VA – Sounds Of The Innerground

0

Közel hat év telt el az első The Master Plan névre hallgató Innerground válogatás megjelenése óta. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy köszönőviszonyban sincs vele a Sounds Of The Innerground, már ami az egyediséget és az időtlen darabok mennyiségét illetti. DJ Marky címkéjének első válogatása sem számított az akkoriban még komoly minőséget szállító label legjobbjának, bár az akkoriról a mai napig felcsendül például Alix Perez Crown City-je, vagy a Ben Westbeech vokáljával tarkított Shame.

sounds-of-the-innergroundHárom lemez, dupla CD (a második korongon Random Movement prezentál egy labelmixet) és digi formájában kapható a Sounds Of The Innerground. Az egyszerűség kedvéért a digitális verziót vesszük górcső alá, hiszen ez tartalmazza a vinyl és CD megjelenések darabjait is. Sőt, ezen bónuszként a Marky és Makoto kollaborációjában készült Call Me is helyet kapott, amivel valószínűleg a digitális eladásokat akarják növelni – megjegyzendő, kissé inkorrekt módon, ugyanis csak a teljes digitális release megvásárlása esetén jár a track.

Az anyag a kiadófőnök egy elég jelentéktelen darabjával indul – ami több jelentéktelen társával ellentétben szerencsére nem préselődött műanyagra. Az egyébként bájos zene nem sok újdonsággal szolgál, a leginkább degradáló része egy – az utóbbi időben túlontúl sokat használta női vokál minta. A második track sem fog nagy nyomot hagyni a hallgatóság körében, az ugyanis pár régi sample mellett nem igazán rendelkezik más tartalommal. A harmadik, egyetemben másik három társával (8. 11. 12.) pedig az utóbbi idők Innerground hangzását erőlteti, ez javarészt a producerek egyezőségének köszönhető. De a szokásos töltelékek mellett találhatók élvezetes darabok is az anyagon. Elsőnek egyből a Marky és Makoto nevével fémjelzett Bloody Mary. Ami bár szintén nem a liquid funk újbóli feltalálásáról szól, de a nyári Friday at A38 délutánok kötelező darabja kell, hogy legyen. Finom hangszeres roller, a két producer jól elhatárolható stílusjegyeivel.

A jól sikerült darabok között található még a szintén brazil Andrezz munkája, amely bár szintén mintákból építkezik, ám azt kellő érzékletességgel teszi, így kapunk az ő tolmácsolásában egy igazi kellemes nyárzenét. Mindenki kedvenc amerikai producere, azaz Random Movement kettő szerzeménnyel is szerepel a kiadványon, az extra boogie hangulatot árasztó Down Somehow – amit még a híresen saját zenéit játszó Calibre is szinte minden mixében szerepeltetett – alapköve lett az idei szezonnak (a másik sajnos kicsit erőltetett, a futottak még kategóriából). Bár e mögött sejthető az is, hogy Calibre is képviseli magát egy remix erejéig a kiadónál. Ez pedig nem is lehetett más, mint az elmúlt évek egyik legjobban sikerült Marky & S.P.Y rollere, a Yellow Shoes újraértelmezése, ami jobbára abból áll, hogy kapott egy Calibre köntöst. A producerrel szembeni nagyfokú elfogultságom ellenére sem érzem annyira súlyosnak ezt a darabot. Ezzel szemben sikerült ismét elég jót összehoznia Pennygilesnak, jól eltalált vokálok a háttérben, kellemes roller, hajnalíz!

A már külön utakon járó dRamatic & dbAudio páros hozza a tőlük megszokott könnyed funk hangulatvilágot, meglepően kellemesre sikeredett produktum. A bónusz track esetében az első pár másodperc után világossá válik, hogy a zene produceri munkálatai Makoto keze munkáját dícsérik. Az utóbbi években a bass music színtéren alkotó japán legenda egy elég kellemes szinti központú darabbal ajándékozott meg bennünket. Pörgős, fülledt nyári szettben, lazításnak elég jó, már csak a simogató bassline miatt is.

A kérdés mindössze az, hogy a The Master Plan folytatásáról hat év múlva fogunk-e még hallani számokat a likvid bulikban?

Share.

About Author

Leave A Reply