Stamina MC és DBridge kérdez, Riya és Stray válaszol

0

A drum&bass nagyjaival elvétve készül igazán mélyen szántó interjú online, vagy nyomtatott sajtóban (nálunk akad pár), hallani pedig annál is elszórtabban lehet ilyet. Ezen a héten viszont úgy alakult, hogy egymástól függetlenül, nagyjából egy időben felkerült a Soundcloudra két olyan beszélgetés is, melyeknek főszereplői a műfaj jól ismert alakjai: Riya és Stray. A jelenséget még egyedibbé teszi az, hogy nem csak az interjúk alanyai ismerős arcok, hanem a kérdezők is. A hamarosan első albumával jelentkező Riyát mindenki kedvenc MC-je, Stamina kérdezte, a nemrégiben különleges EP-t kiadó Stray-t pedig az Exit feje, DBridge. A dnb szcéna történetének fontos, de legalább is ritka esete ez a két interjú, szóval nem árt rájuk némi időt szánni. Angolosok előnyben!

stamina-riya-stray-dbridge

Stamina MC már hat éve sugározza saját rádióműsorát a Rinse.FM-en keresztül, melyet érdekes módon látszólag kevesen követnek ahhoz képest, hogy mennyi hűséges rajongóval rendelkezik a Barcelona és LK énekese. Emberünk egy hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy feje tetejére állítja műsorát, és elkezdi meghívni kedvenc drum&bass-szes művészeit, a sort pedig SP:MC-vel kezdte. Erősen ajánlott azt is meghallgatni, katt ide. A második „áldozat” Riya, akivel Stamina nem meglepő módon hosszasan értekezett a napokon belül boltok polcaira kerülő Sublimation albumról. A másfél órás diskurzus során betekintést nyerünk az album elkészültéig zajló kreatív folyamatokba, hallunk a dalszövegek hátteréről (amik néha elég fájdalmasak), izgalmas kollaborációkról és egy fontos new york-i utazásról is. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy Riya ízelítőt ad egy eddig sosem hallott soul zenéből is, ami végül nem került fel az LP-re. Spoiler: szeptemberben Dynamite MC lesz a vendég!

Némileg másképp épül fel Stray „egész estés” interjúja, itt a beszédet egy pillanatra sem szakítja meg zene, szóval a kevésbé türelmes hallgatók számára kicsit nehezebb lesz ezt megemészteni. A matematikáért rajongó Stray mesél meglepően mélyre nyúló zenei előéletéről és arról, hogy miként csöppent bele a drum&bass-be tinédzserként. A két producer aránylag sokat értekezik stúdiótechnikáról, zeneírásról, és persze arról, hogy miként állt össze a néhány hete megjelent, rendkívül változatos hangzásvilágú Paradise EP. Az interjú meglehetősen kétirányú, így nem csak Stray, hanem DBridge világába is nyerünk némi betekintést. A fentihez hasonló módon ez az interjú is egy most induló sorozat része, de egyelőre nem tudni, hogy ki lesz DBridge következő partnere.

Share.

About Author

I came to hear the band today, I ain't thinkin' 'bout u

Leave A Reply