Július végén kijött egy album, amiről érdemes még az első igazán őszi napokon is beszélni. Úgy tűnik, hogy a szcéna 99%-a elsiklott fölötte, pedig sokkal több figyelmet, sőt, rajongást érdemelne ez a jungle / drumfunk remekmű, melyet egy viszonylag ismeretlen manchesteri zenész, Earl Grey hozott össze.
A 2009 óta aktív producer művei eddig olyan jelentős dzsungel címkéknél találtak otthonra, mint a Subtle Audio, a Pinecone Moonshine vagy az Inperspective. Utóbbinál jött ki egy jól sikerült tavaly márciusi maxi folytatásaként a Headwinds, amely egy 14 számból álló, organikus hangzású mintákat, jazzt, bonyolult dobfutamokat, szívmelengető zongora riffeket, valamint prog-rock és filmzenei hatásokat tartalmazó anyag. Hallható, hogy temérdeknyi irányból inspirálódik a DJ Mag által is dicsért Earl Grey, mégis képes letisztult, de szükséges mértékben koszos és életszagú zenéket kiadni a keze alól, melyek az album elején kifejezetten könnyedek és napsütésesek, a végén pedig komorak és zordak, mint egy nagyvárosi iparterület hajnali kettőkor.
A Headwinds nagyszerűsége két dologban rejlik: egyrészt nagyon analóg és régies, ami a túlkompresszált, túlmatekozott hangzásra érzékeny fülnek már önmagában gyönyört jelent; másrészt Earl Grey nem áll meg a dobszekció technikás felszabdalásánál, hanem érzelmekben gazdag dallamokkal és élettel tölti meg a zenéket. Kiemelten ajánlott a keleties Burnt Cinnamon, a drámai Dega & Papi, a filmbe illő Inner Conflict és a szomorkás Biro Ink. De egyébként jobb elejétől végéig, szünet nélkül pörgetni a három lemezen is kapható LP-t, úgy lehet megismerni igazán.
