Villámhírek – 49-50. hét

0

Villámléptekkel közeledik az év vége, a dolgos hétköznapokban szinte észre sem vesszük – hiszen remélhetőleg mindenki arra koncentrál, hogy ne vigyen át munkát a jövő évre -, hogy hamarosan itt a karácsony, aztán az új évet köszöntő duhajkodás, és máris 2014-ben vagyunk. Néhány hírre azért az elfoglaltságok közepette is felfigyeltünk, ilyen volt például a DNBArena év végi szavazásának eredménye, illetve néhány album. Lássuk az elmúlt két hét érdekes történéseit!

db-awards

  • London Brixton nevű kerületében, az Electric klubban tartották a DNBArena idei show-ját, mely a 2013-as év legjobbjait volt hivatott kihirdetni. Az oldal szerkesztői kiemelték, tavalyhoz képest megduplázódott a közönség szavazatainak száma, így a végső, kategóriánkénti 10-es listák – melyekből a győztesek kerültek ki – sokkal inkább tükrözték a többség ízlését, mint 2012-ben. A legjobb feltörekvő DJ címet Etherwood nyerte, az újonc MC-k sorát pedig Wilkinson ceremóniamestere, Visionbi vezeti. Etherwood lett a kedvenc az idei év fiatal producerei között is (bizonyára albumának köszönhetően). A Hospitality-t választották a legmenőbb klubestnek, míg a fesztiválok között az Outlook vitte a pálmát. A közönség és a szerkesztők véleménye alapján Netsky-é a legjobb live act, a videoklipek versenyét pedig Wilkinson nyerte az Afterglow-val. A kiadók közül a RAM-ot választották az idei év legjobbjának, sőt, a címke Wilkinson Afterglow-ja miatt (mely a legjobb zene kategóriájában is aratott) duplázni tudott. Camo & Krooked Angliában is végérvényesen megvetette lábát, ezt támasztja alá a Zeitgeist sikere az albumok között és a páros győzelme a producerek versenyében. Az MC-k toplistáját DRS zárta az élen, bátran kijelenthetjük: nem érdemtelenül. A lemezlovasok kategóriáját – az előzetes várakozásoknak megfelelően – Andy C zárta legfelül, a hall of fame-be pedig Dillinja sétált be. A győztesekről itt olvashattok egy-egy néhány soros méltatást.
  • Danny Byrd előkarácsonyi ajándéka a Byrd Is The Word album, mely ingyenesen tölthető a producerre nyomott Facebook lájkért cserébe. A bootlegeket és saját VIP-verziókat felvonultató anyag remek lehetőség, hogy azok is megismerkedjenek a drum & bass-szel, akik a stílust még nem ismerik, hiszen többek között a Dire Straits, Kanye West, a Nirvana vagy a Faithless egy-egy zenéje kapott új, jellegzetesen Danny Byrd-ös köntöst. Az album innen tölthető, ez pedig a trekkek minimixe:

  • Megjelent a sokak által régen várt, Mountains című Hybrid Minds album. A duó a Spearhead címkéjén magabiztosan szállítja a rá jellemző, dallamos likvid hangzást, hangszerek sokaságával, valamint kiváló vokalistákkal (pl. Rocky Nti-vel, Jasmine Spence-szel vagy vokalistákkal Charlie P-vel) felturbózva, több vendégzenésszel (pl. BCee-vel és Grimmel). A drum and bass sebességét helyenként lassabb darabokkal törik meg, így alkotva egy sokszínű, változatos egészet.

  • Nagyszerű hírrel zárul az év vége azok számára, akik anno éltek-haltak a kellőképpen sötét, helyenként kísérletező, mocskosul elborult Biostacis zenékért, ugyanis Revisited címmel megjelent a hajdani legnagyobb Tech Itch – Ice Minus kollabokból egy igen ütős összeállítás. Sőt, három olyan zene is napvilágot látott ez alkalomból, amely eddig valamilyen adathordozón “porosodott”, így hát akinél anno betalált a hangzás, ezúttal sem fog csalódni.

Share.

About Author

Leave A Reply