Egy ideje a Metalheadz is hetente, kéthetente ad ki új EP-ket, ez szinte minden esetben a felhozatal hígulásához vezet (khm khm… Fokuz, Dispatch) – de Goldie kiadója ilyen téren is jól tartja magát. Bár sok a hasonló zene, súlyosabb minőség romlásról nem beszélhetünk, pláne a július közepe, vége óta kapható Detboi és Friske EP-k esetében, melyekkel most közelebbről megismerkedünk.
A drum&bass közönség számára friss arcnak tűnhet Detboi, de az az igazság, hogy a dublini producer elég szép, 2008-ig visszanyúló diszkográfiával rendelkezik a garage, funky és bassline területeken, olyan kiadókkal a zsebében, mint az Unknown To the Unknown, Cheap Thrills és Skint. Akkori számai között is megbújik egy-két uk hardcore és jungle által inspirált darab, de igazán 2012-2013 környékén kezdett el komorabb hangvételű, törtekre fokuszáló középtempós számokat kiadni; majd jött egy EP a Keysoundnál, ami 100%-osan hiteles dzsungel anyag volt, 130-as tempón. Innen már csak egy “apró” lépés volt a kiadó és Detboi számára is mérföldkőnek számító tavalyi Joyride EP (mikor volt olyan utoljára, hogy szigorú értelemben véve non-dnb lemez jött ki a ‘headzen?). A folytatásra egy évet kellett várni, amin szerepelnek már 170-es sebességű gyöngyszemek is.
A Secrets EP öt száma közül három a “szokásos”: 130-on lépegető, precízen szabdalt jungle breakeket hallunk, komor hangulatú effektekkel megtoldva. Meglehetősen egyívásúak ezek a zenék, talán a kizárólag digitálisan kapható Raw-t lehetne kiemelni közülük, ami nem csap akkorát, mint a lemezre is nyomott Skin Deep, mégis jóval alattomosabb. Detboi korongjának csúcspontja egyértelműen a Secret Venom, egy öt és fél perces remekmű, amiben megszámlálhatatlan mennyiségű klasszikus break váltakozik őrülten, de jól elrendezve az előzőleg már megismert sejtelmes, enyhén ijesztő effektekkel, zörejekkel és basszusokkal. Hasonlóan cuki a Claws is, semmi kivetnivaló nincs benne, ám a Secret Venom árnyékában marad. Mindenesetre nagyon jó hallani Detboi-t 170-en, úgyhogy drukkoljunk, hogy ne térjen le erről az útról!
A következő – jóval érzelmesebb és dallamosabb – Metalheadz kiadványért Friske felelt, akiről szintén nem annyira köztudott, hogy régi motoros. 2005 óta megfordult már a Renegade Hardware-nél, az Architecture-nél és a DSCI4-nél, sőt, Melee névre keresztelt saját címkéjén ritkán, de akkor mindig nagyon finom anyagokkal is jelentkezik. Hangzása az évek során folyamatosan finomult. Régebben jellemzőbb volt rá a lánccsörgős, nyers RH-dzsungel, mostanra viszont ha zordra is veszi a figurát, azt is okosabban csinálja.
A Second Chance már a negyedik szóló Friske EP a Metalheadzen, valószínűleg az eddigi legerősebb, de legalább is holtversenyben van a debütáló maxijával. Az első három számon keresztül a producer érzelmes oldalát ismerhetjük meg: az anyag címadó dalában egy cseppnyi keleties atmoszféra kúszik be, a Night Train egy idegszálak kisimitására alkalmas roller, a Departure pedig egy house-os, amenes menetelés. Ezek pontosan olyan utaztatós zenék, amiket szívesen hallgat az ember otthon egymás után rengetegszer, vagy bulik végén nagy átéléssel az egyre üresedő tánctér közepén, esetleg úton a kijárat / ruhatár felé. A Temperamental VIP és a két digitális plusz zene Friske sötét oldalát mutatja. Míg az előbb említett számban ott a lendület, addig a Live Wire és a Suspicion sokkal inkább a kísérletezésről és a mélyre merülésről szól. Igazi fejlehajtós, szakértős trackek.
Lényegében ha szereted, vagy szeretted valaha a klasszikus Metalheadz hangzást, de nem tudod tartani a tempót a megjelenésekkel, akkor legyen ez a két EP az, amit meghallgatsz. De nem árt, ha Goldie albumát is megfüleled legalább tízszer. Ja, és a Kid Drama, Digital, Onemind és Nucleus & Paradox EP-k megvoltak? Kár lenne kihagynod őket. Vannak még újra kiadott és szebben muzsikáló J Majik, Peshay, Optical, Digital, Source Direct és Doc Scott klasszikusok is…
