The Hive – “A minőség nem hírnévfüggő”

0

Folyamatosan bővül a budapesti drum and bass-bulikínálat, sorra tűnnek fel az újabb szervezőcsapatok. November negyedikén a The Hive csapat robbantja a neuróbombát, amivel egy szinttel magasabbra teszik a lécet. Itt az idő, hogy megtudjuk, kik is állnak a krú mögött, és mire számíthatunk tőlük a következőkben

November 4-én a Csehországban élő, eredetileg amerikai Hybris és a talján Stoner vendégeskedik a Corvinban, így Corteks, Phentix, Wingz és Ewol után egy igazi nagyágyú fellépése hívja fel a figyelmet a The Hive-ra.

A csapatot Horn Bence (azaz HORNS), Németh Máté és a Filth Company duó, vagyis Gerendai Balázs és Molnár Attila alkotja. Közös történetük ismerős: első közös bulizásaikat gimnáziumi éveik alatt élték át, és bár a gimit elvégezték, kapcsolatuk megmaradt.

Azt mondják, partijaikkal szeretnék felhívni a figyelmet azokra a külföldi előadókra, akiket érdekesnek tartanak, és akikről úgy gondolják, szép jövő előtt állnak. Emellett teret szeretnének adni tehetséges, fiatal hazai előadóknak a bemutatkozásra, ezzel az egésszel pedig egy kis vérfrissítést hoznának az itthoni szcénába. A cél egy családias légkörű, minőségi partisorozat elindítása olyan emberek számára, akik nyitottak az újdonságra és érdeklődnek a műfaj underground rétegei iránt is.
A promotercsapatok szaporodnak, és még ha tudjuk is, hogy a dnb-re manapság nagy az igény, felmerül a kérdés: hány szerveződést bír el vajon a főváros? A srácok a témát nem tekintik konfrontációs alapnak: nézetük szerint Bécs egy nagyon jó példája annak, hogy párhuzamosan, a műfaj különböző irányzatainak rajongóit megmozgatva számos csapat létezése lehetséges, még egy Budapestnél kisebb városban is.

larm

Az első The Hive-parti a LäRM-ben kapott helyet, és a képeket elnézve sem a hangulatra, sem a bulizók létszámára nem lehetett panasz. Ahogy a csapattagok mesélik, a törzsközönségünk masszív részét a tág baráti körük alkotja, de ahogy észreveszik, minden alkalommal újabb tagokkal bővül a létszám.
A lineupokat nézegetve látható a tech/neuro vonal dominanciája, ami nem is meglepő: “Megszállottjai vagyunk ennek a szintetikus, indusztriális, sötét hangzásnak, ezért ezen az irányon tervezünk maradni.” mesélik a szervezők.

Corteks, Phentix, Wingz, Ewol… Remek nevek, akik jó eséllyel nemzetközileg is nagy népszerűségnek örvendenek majd pár éven belül, most viszont még elég kevesen ismerik őket. Vajon promoterként nem rizikós az ő nevükkel “eladni” egy partit? merülhet fel a kérdés. A válasz szimpatikus: a The Hive azt a gondolatot szeretné elültetni az emberek fejében, hogy a minőség nem hírnévfüggő. Ennek érdekében úgy gondolják, érdemes vállalni a kockázatot, és adni a dolognak egy esélyt.
A csapat tudja, meddig lehet nyújtózkodni. Nem terveznek gigabulikat (persze pár nagy kedvencüket szívesen meghívnák azért), úgyhogy alapvetően a fentebb bemutatott vonalon mozognak majd.

Ami pedig a következő bulit illeti:

The Hive pres. Hybris (CZ) & Stoner (ITA)
2016.11.04.
Budapest, Corvin Club
Be: 2500 Ft

Line up:
Hybris /Invisible/Critical/ (CZ)
Stoner /Neodigital/Citrus/ (IT)
Cybershot
Filth Company /Crime Fellas/
HORNS /Crime Fellas/
Crism

Facebook-event

Share.

About Author

Music is my only friend.

Leave A Reply