DJ Marky a szívügyek avatott mesterévé lépett elő. Mielőtt a Valentin napi különleges szettjét megkezdte volna a room 8-ben, vacsorázni indult. Az étteremben derült ki, hogy a konyha csakis az ő kedvéért maradt nyitva. A séf úgy érezte, ez a minimum, amivel tartozik a brazil félistennek, ugyanis 2011-ben az ő budapesti buliján ismerte meg a szerelmét, akivel ma is boldogan él. Marky jókedve ragadósnak bizonyult, az interjú helyszínét is betöltötte a folyamatos nevetése.
A mai szetted több okból is különlegesnek ígérkezik. Egyrészt Valentin napi, másrészt freestyle, tehát nem csak drum and bass-t fogsz pörgetni. Először nézzük a szerelmesek ünnepét, mi jut eszedbe róla?
(kacag) Őszintén? A szex. De ha a zenéről beszélünk, akkor azt kell mondjam, én az a fajta dj vagyok, akinek lövése nincs, mit fog játszani az est folyamán. Nem tervezek előre. Lemegyek a buliba, megnézem, kik jöttek el, ellenőrzöm a lemezjátszókat, aztán az villan az agyamba, hogy oké, na akkor most összedobunk valami nagyon jót! Minden szettem rendkívül spontán, sosem gyakorolok otthon, de még csak azt se tudom megmondani, hogy nagy vonalakban mire számíthattok. Mindig van három–négy szám, amit tutira fölteszek, de még azoknak sem tudom a sorrendjét.
Szerintem egy igazán jó dj-nek éreznie kell a közönséget. Ha mondjuk egy kész műsort vinnék otthonról, mi van akkor, ha az emberek pont nem azokra a számokra kíváncsiak? Én ezért szeretek próbálkozni, kísérletezni mindenféle zenékkel. Abszolút nem félek ettől, sőt, kimondottan a munkám egyik előnyeként gondolok rá. Számomra minden föllépés egy puzzle kirakását jelenti. Öröm, móka és izgalom.
Szeretem az efféle estéket, ahol nincs megkötve a kezem. Bár azt be kell vallanom, hogy ti az elsők közt vagytok, ahol ezt megtehetem. A hazámon kívül még csak a tavalyi Outlook Festival bírta el ezt az újítást. Klubbulin eddig sose volt alkalmam kipróbálni, nekem is izgi, hogy mi fog történni ma este. Pedig én aztán fürdőzöm azokban a muzsikákban, amelyek hatással voltak rám az évek folyamán. Hét éve jött ki az az albumom (DJ Marky: Influences – Évi), amit egyik álmomként dédelgettem. Nagyon szerettem volna, ha mások is megtudják, mik inspiráltak. Szerettem volna hangsúlyozni, hogy én a zenét imádom, összességében és mindenestül, nem csak egy stílust! Gyerekkorom óta mindenfélét hallgatok: soult, reggae-t, funkot, diszkót, boogie-t, house-t, technót, hardcore rave-et, szóval elég széles a paletta. Harmincezer lemezem van otthon, van miből válogatni. :) Így igencsak eklektikus ízlésű fazon vagyok, ez tény. A nevem is azért cseng jól a szakmában, mert a szettjeim valóban dallamosak, vidámak és változatosak.
Végül a d’n’b-nél kötöttem ki, mert bármilyen műfajba is kóstoltam előtte, mind túlzottan fölkapott volt Brazíliában. Először a hiphoppal próbálkoztam, aztán a house-szal, de nem köteleződtem el egyik mellett sem. A drum and bass eleinte meglepte a dj-ket, túl gyorsnak tartották, pedig itt nem a sebességről, hanem a ritmusképletről van szó inkább, az meg színtiszta matek. Ugyanúgy nyolcadokkal variálunk, csak hát sokkalta fürgébben! (nevet) Amikor én belefogtam, még nem nagyon volt vetélytársam, így könnyedén szereztem nevet magamnak otthon. A többi meg ma már történelem.
Az áprilisban megjelenő albumod a My Heroes címet viseli. Mire utal ez közelebbről?
Az apukámat három évvel ezelőtt veszítettem el, ráadásul a szülinapomhoz közel. Anyukámmal azóta még szorosabb a kapcsolatom, ha ez egyáltalán lehetséges. Igyekszem a legtöbb időmet vele tölteni, közös programokat szervezünk. Ráadásul nála is van ám egy csomó lemezem. (nevet) Mivel ő most már bizony 71 éves, szeretném megajándékozni, amíg megtehetem. Az album borítóján az esküvői képük lesz, még a hatvanas évekből. Noha a zene maga friss valóban, de a hangzása visszautal arra az időszakra, amikor beleszerettem a törtekbe. Funk, soul, jazz hangmintákkal dolgoztam, egy kicsit tanító jelleggel.
Mostanság a srácok zajt akarnak, nem zenét. A fiam, Gabriel 9 éves, de ha neki zajt mutatok, azonnal kiborul, és zenét követel. Ilyenkor azért örülök, mert ezek szerint sikerült jól nevelnem. (nevet) Az elmúlt években ráadásul csak single-ök kerültek ki a kezem alól. Ellustultam, ez tény, de sebaj. Főleg, mert ez a mostani egészen különleges lesz számomra, és csak remélni merem, hogy a közönség is így fog rá gondolni.
A műfajt tekintve kik a hőseid?
Fabio, Grooverider, LTJ Bukem, DJ Hype, Kenny Ken, de akkor mondok más műfajokból is: Jazzy Jeff, Garnier, Mr. C, Jay Dilla, … napestig tudnám folytatni, bevallom.
Van-e magyar kedvenced?
Persze, egyértelműen a Tactile. Imádtam a funkys ízt a zenéikben, és óriási kár, hogy abbahagyták a zenélést. Túl sok éve nem hallottam tőlük és róluk semmit. SKC-ért végképp odavagyok, őérte különösen fáj a szívem. De bírom, amit Chris.SU és Mindscape csinálnak mostanság. A groove mindenképpen kell. Ha nincs groove, nincs lélek, és akkor a zene sem létezik! Az akkor csak zaj. Márpedig ami maradandó, az mindig a zene, nem pedig a csörömpölés.
Mi lenne számodra a zenei álomprojekt, ha bárkit választhatnál társnak?
Hű, most azért megfogtál. Az egyik álmom az volt, hogy a Moving Shadow színeiben jöjjön ki zeném. Végül az E-Z Rollers-es Jay (Jay Hurren – Évi) kért föl egy remixre, amit azonnal el is készítettem. Elképesztő érzés volt a nevemet látni a borítón! Ugyanígy álmom volt, hogy Marcus Intalexszel és Calibre-rel dolgozzak együtt. Olyan sok emberrel hozott össze a sorsom, hogy igazán nem panaszkodhatok. Bááááár… végül is Nu:Tone és Logistics még kimaradt, pedig közeli cimborák vagyunk. És még Hazard is jó lenne, őt egyszerűen imádom! No és Die, nyilván…
Tegnap egy igen meghatározó buliból vetted ki a részedet Bristolban. Hogy sikerült?
Igen, úgy van! Egészen frenetikus volt. A város maga irtó különleges, ezt nem is lehet jól visszaadni. Anno még a Drive By nevezetű klubesteket toltam ott. Ezt is Bryan Gee-nek köszönhetem amúgy, aki egyfajta mentorom volt. Mikor beszervezett oda rezidensnek, még angolul sem beszéltem! Számomra pusztán az a tudat, hogy ugyanazt a levegőt szívhatom, mint Roni, Die és Krust, már maga egy álom beteljesülése volt. A Reprazent akkoriban nagyon pörgött, csakúgy, mint a Portishead – egyfajta zenei központként működött. Manapság pedig? Ott él Total Science, S.P.Y, Die, Break – tök durva, nem? Londonnak is tagadhatatlanul van egyfajta vonzereje, rajtam kívül is számos zenész él ott. Engem mindig a szülővárosomra (São Paolo – Évi) emlékeztet, így teljesen jól elvagyok. De azért Bristolban mégis van valami egészen megfoghatatlan…
A buli szerintem kiválóan sikerült. Rengeteg fiatal jött el, akik koruknál fogva talán nem ismertek mindent, de az egyértelműen tükröződött, hogy megszállottan odavannak a drum and bass-ért. Hát ez fantasztikus dolog!! Néhány keményebb számot is föltettem, volt némi jump-up is… mindenből egy kicsi. Ahogy említettem, én nem korlátozom magam egyetlen stílusra, egy ilyen buliban a d’n’b teljes spektrumára kell rálátnunk. Ha csak egyvalamiben utazom, az rövid úton unalmas lesz. Pont olyan tré tud lenni, mint egy deep house klub Berlinben, ahol nem szól semmi más. Ugyan már! (nevet) Igaz, ez csak az én véleményem… lehet, hogy akik majd ezt olvassák, nagyon ki fognak akadni.
Úgy vagyok ezzel, mint a technóval. Ott is van egy kedvencem, az Underground Resistance, akik meglepően változatos formában űzik az ipart. Néha nagyon szigorú, máskor lágy, esetenként elektrós beütésű zenéik vannak. Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy még ma is sokan merítenek a detroiti mesterművekből. Visszacsatolva az előbbi kérdésedhez: velük még nagyon szívesen dolgoznék együtt! Csudaszép lelkű emberek és kiváló zenészek. Remélem, egyszer sikerül valamit összehoznunk.
Van-e valami kevésbé köztudott dolog rólad, amit elárulsz most nekünk?
Szívem szerint sokkal több időt töltenék Magyarországon. Gyönyörű az ország, és gyönyörűek a nők! (nevet) Sajnos eddig még sosem volt alkalmam rendesen megismerni a várost, nagyon ki volt centizve az időm, pedig érdekelne. Most is reggel 10.30-kor kell majd kicsekkolnom, és szinte biztos, hogy nem sokat fogok szundizni. Persze, elfáradok a buli végére, de egyben iszonyúan föl is dobódom, az agyam pörög majd ezerrel, így az alvás nem lesz kis falat. De félreértés ne essék, imádom a munkámat!
Merthogy a zenélést munkának veszed?
(nevet) Igazad van! A munkám az, hogy egyik városból a másikba repüljek. Az emberek ezt fizetik meg, amikor jegyet vesznek. A többi olyan öröm nekem, mint amikor a gyerekem videojátékozik. Sok-sok éven keresztül próbáltam megfejteni, hogy miért vagyok ennyire oda a zenéért, honnét ez a szenvedély és lángolás. Mire a barátaim egy kézlegyintéssel elintézték a kérdést: „Marky, neked ehhez van tehetséged! Teljesen máshogyan játszol és alkotsz, mint a többiek.”. Nem mondom, hogy könnyű volt elfogadnom, de ma már én is így kezelem, és köszönöm Istennek, hogy nekem ezt adta.
Mi volt a fordulópont az életedben?
Egyértelműen az, amikor a fiam megszületett. (azonnal mutatja is a háttérképét) A szülőség érzését nem lehet szavakba foglalni. Ha úton vagyok, hetente háromszor is fölhívom, annyira hiányzik. Most már három hétnél többet nem is töltök távol egyben, mert a negyedik héten már totál kész vagyok. Morózus és agybajos leszek, másokkal se vagyok jó arc, és magamat is nehezen bírom elviselni olyankor. Kifordulok magamból, ezt nem szeretem, így most már odafigyelek erre. Igyekszem szem előtt tartani azt is, hogy bár tényleg imádom, amit csinálok, de ez egyben az ő jövőjének biztosítéka is.
Mit gondolsz, a fiad a nyomdokaidba fog lépni majd egyszer?
Mivel szó szerint lemezek között nőtt föl, elég jó az ízlése. Úgy alakult amúgy, hogy anyukámnál és a húgomnál is van egy csomó bakelitem, és hát ők nem annyira lelkesek. (nevet) Anyukám mindig könyörög, hogyha nem használom őket, akkor adjam el. A tesóm drasztikusabb, ő folyton azzal fenyeget, hogy fölgyújtja őket.
Szóval Gabriel tud keverni, ez tény. Egyszer mindketten játszottunk, gondoltam, hagyom őt érvényesülni, átmentem cédére. Odahívtam, hogy ott is próbáljon mixelni, mire azt válaszolta, hogy oké, de valami nagyon hiányzik neki. Ezt át tudtam érezni, hiszen jómagam is rengeteg manipulációval keverek, és tök fura, ha a kezeidnek nincs funkciójuk ebben a folyamatban.
Ettől függetlenül én is szoktam cédéről játszani, de nem szeretek. A bulijaimat agyonvágja. Tudom, hogy ez nem túl népszerű dolog egy csomó helyen, de ez van. Fesztiválokon szinte már csak CDJ-ek vannak, el tudod képzelni, hogy mennyire szeretnek engem a vinilekkel… Hála az égnek, azért még most is elég sokan használnak lemezjátszót, pl. Jazzy Jeff vagy DJ Hype. Nem tudom máshogy megfogni: teljesen más érzetet kelt, ha valaki lemezről tolja a bulit – egyszerűen varázslatos!
Senkit nem szeretnék megbántani, de számomra a cédé tök unalmas. A dj-k java része még csak föl se pillant, csak a gombokat nyomogatja egyhuzamban. Nekem itt nagyon hiányzik a kapcsolat a közönséggel, enélkül én nem tudok működni. Imádok szkreccselni, bűvészkedni. A Seratót megszoknom se volt könnyű, bevallom. A gyerekem anyja eleinte le is akart beszélni róla, mondván hogy engem azért jönnek megnézni, ahogy a lemezeket bűvölöm, ez a lényeg! És éppen ez vész el, ha a gépet cseszegetem. Pont úgy néz ki, mintha a méljeimet nézném meg! (nevet) És tényleg úgy fest, de ma már sokkal tempósabb vagyok, tudom, mit akarok játszani.
A freestyle szettjeim egyik sajátossága, amikor a rockot hiphoppal vegyítem, imádom az átjárást. Nemrég a barátaim szülinapján játszottam egy Funkadelic-számot egy Nirvana-looppal, és a népek megőrültek! Tanúsíthatom, hogy nagyon működik.
No de visszatérve a fiamhoz: nincs meg benne az tűz a dj-zés iránt, ami engem táplált. Belőle biztosan nem lesz zenész. Múltkor megkérdeztem, hogy mihez kezd majd a lemezeimmel, ha már nem leszek. Azt válaszolta, hogy még gőze nincs, de a Michael Jackson-gyűjteményemet biztosan megtartja. (nevet) Kicsit levert a víz, mikor belegondoltam, hogy eladja a Marvin Gaye-lemezeimet, de remélem, ez azért még finomodni fog. Március elején kapusként próbajátékra megy egy focicsapathoz, az ő útja valószínűleg ez.
Mi az az öt dolog, amire a legbüszkébb vagy az életedben?
A fiamra, arra, hogy az anyukám büszke rám, a lemezgyűjteményemre, a barátaimra, és magamra is, mert úgy érzem, jó édesapa, és ne érts félre, de úgy érzem, jó dj is vagyok. Minden egyes alkalommal kiteszem a szívemet a lejátszókra, nincs kivétel.
Ez egy kölcsönös folyamat, egyfajta energiacsere.
Abszolút! Rengeteget kapok vissza, és ez mindig iszonyatosan jóleső. Nemrég otthon meghívtak egy hasonló szettet játszani, mint amit ma fogok, csakhogy a közönség olyan fiatalokból állt, akik David Guettát követeltek tőlem. Fúha, na ettől azért sokkot kaptam! Ha nem zenét akarnak, akkor nem tudok mivel szolgálni. Végül persze az szólt, amihez nekem volt kedvem, de nem teljesen jó szájízzel jöttem el. De mit tegyünk, van néha ilyen melléfogás is. Belefér. A mai megmozdulás egészen biztosan nem ilyen lesz!
Végül, de semmiképp sem utolsó sorban: irtó sikeres lett az új remixed, amelyet Freshnek készítettél. Mit gondolsz, a Bad Company idején is lett volna közös pontotok?
Először is: borzalmasan megküzdöttem ezzel a számmal, mivel nekem túl lakossági és egyszerű volt. Elég sok időmbe fájt, míg rákattantam, viszont most már nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, és igazán hízelgő, hogy a BBC szénné játssza a remixet és az eredetit is.
És hogy mi a helyzet a BC-vel? Darennel (dBridge – Évi) vagyok a legszorosabb viszonyban, de mindegyiküket csípem.
Viszont most egy bazi fontos ötletet adtál, mert régóta szeretném remixelni az egyik, méltatlanul elfeledett számukat, a Trick of the Light-ot. Brazíliában imádjuk, de Európában valahogy nem tudott gyökeret verni. Se ők, se én nem értjük az okát. Mindenesetre már régóta foglalkoztat, hogy ezt nagyzenekarra hangszereljem, egészen frenetikus volna a végeredmény!
Köszönöm szépen, hogy eszembe juttattad, föl is hívom a srácokat, hátha még ráfér a nemsoká megjelenő remixalbumukra.
