VA – Mise En Place EP Vol. 2

0

mise en place 2 art_210Minden a helyén! – Így fordíthatnánk le a tavalyi év egyik meghatározó „okosbéz” címkéjének új megjelenését, mely a nagysikerű Mise en Place első fejezetének méltó utódja. A március 18-ra beígért rilíz négy búvárbézzel, illetve négy kiváló producerrel örvendeztet meg minket, köztük Break-kel, aki – legnagyobb örömünkre – szintén mostanság jelenteti meg a 2013-as év első Symmetry korongját.

A kiadóban eddig sem volt okunk csalódni, és úgy érzem, ezzel a produkcióval is bőven megütik azt a bizonyos képzeletbeli mércét. Az indító Dub Phizix nóta tipikus csendes, esős, őszi napokra való: csendes eső a háttérben, melankolikus, mélázó dallam, lágyan hömpölygő basszusáradat, nyugis felezős dobok, semmi extra, egész egyszerűen egy imádnivaló zene.

Skeptical nem nagyon erőltette meg magát a Blue Eyes VIP verziójával. A képlet nem változott, és a színesítéseken kívül érdemi változás nem történt. Aki szereti az eredetit, annak ugyanúgy tetszeni fog ez is, hiszen maga a zene szerencsére nem lett kevesebb, de sajnos több se.

Villem Splinter In Your Mind-ját a már említett Break dolgozta át, és pakolta hozzá azokat a stílusjegyeket, amiért szeretjük őt: ropogósan vágtató roller szétcsavart, fújtató mélyszekció, ügyes vokálmegoldások, pure funk!

A dRamatic & dbAudio páros oldschool-aromájú trekkje méltó lezárása az EP-nek: súlyosan morgó leadek emelkedett szintiszólamokkal kísérve, fémesen csörgő dobok és persze rengeteg, az ósulis korszakot idéző hangminta. Biztos vagyok benne, hogy a duótól nagy dolgokra számíthatunk a közeljövőben, hiszen egyre jobb zenékkel rukkolnak elő. A D oldalt barázdáló No Return is egy jól összerakott, kiválóan eltalált trekk, amelynek hallgatása közben jó pár évet visszarepülhetünk az időben.

A Mise En Place második részével újfent elégedettek lehetünk, panaszra egyáltalán nincs okunk, hiszen négy minőségi darabbal gazdagodhat az, aki beruház erre a dupla 12”-es kiadványra. Időközben a kiadó feje, Psylence ismét összeválogatott egy csokorra valót a kiadó eddigi zenéiből, és ez a szelekció Choice Cuts vol. 2 néven már elérhető, tehát a Mise En Place Vol. 2 megjelenéséig érdemes alkalomadtán abból is csemegézni.

Share.

About Author

Leave A Reply