Új-Zéland egyik kiemelkedő neuro/tech tehetsége, Dose az elmúlt két évben – 2014-es Mind The Future albuma óta – kevésbé ontotta magából a zenéket, ám ennek a viszonylagos csendnek úgy tűnik, lassan vége. A Commercial Suicide, Citrus, Renegade Hardware, RAM és Eatbrain-címkéken szereplő producer rengeteget stúdiózik mostanában, a sok munka gyümölcsét pedig elmondása szerint hamarosan mi is élvezhetjük! Az interjúban Dose lelkesen mesél a kezdetekről, a helyi szcénáról, alkotói módszereiről és jövőbeli tervekről
Kezdjük az elején. Hogyan kerültél kapcsolatba a drum and bass zenével?
Középiskolában eléggé tanulós gyerek voltam, nem nagyon mozdultam ki sehova. A bátyám rángatott el az első d’n’b bulimba. Mondta, hogy erre a partira mindenképp el kell mennem, mire mondtam neki, hogy soha nem hallottam erről a zenéről. Szerencsére meggyőzött. Azon az estén Ed Rush és DJ Trace játszott, valamint az est felében trance szólt. 16 éves voltam akkoriban. Emlékszem, hogy végigtáncoltam az egész estét… minden új volt és szürreális. A zene nagyon hangos volt ahhoz képest, amit megszoktam. Előzőleg leginkább bárokba jártam, ahol a zene ellenére lehetett beszélgetni. Napkeltekor mentem haza, hatalmas mosollyal az arcomon. Akkoriban havonta egyszer jött egy nemzetközi dj Christchurch-be, így tudtam folytatni az utamat a d’n’b világában. Az évek során egy masszív kör alakult ki a barátokból, akik minden külföldi DJ bulijára elmentek. Később néhány barátom elkezdett mixelni, én is megpróbálkoztam vele, pár évvel később pedig már klubokban játszottam, aztán bulikat szerveztem, majd végül elkezdtem zenét írni.
Miért kezdtél el zenét írni? Ahogyan én látom: ahhoz, hogy igazán jó producer legyél meg kell találni a saját hangzásodat, ezt pedig nem igazán tanítják az iskolákban.
Két tényező volt, ami motivált, hogy ebbe az irányba lépjek tovább. Az első, hogy Christchurch-ön kívül is kapjak meghívásokat bulikba. 18 éves voltam, mikor beindultak a fellépéseim, pár éven belül pedig elértem a határaimhoz. Úgy gondoltam, ha lesznek megjelenéseim, akkor azok több figyelmet vonzanak majd, és így több lehetőségem is lesz fellépni. Másrészt akkoriban rengeteg zenét hallgattam, amik gondolkodásra késztettek. Mármint úgy értem, hogy azon járt az agyam, hogy miként lehetne beépíteni az egyes mintákat egy zenébe. Ezen dolgok kombinációja vezetett végül ahhoz, hogy elkezdtem stúdiózni. Innentől ez volt az egyetlen célom. Vettem egy új számítógépet és elkezdtem tanulni különböző fórumokról, például a DOA-ról, illetve oktatófilmeket néztem és DJ magazinokban olvastam utána a témának. Megtanultam a Cubase-t, jött utána a Fruity Loops, majd végül a Logic. Nagyon hosszú út volt. 3-4 évembe telt és rengeteg időbe a gép előtt, mire elkészült az első saját számom, amivel elégedett voltam. Sokszor előfordult, hogy összeraktam a dobokat, a cineket és a basszust, majd hallottam egy Total Science-számot, vagy egy Renegade Hardware-kiadványt, és be kellett látnom, hogy nagyon messze vagyok tőlük. Ez eléggé demoralizáló volt.
Szerencsére kellően elhivatott ember vagyok, úgyhogy leültem és eldöntöttem, hogy ezt akkor is meg fogom csinálni. Hét közben képeztem magam, míg hétvégén lejátszottam a közönségnek, amit készítettem. Némelyik számom borzalmas volt. Ez még a CDJ korszak elején történt, egyetlen egy cédélejátszó állt rendelkezésemre a lemezjátszók mellett, amin leadtam a sajátjaimat. Eleinte a minőség nagyon rossz volt (nevet). Velem egy időben több barátom is, például Menace, Trei, Teknik és The Upbeats elkezdett zenét írni, nagyon sokat segítettük egymást, és együtt fejlesztettük a tudásunkat.
Elkezdtem küldözgetni a dolgaimat olyan nagyobb művészeknek, mint Digital vagy Klute, és szerencsére elég jó visszajelzéseket kaptam. Egyre jobb lettem, folyamatosan fejlődtem, ami persze egy hosszú tanulási folyamat eredménye volt. A legnagyobb lökést az adta, hogy nagyon analitikussá váltam. Mondok egy példát. Van egy számom, ami jó, de elkezdem összehasonlítani egy másik számmal, és megpróbálom kitalálni, hogy mi a különbség közöttük. Mi az, amit ők máshogyan csinálnak, mitől hangzik, úgy, ahogy. Lebontani a számot a cinekre, dobokra, vizsgálom, hogyan van keverve, majd végigmegyek a szerkezeten lépésről lépésre.
A másik dolog, ami szintén sokat segített, hogy kitűztem célokat, mint például a szám hossza, milyen legyen a kimenet, a keverés, stb. Végül elkezdtem számokat írni, és ha egyszer befejeztem, akkor az be volt fejezve. Meg kellett tanulnom elfogadni a tényt, hogy egyik sem tökéletes; hogy tovább tudjak lépni. Ez volt talán a legnehezebb. Ha volt egy jó számom, aztán másnap tanultam valami újat, utána azt gondoltam, hogy a tegnap befejezett szám már nem elég jó. Mielőtt az első zeném kijött, már megírtam 15-16 számot, de egyiket sem tudtam befejezni. Mostanában inkább próbálom elkapni a pillanatot, és az alapján készíteni a zenét, amit akkor érzek és utána továbblépek. Már nem akarom tökéletességig polírozni őket.
Művészként szerintem ez lehet az egyik legnehezebb dolog, hiszen folyamatosan fejlődsz.
Igen, de erről szól az élet is általában: változik az ízlésed, fejlődsz, érettebbé válsz. Ha visszatekintek, a fele a műveimnek nagyon másképp hangzik mai füllel, annak ellenére, hogy ma is nagyra értékelem őket. Szerencsére olyan a mentalitásom, hogy nem könnyen változtatok a döntéseimen, ugyanakkor amit megtanultam egyszer zeneírás közben, azt a tapasztalatot a jövőbeli zenéimnél már alkalmazom, hogy azok jobbak legyenek.
Ez a hivatásod vagy hobbiként műveled?
Jelenleg hobbiként. Van egy teljes munkaidős állásom.
Hogyan találsz időt, hogy éld az életed, új dolgokat tanulj és zenét írj? Hogyan menedzseled ezt?
Ez trükkös! Munka után nincs erőm már zenével foglalkozni, de péntek esténként vagy szombat reggelenként ez az első dolog, amivel foglalkozom. Tetszik a munkám, de imádok zenét írni. Ha nincs semmilyen szociális esemény péntek este, akkor egy kis pihenő után neki fogok, vagy szombat reggel 7-től 10-ig csak ezzel foglalkozom, és ezt csinálom minden hétvégén. A végső célom, hogy ebből tudjak megélni. Ez az álmom!
Az albumod 2014-ben jelent meg a Commercial Suicide-on. Dolgozol valami újon azóta?
Azóta volt egy pár megjelenésem, a következő hat hónapban pedig tíz új számom fog megjelenni. Úgy terveztem, hogy kiadok egy albumot idén, de végül máshogy döntöttem. Örülök a legutóbbi albumomnak, annak ellenére, hogy gyakorlatilag részmunkaidőben készítettem, de a következőre 100%-ban akarok fókuszálni.
Formálódik már valamilyen koncepció az albumhoz?
Még nem. Le kell ülnöm, kitisztítani a fejemet, és felépíteni az albumot alapoktól. Azt el kell ismernem, hogy kicsit csendesebb voltam mostanában. Rengeteg dolog történt velem, például visszaköltöztem Új-Zélandra, ugyanakkor mostanában sokkal produktívabb vagyok, és jobb zenéket írok, mint valaha. Most nagyon élvezem a zeneírást, ami rengeteg spontán és intuitív ötletet hoz magával. Meglátjuk, hogyan megy, de nagyon optimista vagyok.
Európai utat tervezel a közeljövőben?
Amíg megvan ez a munkám, addig nem nagyon tudok elmenni hosszabb turnékra, de remélem egy vagy két éven belül vissza tudok menni. Addig is dolgozok a számaimon, különböző kollabokon, vagy turnézok Új-Zélandon és Ausztráliában.
Ez a kreativitás eredhet abból az élményből, hogy pár éve Londonba költöztél?
Úgy gondolom, hogy az összes inspirációm azokból korai partykból fakad, amikre elmentem Christchurch-ben a bátyámmal és a barátaimmal. A Ministry volt a tökéletes klub. Elég sötét és fémes volt egy elképesztő hangrendszerrel. Jelenleg az agyam zeneírásra van hangolva. Nem tudom, és nem is akarom kikapcsolni. Ma például lementem a tengerpartra és elképzeltem egy számot az elejétől a végéig. Gyakran dúdolok a telefonomra. Amint visszaérek, a stúdióba azonnal elkezdek dolgozni ezeken az ötleteken.
Dolgozol valakivel közös zenéken?
A barátommal, Victimmel kezdtünk el dolgozni pár projekten, mert nagyon egy rugóra jár az agyunk. Régebben készítettem számokat Menace-szel és a The Upbeats-szel is, velük van pár befejezetlen munkánk. Remélem, hogy a közeljövőben tudok dolgozni a State of Mind-srácokkal is, ami nem lenne nehéz, mert csak két háztömbnyire laknak tőlem, viszont nagyon elfoglaltak. Elkezdtem együttműködni pár vokalistával is, hogy új színt hozzak be. Kíváncsian várom, hogy ez a kísérlet merre visz engem és a zeném. Ez a fajta izgalom nagyon motiváló és segít, hogy még jobban koncentráljak.
Ha már beszéltünk az új-zélandi producerekről, meg tudnád mondani, hogy mi a titkotok? Hogyan lehet ott ennyi jó művész?
Velem együtt nagyjából tíz producer van, akinek van rendszeres megjelenései. Ők Cern, Trei, The Upbeats, State of Mind, Incognito, Teknik vagy Tokyo Prose, de ennél jóval többen készítenek zenét. A helyzet az, hogy NZ nagyon kis ország és ezért elég könnyű kapcsolatot kiépíteni más producerekkel, valamint a víz nagyon tiszta itt. (nevet)
Hogyan jellemeznéd a zenéd?
Nehéz konkrétan definiálni. Nekem a zene olyan, mint a deszkázás. Megtanulsz különböző trükköket és manővereket, de minden egyes alkalommal, mikor kimész gurulni, akkor egy új kaland veszi kezdetét. Lehet, hogy már ezerszer végigjártad a szokásos utadat, viszont minden egyes alkalommal tanulsz valami újat. Elég jól ismerem a hangzásomat, és hogy mi az, amit meg tudod csinálni, de mindig keresek más dolgokat, igyekszem őket behozni a zenémbe, mert ez visz előre. Ez tartja ébren az izgalmat. Azt nem tudom, hogy merre tartok jelenleg, de amíg szenvedéllyel tudom csinálni, addig folytatni fogom.
Ha alműfajhoz kellene sorolnod, hova tennéd magad? Neurofunk, tech, vagy valami teljesen más?
Nem szeretem a kategóriákat. Azt gondolom, hogy én a neurofunk és a tech határán mozgok. Bár inkább a tech irányába mozdulok el. Soha nem voltam annyira neuro, mint a többiek Európában. Igyekszem mindig azt a minőséget hozni, ami meghatározza Dose hangzásvilágát, miközben próbálom megtartani a zenei változatosságomat, azáltal hogy követem a megérzéseimet.
Köszi az interjút és remélem, hamarosan újra láthatunk Budapesten!
