A legendás RAM-ot bemutató kétrészes cikkünkkel kezdődött az a sorozatunk, amelyben világhírű kiadókat mutatunk be, és amelynek legújabb – ugyancsak két epizódos – fejezete a Marcus Intalex vezette Soul:r világába kalauzol el minket. A label honlapján nemrég teljes egészében elérhetővé tett diszkográfia Implantot sarkallta arra, hogy megírja a remek címke történetét. Az első részben kiderül, milyen zenei közegben fejlődött ki a Soul:r, és a kezdeti évek után hová jutott a kétezres évek elejéig.
1 óra 11 perc az út tömegközlekedéssel Burnley-ből Manchesterbe. Ugyan jelenleg negyedóránként jár busz ezen a vonalon, a kilencvenes évek elején egy ifjú golfrajongó mégis minden áldott nap elkésett reggeli munkájából. Emiatt egykori főnöke a létező legrosszabb alkalmazottjaként emlékezik az Eastern Bloc Record Store lemezbolt kasszája mögött anno fekete narkót (az angol szlengben black cracknek nevezik a bakelitlemezt – a szerk.) áruló Marcus Intalexre. Az esti Hacienda partik, amelyek megbabonázták, valamint kedvenc zenekara, a New Order jobban lekötötték őt, mint főnöke dorgálásai.
A korabeli Manchester zenei életét nagy mértékben meghatározó klubestek voltak ezek, a Hacienda független szellemisége inspirálta többek között a Soul:r kiadót és számos kortársát is. A zenei hatásokat több irányból érhetjük tetten. A punkkorszak után bekövetkezett űrt Albionban az egyre populárisabb hangzást követő szintetizátor-zenekarok töltötték meg (lásd a BBC kiváló dokumentumfilmjét, a Synth Britanniát itt). Amerikából előbb 1983-ban a Wild Style és vele a hip-hop, majd az évtized végén az acid house és a Detroit techno érkezett meg. Mire a hatóságok feleszméltek, javában tartott a második Summer of Love-ként aposztrofált korszak. Megszületett a breakbeat hardcore, és a rave-eken részt vevő ifjoncok közül sokan kaptak kedvet a zeneíráshoz. Marcus golfozás iránt szövögetett tervei is szertefoszlottak. „A suli után felfedeztem a zenét, az ellenkező nemet és az alkoholt, aztán teljesen elfeledkeztem a sportról” – meséli.
Sajnos a zenéléshez szükséges készülékek még az angol pénztárcákhoz mérten is igen drágák voltak. Meghallgatva egy-két korai jungle zenét, néha hallható egy-egy effekten az a plusz 1-2 ezer font különbség, amelyet az adott producer rá tudott költeni az eszközeire egy másikkal szemben. A helyzetet a srácok úgy oldották meg, hogy vagy stúdiót béreltek, vagy összerakták a rendelkezésre álló hardvereket. A zenekészítés módjai pedig a maihoz mérten igen mások voltak: felejtsük el a monitort, a számítógépeket, a több gigabájtnyi memóriát és az internetet. Jobb esetben mondjuk egy 16-bites CD minőségben megszólaló, 32MB (!) memóriára bővíthető Akai S1000 büszke tulajdonosai lehettünk, amely 16 hang polifóniával rendelkezett. Mindenhez külső eszközökre is szükség volt (erősítőkre, effektprocesszorokra, billentyűzetekre stb.) A hangmintákhoz be kellett szerezni a lemezeket, számos alkalommal resampling technikával újra és újra felvenni az adott sávokat. A kor zenészei pionírként kísérletezték ki az érdekesnek ható zenei építkezések receptjeit és falták egymás stúdiótrükkjeit.
Marcus Intalex Mark XTC-vel Da Intalex néven hegesztette első beatjeit a Flex kiadó fekete barázdáiba, a keverés pedig a tulajdonos L Double stúdiójában történt, az utóbbi úriember közreműködésével. Első rádiós élményeik a Manchesteri Kiss FM-hez kötődnek, amely hatalmas hatással volt a környék zenei életére. „Az első pár műsor alkalmával pokolian izgultam. A Kissen vezeted a műsort. Itt a nagy lehetőség, és közben azt gondolod, valami kölyök vagy Burnley-ből, aki ráadásul az északi akcentusával biztos hülyén hangzik az éterben.” – emlékszik vissza Intalex. A producer Dillinja-hatásai is ebből a korszakból származnak. A bazi nagy basszusok mesterén kívül, akitől mindig sok zenét játszottak, számos Jonny L, Roni Size, Die, Prototype vagy Metalheadz megjelenés szólt.
L Double-ön keresztül került a képbe ST Files is 1994-ben, ugyanis ő adta ki először a Flex kiadón Lee Davenport – ST Files polgári neve – két dzsungel szerzeményét S. T. Files Vol. 1 címmel. Mivel a Da Intalex tagokkal egy stúdióba jártak, hamarosan összeismerkedtek. A duó 1995-ben már Intalex Recordings néven kiadót üzemeltetett, és 1995-ben ST Files második megjelenése itt született meg.
A címke kilenc kiadványt ért meg, 1996-ban már Ill Figure néven, egyesített erőkkel adták ki a Da Intalex tagok és ST Files az utolsó két rilízt.
1996-97-ben a drum & bass domináns hangzása jelentős változásokon ment keresztül. Egyrészt a Bristol soundot képviselő, Mercury-díjas New Forms is napvilágot látott, másrészt kezdte kinőni addigi nadrágját a No U-Turn boszorkánykonyhában techstepet kotyvasztó Ed Rush & Optical páros is.
Ebből a korszakból egy 1997-ben acetáton felbukkanó, majd négy évvel később megjelenő C.I.A. lemez tanúsítja, hogy a MIST duó is munkában állt. A hangzásuk sokat változott az ezt megelőző, 1996-os kiadványokhoz képest.
Az ezt követő időszak ugyanis az egyre keményebb zenéknek kedvezett. A Good Looking és néhány kis kiadó adott ugyan ki jazzes vagy atmoszférikus drum & basst, a domináns hangzás változását leginkább talán a ’96 és 2000 közötti Moving Shadow katalóguson vehetjük fülügyre. Olyan producerek diktálták a trendet és a tempót a teljesség igénye nélkül, mint a Bad Company, Technical Itch, Dom & Roland, Ink, Kemal, Cause 4 Concern, Calyx, és olyan kiadók, mint a Virus, az Audio Blueprint vagy az Underfire.
A Mark XTC-vel közös Ill Figure formáció utoljára 2000-ben hallatott magáról egy Emotif alcímkén kiadott, szikár techsteppel.
Marcus Intalexnek mindig kiváló érzéke volt kiszúrni azt, ami éppen hiányzott a drum & bass-ből. Az áttörést hozó How You Make Me Feel hangzásán a duó egy évig ügyködött. Doc Scott-tal Marcus egy partin találkozott, és tudta, hogy ha ez a zene bekerül a 31 Records főnökének lemeztáskájába, nyert ügyük van. Azt remélni sem merték, hogy a trekk meg is jelenik a kiadón. A rilíz nagy siker lett, és akkora löketet adott az ST Files-szal közös munkájuknak, hogy elmondásuk szerint “Ez adta meg azt a kellő magabiztosságot, hogy végre azt csináljuk, amit igazán akarunk.” A magabiztosság 2001-ben egészen a Metalheadz aranyfogú főnökének karjai közé repítette őket. Ennek gyümölcseit a Universe / Lose Control formájában fogyaszthatjuk el.
Mindeközben egy ír úriember is próbálkozott zenekészítéssel kezdetlegesnek mondható stúdiójában. Intalex szavaival élve “Calibre tökéletes példa (az ötletességre). Neki van az egész világon a legrosszabb kib*tt stúdiója, mégis ő írja a legjobb zenéket, mert tudja, hogy kell használni mindazt, amije van.” Calibre előbb LTJ Bukemmel tárgyalt, de pár telefonbeszélgetésnél és ígéretnél tovább nem jutottak (most már talán kimondhatjuk, hogy szerencsére). Fabio csapott le rá, és az évekig általa rongyosra játszott dubplateket végül a Musique Concrete albumon meg is jelentette.
Az akkori tánctereken, a keményebb zenéknek is köszönhetően, túlságosan egyoldalúvá, maszkulinná vált a nemek aránya, ám a liquid funk lassacskán visszacsábította a hölgyeket is a parkettára. Mivel viszonylag kevés producer foglalkozott még ezzel a stílussal, óhatatlan volt, hogy egy-egy soulful estén ne fusson össze Intalex és Calibre. Hamarosan barátságot kötöttek, melyet a stúdióban is kiéltek, így született meg a súlyosabb dubos rollereket és korai folyékony funkokat szállító Mist:i:cal.
A MIST duó 2001-ben, kettejük munkáinak otthonaként hozta létre a cikkünk apropóját nyújtó, ma már megkerülhetetlen Soul:R kiadót. Az első három megjelenésen Calibre-rel kiegészülve alapozták meg a label jövőjét. Míg a MIST akkori védjegye a könnyedebb, funkosabb hangzás volt (gondoljunk csak a szintén manchesteri Jenna G-vel közös Lover című zenére), Calibre a kiadónál némileg mélyebb, füstös-dubos fúziós hangzással jeleskedett (lásd Fire & Water).
2002-ben indította Intalex hódító útjára a manchesteri rezidenciájú Soul:ution klubestet, melyen vendég vokalisták és DJ-k is részt vettek. Így kerültek Soul:R barázdákba olyan producerek ebben az évben, mint Sonic, Silver, Marky & XRS, D.Kay, High Contrast vagy akár a Total Science és az Artificial Intelligence (ez utóbbiak demóját külön kiemelték). A Soul:ution zenék három alkalommal terebélyesedtek dupla kiadvánnyá, és tökéletes mementók, ha a korszak könnyed manchesteri klubhangzására vagyunk kíváncsiak. A labelfőnökök nem titkolt célkitűzése ekkor még mindig a lélekkel teli darabok visszacsempészése volt a drum & bass-be. Tekintve, hogy ebben az évben jelent meg a műhelyükben készült 4hero 9×9-jának fantasztikus remixe is, elmondható, hogy sikerrel jártak.
2003-ban a sorozat egy mix CD-vel bővült, amelyet Intalex mixelt Soul:ution Volume 1 címmel. A hangzás már egységesebb a korongon. Kiválóan megférnek egymás mellett az olyan könnyed ábrándozások, mint a MIST és a Marky & XRS által írt Jenna G-himnusz, a Sunshine (Touch Me), a vidám bombák, mint a 3am, valamint az olyan emlékezetes, táncparkettre szánt darabok, mint D.Kay It’s on the Way című örökzöldje.
Itt már hallhatjuk egy MIST intróban MC DRS vokálját is, aki hamarosan állandósult a klubesteken Marcus mellett. A kiadón ebben az évben mutatkozott be Nu:tone is, de többségében a MIST megjelenések domináltak. “Olyan ez, mintha csatár lennél egy focicsapatban” – mondta Intalex. “Az elején lősz egy-két gólt és utána nem tudsz leállni.” A stúdióban ST Files felel a hangzásért, az effektezésért és a samplerekért, mialatt Marcust inkább a szintetizátorok kötik le (ennek gyümölcsét pár évvel később hallhattuk is). Ekkoriban a MIST stúdió olyan gépekkel operált, mint egy G4-es Mac (Cubase VST 5.1-gyel), és olyan hangszereket használt, mint egy Yamaha AM1x, egy Akai S6000, egy EMU 6400, vagy egy Emu Proteus 2000. A keverést egy analóg Mackie 32:8 desk biztosította. Ekkoriban még minden egyes szám készülésekor úgy kellett hagyniuk a potmétereket, ahonnan másnap reggel folytatni szeretnék. “Hogy őszinte legyek, a számítógép a legmegbízhatatlanabb eszköz egy stúdióban. Ez az, amelyik ok nélkül, állandóan lefagy…” – mondta Marcus.
2003-ban láthattuk a Revolve:r című sublabel megszületését is, melyen egy Martyn névre hallgató hollandus is kiterjesztette a szárnyait később.
ST Files egyébként igen csendesnek mondható, interjút is csak a MIST keretein belül adott. A produceri, illetve a kiadóközeli feladatok kötik le inkább, DJ-ként nem is szokott fellépni. Egy korábbi, az IPC hasábjain megjelent interjú tanúsága szerint amikor Marcusék lemezeket pörgetnek, ő alszik, vagy Playstationnel játszik. Amit ezen kívül tudunk róla, az a baseball sapkák iránt érzett mélységes vonzalma, amelyben Marcus-szal mindketten osztoznak.
