Az ImpulseCreator szerkesztősége sosem rejtette véka alá, hogy bár főprofiljának a drum and bass-t tartja, figyelemmel követi az elektronikus zene egyéb bugyrait is. A korábbi kitekintgetések, cikkek, lemezkritikák után havi Spotify-listáink összeállítása árulkodik egyéb kedvenceinkről. 170 bpm alatti felfedezéseinket ezúttal egy új címke, a Detektor alá sűrítve is bemutatjuk, leginkább olyan előadókra fókuszálva, akiknek hangzása túlmutat a skatulyákon és kísérletezéseik egyedi stílushibrideket eredményeznek. Első körben Bristolba kalauzoljuk a hallgatót, ahol mostanában a techno kap új kereteket.
Bristol városa mindig is nagy jelentőséggel bírt az urbánus művészetek, így a zene, de a graffiti terén is. Bansky munkássága is innen indult, de otthona volt a trip-hopnak, majd a drum and bass egyik fő irányának is. A sötétebb hangulatú, mély, basszusközpontú zenéken aztán felnőtt egy új generáció, mely ezekből a hagyományokból formálta újra a helyi underground-ot: a modern Bristol sound (a Julio Bashmore-féle house mellett) ma már leginkább a dubstep és a grime köré összpontosul, melynek legújabb ígéretes fiatal kísérletezője Omar McCutcheon, azaz Batu.
A bristoli zenei színtér mindig egy meghatározó része volt a brit tánczenének, legújabban a dubstep és grime úttörőinek köszönhető ez. A te zenei ízlésedet kik alakították?
Nekem a Bristol iránti nagyrabecsülésemet a dubstep váltotta ki. Peverelist és Pinch valami olyat csináltak, ami teljesen különbözött mindattól, ami Londonban ment akkoriban dubstep néven. Nagyon sokban kapcsolódott a techno-hoz és más olyan referenciákat használt, ami nem igazán volt része a „London sound”-nak. Akkor ezzel még nem voltam tisztában, de tetszett, hogy Bristolnak megvolt a saját identitása és ez vonzó volt számomra. Később egyre többen kezdtek techno tempóban zenét írni úgy, hogy közben megtartották a „UK dance” jelleget is. Pinch ’Croydon House’-ja és a korai Livity Sound megjelenések voltak rám nagy hatással, ezek jelölték ki az ízlésemet és a utat, amerre a zeném tart.
Hogy lettél végül te is producer és DJ?
Mialatt felnőttem bandákban játszottam, rengeteg dalt írtam. Pont mikor elmúlt az ez iránti érdeklődésem és elkezdtem tánczenét hallgatni, adta magát, hogy elkezdjek zenélni, DJ-zni. Ez az átállás jött magától. Az alkotómunka mindig jelen volt az életemben, ha befejezném a zeneírást, azt hiszem akkor is valami olyasmit keresnék, ami kapcsolódik a hangokhoz és ki tudom fejezni vele magam.
Zenei karriered két évvel ezelőtt kezdődött, méghozzá két olyan lemezzel, melyek Bristol két meghatározó alakjának kiadóján jöttek ki: a már említett Peverelist címkéjén (Dnuos Ytivil), illetve Pinch kiadóján (Cold Recordings). Ezek után viszont csend következett egy évig, leszámítva egy zenédet a Tempa-nál. Ennyire maximalista vagy, vagy csak így alakult? Mesélnél nekünk egy kicsit a produceri munkáidról? Hogyan fogsz hozzá egy számhoz? A Bath Spa egyetemén töltött zenekurzus miben volt segítségedre?
Többféle oka volt, hogy abban az időben nem jött ki több lemezem. De közben ugyanúgy írtam a zenéket. Nagyszerű érzés, hogy idén végre rengeteg új számmal tudtam visszatérni. A technikák, a folyamatok mindig attól függnek, milyen software-eket és hangokat fedezek éppen fel. Az a legjobb, ha mindig frissítjük ezeket és nem ragadunk le a megszokott úton. Az volt a legfontosabb, amit megtanultam, hogy mennyire fontos karaktert adni a hangoknak, amiket alkotok és hogy ne bízzam magamat olyan általános technikákra, amit sokan agyonhasználnak. Szerintem a legjobb producerek arra törekednek, hogy olyan hangzást alkossanak, amivel önazonosak.
Idén saját kiadód, a Timedance is elstartolt két megjelenéssel. Mindkét kiadványtól olyan érzésem támadt, mintha a zenék egy külön dimenziót alkotnának, ahol a sötét, ipari techno és IDM szólal meg a grime és dubstep súlyos basszusaival vegyítve – mindez olyan egységet alkotva, amit még nem hallottunk. Hogyan jellemeznéd a saját hangzásodat? Miért hoztad létre a kiadót? Okozott fejfájást a bakelitek kiadása?
Nem hiszem, hogy pontosan meg tudnám határozni a hangzásomat. Leginkább személyes inspirációknak, hatásoknak a keverékével tudnám jellemezni. A célom a kiadómmal tágabb értelemben annyi, hogy olyan zenéket hozzak ki, amik szerintem izgalmasak, táncparkett-képesek, mégis merészek, ambiciózusak. Szerintem, ahogy majd nő a kiadó, úgy lesz érthetőbb az is, amit képvisel. A kiadó indítása stresszes volt és sok időt emésztett fel, de megérte. Alig várom a további lemezeket!
Egy korábbi interjúdban említetted, hogy hatással volt rád a Source Direct. Most, hogy nemrég a Nonplus két klasszikusukat is felfrissített Blawan és Demdike Stare techno(szerű) átirataival, adódik a kérdés: te kit remixelnél legszívesebben, illetve mit gondolsz úgy általában a feldolgozásokról? Úgy tudom te eddig egyet sem írtál.
Nehéz kérdés. Én azt vallom, hogy nem szabadna remixelni a klasszikusokat – időtálló, alap trackek válnak így elcsépelté. Minek változtatni valamin, ami eleve tökéletes? Ezzel együtt, úgy gondolom a ’Black Rose’ Blawan remixe nagyszerű. Hogy én mit remixelnék legszívesebben? Valamit, ami egyszerre érdekes alapanyag és teljesen távol áll attól, amit én csinálok. Egyszer majd szeretnék popzenét remixelni.
A határok feszegetése mindig magában foglal egy olyan veszélyt, hogy a kísérletezés elriasztja a hallgatót, ha az nem kellően nyitott. Te miként tudod ezt egyensúlyba hozni a klubszcénával, ahol az otthoni zenehallgatással szemben sokkal inkább érvényesülnek a sémák, a funkcionalitás?
Azt hiszem, fontos mindkét dolgot szem előtt tartani. Alapvető, hogy tisztába legyünk azzal, hogy mi az, amit el akarunk érni. Azon művészetek nagyobb része, amiket szeretek, támaszkodik a közönségre, mélyebb szinten egyesül is vele. Szerintem így tud működni. Fontos, hogy az embereket ne ijesszük el, mert azzal elveszítjük a figyelmüket. Erre nagyon odafigyelek. Végülis a tánczenének működnie kell a klubokban, de ha megadod az esélyt arra, hogy a közönség valami mást is megtapasztaljon, arra gyakran jobban reagálnak, mint gondolnád.
Nekem úgy tűnik, a brit urbánus zenében mélyen gyökerezik a keményebb, szigorú, utcai jelleg. Ennek a jellemzően sötét hangzásnak te is elkötelezettje vagy. Mit gondolsz változhat-e a jövőben ez a fajta megközelítése a zenének – akár részedről, akár úgy általában?
Azt hiszem, ennek a szikárságnak a nagy része meg fog maradni a zenémben. Idővel viszont talán jobban fogom értékelni a zenei színességet. A lényeg az, hogy amit közölni akarunk a zenével, azt érdekes módon tegyük. Természetesen nem vagyok ellene a könnyebb hangvételű zenék írásának se, sőt, van amikor magam is kicsit fojtogatónak érzem a sötét zenét. Ugyanakkor imádom annak fizikalitását, a testes basszusokat egy sötét szobában. Van valami felszabadító ebben a légkörben, ami szerintem nagyon fontos!
