Nagy visszatérőnek mindig jó örülni, pláne, ha olyan matériával áll elő, amely igazán említésre méltó. Jó ideje már, hogy a Mampi Swift által dirigált Charge inkább csak vegetál, jó esetben évente egy, maximum két megjelenést dobott piacra. Meglepő fordulat tehát a célegyenesben lévő History LP, amelyen pár Mampi trekk mellett egy-két új, vagy kevésbé pörgetett név is feltűnik. Bár a kiadófőnökért nem mindenki rajong, azt azért el kell ismerni, hogy ennyi év pislákolás után minden bizonnyal egy nagy durranás következik. Ezt a feltevést hivatott igazolni az album samplere, amely négy igazán jól eltalált zenével hozza meg a kedvünket a teljes album megvásárlásához.
Mielőtt mélyebben belemerülnénk a trekkekbe, érdemes pár mondatban áttekinteni a labelt, hiszen – bármennyire is halovány teljesítményt nyújtott az elmúlt években – mégis csak egy, a hőskortól tevékenykedő címkéről van szó, illetve Swift személye már korán egybeforrt a ’double drop style’ fogalmával.
Az 1996-os indulás elég jól sikeredett, hiszen tombolt a tört ütemek iránti lelkesedés, ezt lovagolta meg nagyon jól Mampi Swift (vagy pár megjelenésen csak simán Swift, illetve Kraft és A.T.G alteregó alatt), hiszen a Twisted / Revenge 12”-es extra sötét – néhol Nasty Habits-es beütéssel – kőkemény two step hangzás. Mai napig érezhető, hogy akkor, a ’90-es évek végéhez közeledve, roppant előremutató stílust képviselt a Charge, arról nem is beszélve, hogy a Twisted a mai napig időtálló, mind megoldásait, mind hangzását tekintve. Sorjáztak is a megjelenések, melyeknek sajátos atmoszférája a dnb hőskor egyik meghatározó hangulatává vált, nehéz lenne a korai rilízek közül olyat mondani, ami nem üti meg a kor mércéjét.
A Long Life EP megjelenésekor már 1999-et írunk (erre az évjáratra utal az egyik friss zene, de erről majd később), és úgy tűnik, az öreg Mampinak bizony beindulhatott a bolt, hiszen 2001-ben kijöhetett az első LP Mainframe címen, de saját kiadója mellett azért csöpögtetett pár nótát ide-oda (legékesebb példája a Bad Company-val közös Dogsploitation 2002-ből a BC kiadóján). Bár a Charge egyértelműen a kiadófőnök saját platformja volt a kezdetektől fogva, azért fel-feltűnt egy két vendégművész is, gondolok itt elsősorban Friction-re, a nagyöreg Special K-re, vagy a Militia nevű formációra (melyben egyébként Friction is tevékenykedett). Az Electrolux című klasszikust bizonyára senkinek sem kell bemutatni, már csak azért sem, mert az első Nightlife-on Andy C is pörgette, de az egész Music For The Masses EP igazán ütős.
A 20. Charge megjelenést a Transformers: Autobots EP-vel ünnepelte a kiadó, melynek igazi attrakciója a Fresh-sel közös Play Me volt. Aki egy kicsit is otthonosan mozog a régi, klasszikus ütemek közt, egészen biztos, hogy el is tudja dúdolni a dallamot. Bár ez az EP is nagyon betalált anno, itt már érezhető a jump up felé való orientálódás, kevesebb keménykedés, jóval tánctér-orientáltabb dallamvilág, a későbbi 3rd Planet EP már egyértelműen ehhez igazodik.
2004-ben tűnik fel a kiadó repertoárjában Blame neve (rossz pletykák szerint Blame és Mampi túlontúl jó kapcsolatot ápolt, ami bőven túlment a baráti szeretet határain; ettől függetlenül a Sleepwalker / Reptile megjelenés nem lett rossz), és Blame állandó szereplője lett a Charge katalóguslistájának.
A második hosszanjátszóra 2005-ig kellett várni. Ez a Music Forever címet kapta, és az időközben átalakult és megszilárdult, jellegzetes hangzás uralkodik rajta. Emlékezetes trekk Blame Tornado-ja és a kiadófőnök Feel Me-je.
Bár igazán kevesen kaptak szerepet a Charge-on, azért volt itt egy Sigma 12”-es is (igen, 2006-ot írunk, a történelem első Sigma megjelenése), ami hatalmas banger, és itt érzem azt, hogy ez a rilíz már kicsit kilép a pár éve megkövült hangzásból, és valami újat nyújt. A Masai gitártémái és harapós lead-jei igazi erőt visznek a zenébe (nem mellesleg a Charge-on debütálni nem olyan rossz dolog).
Az elkövetkezendő években pár kiemelkedő zenén kívül nem is nagyon volt miért felfigyelni a kiadóra (bár a Stay Forever tagadhatatlanul himnusz), a háromrészes I Am Legend viszont egyenesen középszerűre sikeredett. Azért a 2010-es Mr. Elastic megmentette a mundér becsületét, és bizonyította, hogy véletlenül sem kell leírni az öreg Mampi-t, bár a kiadó, finoman szólva is, elbóbiskolt.
2011-es év egyetlen megjelenése egy újabb vendéget köszönthetett a családban Heist személyében, aki – véleményem szerint – ezzel túl sokat nem tett hozzá a kiadó repertoárjához, de sebaj, hiszen – mint ahogy a bevezetőben is írtam – itt a nagy visszatérés, ami az A-listás DJ-ktől igen intenzív támogatást kapott már eddig is. Kétség sem férhet hozzá, hogy a Charge feltámadásának lehetünk szem- és fültanúi, az egyetlen kérdés már csak az, hogy az egész History LP lesz-e olyan jó, mint maga a sampler, ugyanis a beharangozó négy trekk engem teljes mértékben meggyőzött.
A Gangster már most lángba borítja a táncparketteket. A filmszerű intro után rögtön kiválóan eltalált dallamvilág idézi meg a sajátos Charge-stílust, a dobok pedig szép lassan felszeletelnek minket. Semmi cicó, semmi finomkodás, színtiszta funk, mesteri váltások, erről van szó, kérem szépen.
Gridlok sajátos junk-bass-eit mérföldekről ki lehet szagolni, a Warriorcode is a jól ismert, karakteres hangzás mentén hömpölyög. Széttördelt dobok, fenyegetően vijjogó bassline, agresszív vokálfoszlányok, vegytiszta Gridlok esszencia, amely csak a kiállásban csillapodik kissé.
Ha már korábban szó esett róla, hogy kevés újonc dobbanthatott a Charge deszkájáról, még inkább figyelemreméltó a Breeze & Modulate páros produkciója. Az It’s Over sablon diszkóbéz, mely minden tekintetben követi a trendet, viszont jól eltalált megoldásokkal operál. Sajnos minden részleten érezhető a nagyok hatása (elsősorban a Camo & Krooked páros és a komplett Viper hangzás jut eszembe), de tény, hogy ettől eltekintve rendben van, különösen jó megoldás a zene közepére ütemezett váltás, mert új lendületet ad a trekknek.
Kicsit visszarepülünk az időben, megcsap minket 1999 szele. Súlyos tech step, pumpáló basszusok, harapós lead-ek: a kanadai NC-17 és Mr. Explicit nótája egy kis időutazásra invitál minket. NC-17 neve már ismerősen csenghet, hiszen pár igen nagy kiadó címkéjét már begyűjtötte, és ezzel a zenével sem okozott csalódást, még ha rögtön a kezdésnél Total Science érzésem támadt.
Egy szó, mint száz, nem véletlen, hogy Bailey (aki épp most búcsúzott a BBC Radio 1-tól) rekedtre üvöltötte magát a műsorában, mikor egy-két zenét bemutathatott a nagyközönségnek, hiszen a sampler zenéi mellett a The Silence is meghallgatható már a Soundcloud-on. Bár hivatalos megjelenési dátum még nincs, figyeljétek az információmorzsákat, és amint lehet, szerezzétek be a History LP beharangozóját, garantáltan nem fogjátok megbánni. A Charge él!
