére teljesen autodidakta módon igyekeztem megtanulni, hogy pontosan mi és hogyan működik. Ahogy kezdett összeállni a kép, úgy egyenesen arányosan éreztem az ebben rejlő végtelen lehetősegeket is.
Már kezdetektől tudtam, hogy nem EP-t vagy kislemezt akarok csinálni, hanem afféle szerzői albumot. Az előkészületeket leszámítva több, mint egy évig dolgoztam rajta, és most hogy a végére értem és sikerült megjelentetni, bátran mondhatom, hogy a Mondoka egy mérföldkő az életemben, sok emléket és pillanatot hordoz magában. Ami igazán meglepetés volt, az a nehány visszajelzés arról, hogy sokakban a régi idők emlékeit idézte fel. Ahogyan azt a borító is tükrözi; a retrospektív hangulat nem véletlen, és nagyon örülök, hogy sikerült ezeket a dolgokat ilyen egyértelműen formába önteni.
Igazából sosem az alapján döntünk, hogy valami mennyire fogyasztható, hanem hogy fennakad-e a szűrőnkön, érezzük-e a helyét a kiadványok között. A Chi számomra egy nagy DJ-szettnek tűnik, ahol a különbőző zenei világok egymás mellé helyezésével, ezek kontrasztossága, egymáshoz viszonyulása révén jön létre egy minőségileg más produktum. Szóval egyfajta kurátorként hallgatjuk a zenéket és az Eril Fjord album kicsit organikus, absztrakt elektronikája szerintem szépen illeszkedik a Chi kiadványok közé. ~ Fine Cut Bodies
Tudatosan, konkrét elképzelésekkel ülsz le zenélni, vagy teljesen improvizatív módon közelítesz a kortárs elektronikus zeneszerzéshez?
A mai napig a kortárs jazztől, a drone-on át a modern klasszikusokig mindent hallgatok és tanulmányozok. Valószinűleg ezt érzed az albumon is, mert folyamatosan hatást gyakorolnak rám. Igyekszem improvizatív módon dolgozni, mert úgy gondolom, hogy ez ad leginkább lehetőseget arra hogy az ember megtalálja saját hangzását és így eredetibbet alkothasson. Mindemellet imádok hangmintákat gyűjteni. A Magamura projektben már évek óta vettünk fel saját mintákat, és már akkor tudatosult bennem, hogy milyen fontos, hogy egy zenész saját mintákból dolgozzon. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy szobrász séta közben a természetben és a közvetlen környeztében keresi az ihletet adó formákat. Számomra ezt jelentik a hangminták, amiket szabadon addig formázok amíg elnyerik a végső formájukat. Úgy gondolom, az imporvizáció és a koncepció arányos elegyéből születhet meg a valódi muzikalitás.
Koncepciózus művésznek ismerhet a vájtabb fülű techno/IDM közönség. Ha már koncepcióról beszélünk, tegyük kicsit helyre a neveket: Chris Plastic, Magamura és most Eril Fjord. Miben különböznek, mik a közös nevezők?
A koncepció az egyik legfontosabb és elengedhetetlen része egy zenei installációnak. Ezt először DJ-ként, Chris Plastic név alatt igyekeztem hangsúlyozni. Évekkel ezelőtt is és manapság is hallok borzalmas szelekciókat. Számomra érthetetlen, hogy erre nagyon kevesen figyelnek vagy a legtöbben egyszerűen nem értik vagy lusták odafigyelni a koncepció vagy egy szelekció sorrendjének/történetének a fontosságra. Olyannyira felgyorsultak a mindennapjaink, hogy már nincs türelmük az embereknek nyugodtan végighallgatni egy 60 perces mixet vagy előadást.
Az „Adventures” egy olyan podcast sorozat amellyel reflektálni próbálok az elnyomásra, és szemben úszom az árral. Ez egyfajta misszió. A Plastic projectem egyébkent kizárólag a bakelitgyűjtési hagyományokon alapszik, és ez tart a mai napig is. Eril Fjord-ként már más a helyzet, mert itt a 100%-os önkifejezésen van hangsúly, a produceri munkákon és a live act-eken. Imádom a nyers analóg hangzást, fétiseimmé váltak az analóg szintetizátorok, a hangmintázás, és Tigricsnek köszönhetően már a moduláris rendszerek iránt is egyre inkább érdeklődöm.
A Magamura projectnél továbbra sem cél a könnyed szórakoztatás. A cél egy interakítv információs csatorna létrehozása az előadó és a hallgató között, amely – ahogy azt szoktuk mondani – moziszerűen közöl es hatást gyakorol. Ez egy teljesen szabadelvű projekt, amelyet elsősorban közönség elé szánunk, mint performance-t. Ez kettőnk kreativitásán és a közös, kompromisszummentes munkán alapszik, amely technikailag aposztrofálhatatlan módon igyekszik összeolvasztani a DJ-zést és a live act-et. A közös nevező pedig mindhárom esetben a műfaji korlátlanság, és a közönség/hallgató szemének és fülének felnyitogatása.
Úgy tudom a Magamura projektből végül nem lett megjelenés. Ennek ellenére fogtok-e még együtt dolgozni, vagy ez volt a tanuló fázis és most már csak az önálló munkákra koncentrálsz?
Semmi esetre sem hanyagoljuk a közös munkát. Laurine-nal (lásd: Laurine Frost, Coldfish, a Magamura projekt másik fele) köztudottan szoros barátságot ápolunk, és napi szinten kapcsolatban vagyunk. A Magamura-val sosem volt igazán cél a megjelenés, egy album vagy EP elkészítése, inkább a performance-eken van mindig is hangsúly. Persze benne van a pakliban egy album a jövőre nézve, de nem igazán sietjük el, hiszen mindkettőnket lekötnek párhuzamosan saját projectjeink.
Azt hiszem, abban az időben, amikor elkezdtük csinálni a Magamura-t, egyre inkább elkezdtem érdeklődni a zeneírás iránt. Amikor megcsináltam az első saját zenéket a Magamurához, akkor megegyeztünk, hogy nem olvasztjuk be ezeket a szettekbe, hanem önállóan is dolgozom tovább. Így született meg Eril Fjord. Ez persze messze nem jelenti azt, hogy a Magamura sokadlagossá vált volna, vagy magunk mögött hagyjuk a projectet. Egyszerűen csak időszerűbb a saját munkáinkra koncentrálni, tekintve hogy a Magamura egyébként is egy exkluzív projekt, amivel semmi esetre sem mennénk el minden hónapban fellépni. Most például épp dolgozunk egy súlyos anyagon amiről jelenleg még nem igazán illik beszélnem…
Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy nem szórakoztatni akarsz, hanem prezentálni. A korábbi közös live-ok után most Eril Fjordként talán még inkább szabadabban alkothatsz a színpadon. A Toldi Klubos debütálás hogy sikerült, mik a tapasztalatok? Mennyire vevő a közönség az okos elektronikára?
Az este a CHEM (Contemporary Hungarian Electronic Music) keretein belül valósult meg. Mivel ez az első hivatalos fellépés volt, ahol önálló live act-tel léptem ki a hallgatók elé, így nagyon sokat készültem. Szerencsére egy kifejezetten nyitott és családias atmoszféra vett körül. A szabad alkotásban eddig sem volt hiány, inkább azt mondanám hogy másképp, más eszközökkel dolgoztam/dolgozom mint eddig. Arról hogy végül hogyan sikerült, pedig talán őket kellene megkérdezni. (nevet)
Az utolsó kérdésedre válaszolva pedig itthon sajnos az általános tapasztalat az, hogy még mindig túlságosan konzervatív a közönség az új és a szokatlan hangzásokkal szemben. Bízom benne, hogy ez a jövőben változik, és a honi kultúra is idővel felnő majd az európai normához és befogadóbbá, kritikusabbá válik. Mivel nem tömegzenét játszom, így természetes, hogy ezt a „harcot” meg kell vívni, de ettől szép ez a történet. A nagyobb kihívas motivál, ezért egyre több potenciált érzek magamban a folytatáshoz.
