Új Photek album még ebben a hónapban

0

Az elmúlt évtizedben filmzenékkel, meg ki tudja még, mi egyéb rejtélyes dologgal foglalkozó Photek (Rupert Parkes) az elmúlt pár évben kezdett fokozatosan visszapörögni a tánczenei életbe, aminek néha lehetett örülni (lásd a Pinch-csel közös Acid Reign-t), néha kevésbé (Avalanche példának okáért). Ennek a pörgésnek aztán most egy vadiúj album képében meg is van az eredménye. A Ku:Palm címre elkeresztelt LP emberünk elmondása szerint valahol a Modus Operandi és a Solaris között helyezkedik el félúton, ami sejtésünk szerint valami olyasmit jelenthet, hogy a divatos house elemek mellett elvont, technikás művek is felfértek a lemezre. Sőt, még az a hihetetlen dolog is megeshet, hogy valamiféle drumandbass is lesz rajta (ez utóbbit sejteti az a tény, hogy a produceri, hangmérnöki munkálatokba az a Full Clip Audio is besegített, aki anno Loxy & Inkkel, Technical Itc-csel és a Skynettel kezdte a karrierjét, azóta viszont már Drake, Nicki Minaj, Nas stb. keze alá dolgozik).

A tavaly megjelent házos Aviator-tól eltekintve az albumon szereplő összes szám teljesen új és eddig nem hallott lesz, és egyelőre nem is dobtak meg minket hangklippekkel. A megjelenés dátuma október 23. a mester saját kiadóján a Photek Productionsön. Kapcsolódó hír, hogy az albumhoz időzítve ezen a héten érkezik Photek BBC-s Essential Mixe is.

Tracklista:
1. Signals
2. Quadrant
3. Aviator
4. Pyramid
5. Shape Charge
6. Munich
7. Quevedo
8. Mistral
9. Oshun
10. Sleepwalking feat. Linche
11. One Of A Kind
12. This Love (feat. Ray La Montagne)

Share.

About Author

Leave A Reply